Fejezetek városunk egy kiváló intézménye, a zeneiskola történetéből
A soproni Szélmalom utca 17. szám alatt működő Horváth József Alapfokú Művészeti Iskola – Zeneiskola az 1829-ben alapított Soproni...
A soproni Szélmalom utca 17. szám alatt működő Horváth József Alapfokú Művészeti Iskola – Zeneiskola az 1829-ben alapított Soproni...
Sopron panorámájában gyönyörködve - akár a Tűztoronyból, akár a Lőverekből nézve - kimagasodik a város keleti oldalán egy karcsú, magas,...
Városunk Szent Mihály-dombja sok évszázada biztosít nyughelyet Sopron elhunyt polgárai számára. Így volt ez már a római időkben is;...
A belváros szomszédságában elterülő Paprét nevét hallva a nem soproni illetőségűek bizony gyakran visszakérdeznek, hogy milyen térről...
Városunkban viszonylag kevés a szecessziós stílusú építészeti alkotás - ami van, az viszont igen jelentős. Ilyen például a Széchenyi...
Érdekes látnivalót kínál a soproni városháza mögött szerényen megbúvó Városház utca. Mellvédjénél, az utca szintje alá lepillantva,...
Városunk legrégibb és legértékesebb egyházi épületei, műemlékei közé tartozik a Bécsi külvárosban, a Szent Mihály-dombon emelkedő Szent...
A soproni Várkerület és Hátsókapu sarkán egy terjedelmes kétemeletes, világoskék lakóház emelkedik, mindkét utca felé széles, díszes...
Alig 10 percnyi kellemes sétára Sopron történelmi belvárosától van egy különleges hely, ahol egykoron gladiátorok harcoltak. Hogy hogyan kerültek ők éppen a mai Bécsi-domb város felé eső lejtőjére? Ahogy napjainkban itt halad el a Bécs felé vezető főút, úgy a római korban errefelé tartott a Scarbantiából Vindobona felé kivezető út. A távolság a fórumtól már elég biztonságos volt ahhoz, hogy a Kr. u. 2. század végén amfiteátrumot emeljenek az erre alkalmasnak ítélt domborzat kihasználásával; ráadásul a megközelítés a környező területekről is optimális volt. Léteznek bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy a létesítmény és rendezvényei nemcsak Scarbantia, de a környező területek falvainak, villagazdaságainak lakói körében is népszerűségnek örvendett. Napjainkban a gondos elhelyezésnek köszönhetően Sopron egyik legszebb panorámája nyílik az egykori amfiteátrum helyéről.
A Várkerületen járva, a Széchenyi tér közelében, a 85-ös számú épület homlokzatán a csinos vasrácsos erkély felett egy felirat hirdeti messziről az egykori tulajdonos, Hillebrand V, azaz Vince nevét. Még feljebb pillantva az oromzati dísz elemeit is érdemes megfigyelni: kivehető ott horgony, fahordó, faládák, csomagok és legfelül egy kaptár. E jelképek arra utalnak, hogy a 19. század jelentős soproni polgára itt alapította a gyorsan nemzetközi hírnevet szerző Hillebrand Likőrgyárat. Emellett Hillebrand Vince jelentős közéleti személyiségként is beleírta nevét Sopron történetébe: ő volt a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a Soproni Kaszinó Egyesület igazgatója, és irányításával készült el 1872-ben a Kaszinó Palota – a mai Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központ épülete. Egyik unokája, Jenő a 20. század első felében régész-antropológusként tette nemzetközileg ismertté és elismertté a Hillebrand nevet a tudományban is.
Muck Endre (1851-1925) erdész, helyettes erdőmester, majd erdőgondnok sokat tett azért, hogy a soproni erdők arculata és erdőgazdálkodása gyökeres és kedvező változásokon menjen keresztül a 19. század végén. A korszerű parkerdő-gondolat első soproni megtestesítőjeként ő indította el a környék erdőinek a fenyvesítését. Közéleti emberként számos egyesület tagja volt, s mindent megtett azért, hogy az erdő üdülési, feltöltődési célokat is szolgáljon. Tevékenységének eredményeképpen már az I. világháborút megelőzően az ország egyik legrendezettebb, kulturált üdülőhelye lett Sopron. Meghatározó szerepe volt a Soproni Városszépítő Egyesület és a Dunántúli Turista Egyesület környékbeli tervének kialakításában. Számos utat épített az erdőkben, útjelzőkkel látta el ezeket, elkészítette a szükséges térképeket, amelyek a Romwalter Károly kiadásában megjelent útikalauz mellékleteként kerültek a turisták kezébe.
„Ahogy ma csendül fel a vidám dal annak a tiszteletére, aki ezt a gyönyörű helyet létesítette, ugyanúgy fogja száz év múlva unokáink hangja is hirdetni: Ennek a pihenőnek a létrehozója Braun Nándor, Sopron érdemes polgára volt” – e gondolattal zárta avatóbeszédét dr. Schwartz Miklós ügyvéd, a Soproni Dalfüzér – Liederkranz – dalegylet elnöke 1866. május 1-jén, amikor a Nándor-magaslat létesítésének 10. évfordulóján a helyszínen köszöntötte az adományozót, Braun Nándort (1802-77). Az eredetileg gyertyamártó és szappanfőző mester saját költségén hozta létre a soproniakat szolgáló pihenő- és kilátóhelyet, később az ide vezető sétautat és a szép kilátással rendelkező pihenőpadokat is. Az elnök köszöntő szavai valóra váltak, hiszen Sopron lakói még 150 esztendő múltán is szívesen látogatnak ki a Nándor-magaslatra, ahol 1878 óta emlékoszlop is őrzi az adományozó emlékét.
Sopron Fő terén 1497 óta áll városháza. Az ekkor kinevezett épület azonban nem azonos a maival, és nem is az első ilyen célú létesítmény volt a város történetében. A régi városháza 400 évig látta el a feladatát, és lényegesen kisebb volt, mint a jelenlegi: mellette még két másik ház is elfért a mai helyén. Hasonlóan sok más belvárosi épülethez, megszenvedte az 1676-os tűzvészt. Bár újjáépítették, a 19. század derekára már kicsinek bizonyult. Ekkor döntött úgy a városvezetés, hogy új városházát építtet. A pénzügyi alapok megteremtése után a millennium évére készült el az új létesítmény. Az országban egyedülálló esemény volt, hogy Sopron a kordivatnak megfelelő eklektikus stílusú városháza avatásával ünnepli a honfoglalás ezredik évfordulóját. A Városháza a Fő tér legfiatalabb épületeként ma is Sopron méltó dísze.
Hivatalosan Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ, ám nemigen akad soproni, aki ne csak így emlegetné: a „Liszt”. Jellegzetes épülete immár több mint 150 esztendő óta színesíti a városképet, a benne működő intézmény pedig a város kulturális életének egyik ütőere. A hatalmas, neoreneszánsz Széchenyi téri palotát 1872-ben emelték a bécsi Wächtler Lajos tervei nyomán. A várfal egy nagy rondelláját bontották le, így teremtettek helyet a belváros peremén, méltó környezetben az épületnek. Hivatalos főhomlokzata a bejárati rész előtt kialakított Liszt Ferenc térre nyílik; de talán ennél is jobban benne van a köztudatban a Széchenyi térre néző homlokzat, melynek elrendezése a Magyar Tudományos Akadémiáét követi. Elkészülte után a Kaszinó Egyesület költözött a házba, az ünnepélyes megnyitásra 1873 januárjában került sor. Ettől kezdve mai fogalmaink szerint valódi közösségi térként szolgálta az épület a soproniakat. Nagyhírű bálok, hangversenyek, rendezvények széles körét fogadta be. Dísztermében fellépett többek között Liszt Ferenc, Goldmark Károly, Bartók Béla és Lehár Ferenc is. A Frankenburg Irodalmi Kör szervezésében megfordult a falai között Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Móricz Zsigmond és a magyar irodalomtörténet számos más jelentős alakja. 1896-ban itt tartották a város első mozielőadását.
Sopron megbecsült értékei közé tartoznak az úgynevezett historikus magángyűjtemények. A városban a műgyűjtés több évszázados múltra tekint vissza. Kezdetben nem az intézményes gyűjtés volt jellemző, a 19. század folyamán inkább a haladó szellemű, a múlt és a művészetek iránt fogékony polgárok törekedtek arra, hogy anyagi lehetőségeik függvényében műtárgyakat, könyveket, nyomtatványokat vásároljanak, így mentve meg azokat az utókor számára. A tehetségesebbek persze maguk is alkottak, így is megőrizve a kor szellemét és gazdagítva városunk emlékeit. Aki megtehette, kisebb-nagyobb, szűkebb vagy szélesebb kör számára látható magángyűjteményeket hozott létre. Fennmaradt, és ma is látogatható Sopronban két historizáló magángyűjteményes lakás, melyet két, a város életében meghatározó szerepet játszó gazdag polgárcsalád alapított a 19. század második felében. Ezek vármegyénk értéktárában, megyerikumaink között is helyet kaptak - méltán.
Sopronban található, és városunk főterének egyik látványossága az az épület, amely fennmaradását Magyarország első olyan rendelkezésének köszönheti, amelyet napjainkban műemlékvédelminek nevezünk. Ezt az intézkedést pedig nem kevesebb, mint 499 éve, 1525-ben foganatosította az akkori uralkodó, II. Lajos király. A soproniak pedig nemcsak a ma Patika-házként ismert, Fő tér 2-es számú épületet őrzik azóta is hűségesen, hanem maga a királyi leirat is a városi levéltár egyik legérdekesebb és értékesebb dokumentuma. A ház jó szolgálatot tett és tesz azóta is a soproniaknak: patikának adott otthont, orvoscsaládok laktak benne és itt nyílt meg hazánk első gyógyszerésztörténeti kiállítása is.
Sopron Fő terének egyik leglátványosabb épülete a Gambrinus-ház (Fő tér 3.). Az épület sok szempontból egyedülálló: itt működött a régi városháza, ahol a városi jegyző 1490 körül lejegyzett egy virágéneket, amely a magyar nyelvű világi költészet egyik legrégibb becses darabja. Nevét nem az egykori tulajdonos családról, hanem a sör „védőszentjéről” kapta: a 13. században élt Gambrinus lovag egyben ismert és kiváló trubadúr is volt, akinek nevéhez 92 dal köthető. (Állítólag ugyanennyi gyermeke is született.) A Gambrinus-ház nagy megbecsülésnek örvend az építészek és művészettörténészek között is, hiszen a két homlokzattal is rendelkező épület a számos átépítésnek köszönhetően szinte valamennyi építészeti stílusból őriz emléket.
A soproni történelmi belváros természeténél fogva némileg rejtett, ám annál különlegesebb kincse az Új utcában található középkori Ó-Zsinagóga. Európai szinten is jelentős értéknek számít, hiszen itt változatlan formában maradt fenn a zsinagógák hagyományos tagolása, megfigyelhetőek a korabeli építészeti sajátosságok. A zsidók soproni letelepedésének pontos időpontja nem ismert, az bizonyos, hogy az akkor Zsidó, ma Új utcában a 13. század végén 10-16 család telepedett le. A kereskedelemmel és pénzügyekkel foglalkozó zsidók nem voltak igazán gazdag emberek, mégis 1300 körül felépítettek egy Közép-Európában szinte egyedülálló gótikus zsinagógát, mely Ó-Zsinagóga néven híresült el. A késő román és gótikus stílusjegyeket magán viselő épület volt a zsidó közösség zsinagógája, emellett imaház, gyűlésterem és iskola is volt egyben.
A Sopron Fő terén, a Templom utcai torkolatban álló és 4-es házszámot viselő középkori eredetű lakóház élénk színével és gazdag kialakítású homlokzatával irányítja magára az arra járó figyelmét. Homlokzatának részletei letűnt korok emlékét hordozzák. Kevéssé ismert, hogy a házat az utolsó tulajdonos család után Kossow-háznak is szokás nevezni. Falai között a 17. századtól kezdve polgármesterek és nemesi családok éltek, köztük a Széchenyiek is. Vendégeik között pedig nem egy koronás fő, nemes hadvezér szerepelt az évszázadok folyamán. Az itt megszállt előkelő vendégekre utalva szokták az épületet a bécsi Hofburg mintájára kis Burgként is emlegetni.
A Szent Orsolya Rend soproni zárdájának alapítási szándékát egy bécsi jótevő asszony, özvegy Niggelné Gangl Mária jelentette be 1731-ben. Ekkor az orsolyitáknak hat magyar városban működött zárdája és leánynevelő iskolája. Terve 1746-ra valósult meg. Alapítólevelét maga Mária Terézia hagyta jóvá, aki később Sopronban járva részt vett egy szentmisén az orsolyiták templomában. A soproni kedvesnővérek az 1860-as években Handler Nándor tervei alapján építtették fel a neogótikus épülethármast, mely azóta is a soproni belváros legszebb díszei közé tartozik: középen magasba tör a Szeplőtelen Fogantatás-templom 30 méteres tornya, két oldalán az apácák egykori zárdaépülete, illetve az impozáns iskolaépület emelkedik. Az együttes fontos szerepet játszik a magyar historikus építészetben, hiszen a kevésbé pontos gótikus elemeket itt szigorúbb megformálás váltotta fel és ebben a legelsők közé tartozott Közép-Európában.
A Széchenyi téren áll Sopron belvárosának egyetlen kéttornyú temploma, a domonkos templom. A forgalmas helyen álló épületet szokták emiatt a soproniak kedveskedve „kétágúként” is emlegetni. Ugyanakkor azt talán kevesebben tudják a templomról, hogy hivatalos elnevezése Szent Júdás Tádé-templom. Alapkőletétele a 18. század elejéhez kapcsolódik, de a domonkosok már ennél korábban letelepedtek városunkban; a magyar domonkos rendtartomány pedig 2021-ben ünnepelte fennállásának 800. évfordulóját.
Ha városszépítésről beszélünk Sopronban, legtöbbeknek a Soproni Városszépítő Egyesület több mint 150 éves múltra visszatekintő áldozatos munkája jut az eszébe. A városszépítés kérdéskörének kezelése pedig még az egyesület létrejötténél is jóval régebbi múltra, illetve mai tevékenységénél átfogóbb értelmezésre tekint vissza. A középkorban, kora újkorban ide tartozott a köztisztaság, az utcák burkolásának kérdése; majd következett a zöld területek tudatos létrehozása, gondozása és a ma műemlékvédelemnek nevezett tevékenység. Később a 19. századtól közterek létrehozása és parkosítása; díszítésükre szobrok és szökőkutak állítása, emléktáblák elhelyezése; lőveri turistautak és kilátók építése, a város turisztikai propagálása és soproni képeslapok kiadása is a városszépítők tevékenységei közé tartozott.
Kevesebb mint egy esztendő hiányzott ahhoz, hogy a soproniak körében leginkább Sotex néven emlegetett nagy múltú vállalat 2009-ben megünnepelhesse alapításának 100. évét. Az üzem, amelyet nemcsak a hazai, de a nemzetközi piacon is elismertek, alapításától egészen az 1980-as évekig számos sikert ért el. Emellett működése éveiben dolgozói számára olyan környezetet és közösséget teremtett, mely példaértékű azóta is. Neve hozzá nőtt a város legendás szórakozóhelyéhez, az Ady Endre úti kultúrház épületéhez, sok soproni máig e néven emlegeti.
Városunkban jelentős múltra visszatekintően működnek olyan segítő jellegű oktatási intézmények, melyek alapítása egy-egy helyi vagy Sopronhoz kötődő környékbeli ember segítő szándékának és adományának eredményeképpen valósulhatott meg. Ezek közé tartozik a jelenleg Tóth Antal Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Pedagógiai Szakszolgálat néven működő intézmény, mely az elmúlt napokban ünnepelte fennállásnak 120. évfordulóját és a Doborjáni Ferenc EGYMI, vagy ahogy a helyiek emlegetik, az Erdei iskola. Utóbbi azon a telken működik, melyet Sopron világhírű sebészprofesszora, dr. Manninger Vilmos adományozott 1917-ben, névadója pedig a kiváló pedagógus Doborjáni Ferenc. A mai intézmény pedig azért is különleges, mert eredetileg két különálló iskolából jött létre.
Sopronbánfalván az Alom-hegy nyugati oldalán, a Pálos-Karmelita kolostortól csupán néhány percnyi sétára fekszik hazánk egyik legszebb hősi temetője. A Kolostor-erdő árnyékában, a fák meghitt gyűrűjében csendesen és méltóságteljesen megbúvó sírkertben több mint 3200 katona, hadifogoly és civil áldozat nyugszik Európa számos nációjából. Az utolsó nagyobb létszámú temetkezések akkor történtek, amikor itt helyezték örök nyugalomra a hírhedt 1944. december 6-i soproni szőnyegbombázás polgári és katonai áldozatait. Ezután pár évtizedre szinte Hamupipőke-álomba merült a temető, aztán fokozatosan megkezdődött a sírok és a körülöttük lévő kert rendbetétele. A 2018-as átfogó rekonstrukció óta a bánfalvi Hősi temető az ország egyik legszebb emlékparkja a maga nemében.
Soproni Kereskedelmi Akadémiáról hallva napjainkban valószínűleg nem sokan azonosítják ezt az oktatási intézményt a ma Soproni SZC Fáy András Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum néven a Teleki Pál utcában működő iskolával. Pedig az intézmény fordulatos múltja egészen az 1884-ig nyúlik vissza, amikor augusztus 1-jén a vallási és közoktatási miniszter kereskedelmi középiskola felállítását rendelte el Sopronban.
1890 novemberében városunkban látta meg a napvilágot Füredi Oszkár. Építészként nemcsak Sopronban, hanem gyakorlatilag Közép-Európa-szerte tervezte máig ismert modern épületeit. Munkái rendkívül széles skálát ölelnek át: polgári villáktól mutatós többlakásos lakóházakon át munkásházakig, templomig; de tervezett emlékműveket is. Sopronban a Lőverektől a Koronázódombig és Brennbergbányáig megtalálható, változatos skálán mozgó alkotásai máig méltó módon őrzik emlékezetét. Munkásságának köszönhetően városunkban már az 1930-as évek elején, szinte párhuzamosan a fővárosi és nemzetközi folyamatokkal megjelent a letisztult Bauhaus stílusú építészet.
Sopron legendás ipari üzemeinek egyike az Ágfalvi úti vasöntöde. 90 évi fennállás után 2000 júliusában állították le az utolsó kemencét s zárta be kapuit a nagy múltú gyár. Fénykorában, az 1970-es és 1980-as években, Közép-Európa egyik legkorszerűbb üzemének számított a maga nemében, éves termelése a 9500 tonnát is megközelítette. Munkatársai közül sokan aktív részvevői voltak a város társadalmi, tudományos vagy éppen sport életének. Számos soproni őriz még ma is személyes vagy családi emlékeket a vállalat működésének évtizedeiből.
A Sopron környékén élők körében egyre népszerűbb a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben havi rendszerességgel megtartott nyílt nap. Ekkor az érdeklődőknek lehetőségük nyílik biztonságos körülmények között bepillantást nyerni a kőhidai országutat hosszan kísérő, szögesdróttal és őrállással megerősített fal túloldalára. Érdemes nem csak az intézmény jelenét, egy a hétköznapitól eltérő valóságot megismerni; sok érdekességet rejt a létesítmény lassan 140 éves múltja is.
November 1-jén, mindenszentek napján nyitották meg 1886-ban a mai Balfi utcai evangélikus temetőt. Ma már kevesebben tudják, hogy ez előtt is volt az evangélikusoknak temetkezési helye Sopronban, mégpedig egészen a mai belváros közelében. 212 éven át használták e célra a Líceum mögötti, egyre nagyobbra bővített területet. Ennek az időszaknak az emlékét őrzi a mai temető központi emlékhelye, az áttelepített Gálffy kripta, egyben neves lelkészek nyughelye. E két helyszínen kívül is történtek temetkezések és kísérték érdekességek a temetők fennállását.
A Szent Benedek-rend története Sopronnal 1802-től fonódott össze. Ebben az évben állította vissza II. Ferenc császár és király a bencés rend működését, és hazánkban tíz gimnázium vezetését bízta a szerzetesekre. A pannonhalmi bencések rövidesen átvették a soproni katolikus gimnázium irányítását, és beköltöztek az ekkor már 15 éve gazdátlanul álló ferences rendházba, használatba vették a Kecske- (korábbi Ferences) templomot. Áldásos tevékenységük azóta is nyomon követhető városunkban.
A selmeci diákhagyományok eredete a Selmecbányán alapított Bányászati és Erdészeti Akadémia hallgatóihoz kötődik. Kezdetei a 18. század végére tehetők, kialakulásuk és fejlődésük folyamatosan zajlott a következő évszázadban. A hagyományok az intézmény 1919-es Sopronba költözése után is fennmaradtak, sőt újabb elemekkel bővültek. Így együtt képezik a selmeci-soproni diákhagyományok körét, amelyet a selmecbányai kötődésű felsőoktatási intézményekben a mai napig ápolnak, így a Soproni Egyetemen, a Miskolci Egyetemen, továbbá Dunaújváros és Székesfehérvár felsőoktatási intézményeiben is. A diákhagyományok összetartást kovácsolnak és bensőséges kapcsolatot teremtenek a felsőbbévesek és fiatalabb társaik között. 2014 szeptemberében a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia diákhagyományainak továbbélése a jogutód intézményekben felvételre került a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékre, és megyerikumként szerepelnek a Győr-Moson-Sopron vármegyei értéktárban is.
A soproni Bezerédj-palota a történelmi belváros egyik legszebb rokokó palotája, ahol a reformkorban számos híresség megfordult. A Templom utca 6. alatti vörösre festett épület már távolról felhívja magára a figyelmet: nemcsak színe, de csodás rokokó homlokzati díszítése is vonzza a tekintetet. Nevét a Bezerédj családról kapta, akik 1833-ban vásárolták meg a házat. Az épület történetében az 1840. év különösen jelentős: február 18-án Liszt Ferenc a család vendégeként házi koncertet adott itt, melynek hírnevéhez egy váratlan esemény is hozzájárult. Március 17-én pedig itt született meg Bezerédj Pál, a magyarországi selyemhernyó-tenyésztés újjászervezője.
Így nyárutón egy szép tiszta reggelen a Deák téren sétálva a kelő nap sugarai megvilágítják és szinte kiemelik zöld környezetéből egy fázósan köpenyébe burkolódzó, sziklán támaszkodó magányos katonaalak szobrát. Lába előtt a talapzaton néhány szó, két tulajdonnév és egy évszám olvasható: „Véres harcok verték el hírét, / De csak a béke katonája volt”. Gyóni Géza, Krasznojarszk, 1917. Ki volt Gyóni Géza, és hogyan kapcsolódott élete Sopron városához?
2020-as újranyitása óta Sopron egyik ékköve, a város kulturális életének jelentős helyszíne lett a Lenck-villa és kertje. A Deák tér és a Csatkai Endre utca sarkán lévő telken emelkedő nyári lakot 1890–92 között építtette Lenck Emil soproni nagykereskedő. Fennállásának 130 esztendeje során a villa változatos események helyszínéül szolgált: gyertyafényes családi együttlétek, születés és halál, trónörökösi látogatás, múzeummá alakítás, csodáló látogatók, dicsőséges és viszontagságos évek egyaránt jellemezték fennállását.
Sopronbánfalván, a Szikla utca felett érdekes történelmi emlékhely található az 1930-as évekből. Az Alom-hegy oldalában bányászott bánfalvi kőfejtő tetején emelkedik a Cserkészkápolna. Az elnevezés az épület megépítésének kezdeményezőire és kivitelezőire, a soproni cserkészekre utal. Azoknak az emlékére emelték, akik az időszak gazdasági nehézségeiből fakadó reménytelenségük miatt e magaslatról a mélybe vetve magukat inkább az élet befejezését választották. Az építésének így szomorú oka volt, ám napjainkban a Soproni-hegység egyik ismert és nagyszerű panorámát biztosító kilátópontjaként is sokan felkeresik a kőfejtő tetején emelkedő kis kápolnát.
A hosszú, meleg nyári estéken, amikor a nap már nem tűz olyan erősen, bizony jól esik egy kicsit kimozdulni a Lőverek fáinak hűsítő árnyékába. Ezt már 19. századi eleink is így gondolták, ezért aki megtehette, vásárolt egy darab telket – azaz lővert – magának az erdő peremén, és az ottani gyümölcsösben, szelídgesztenyésben felhúzott kis faházikóban vészelte át a forró nyári napokat. A tehetősebbek hamarosan már szép, villaszerű, faverandás lakóépületeket is emeltek az erdők alatt, az Alsó-Lőverek erre a célra kiparcellázott részében. Napjainkban a Villa soron sétálva lehet gyönyörködni a 19-20. század fordulójának műemlékileg védett lőveri villáiban.
A gyorsan érkező nyári vihar, a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék nemcsak napjainkban okoz gondot a Sopron természetes folyóvizein jelentkező jelentős áradásokkal, rosszabb esetben árvizekkel. A múltban sem volt ez másként. Egészen a 17. századtól kezdve maradtak fenn feljegyzések arról, milyen károkkal járt a nagymennyiségű csapadék érkezése városunkban. Különösen a belvároson is áthaladó Ikva folyó vízmennyiségének növekedése jelentett többször is csapást a környéken élők számára. Mindezt időnként teljesen más formában, mint ahogy azt ma elképzeljük.
1863. június 28–29. 160 éve rendezték meg Sopronban az első magyarországi országos dalártalálkozót. A kétnapos ünnepség nem csupán a város számára volt jelentős, hanem az ekkoriban kibontakozó dalármozgalom szempontjából is, még ha ezt – a sop-roniak nagy bánatára – sokáig nem is ismerték el.