Hillebrand Vince a sziléziai Tessen városában született 1811. február 24-én. Apja jómódú posztógyáros családból származott – utcát is neveztek el róla Tessenben, anyja helyi polgárleány volt. A kereskedelmi iskola elvégzése után az ismert soproni kereskedő, Lenck Sámuel támogatásával települt át városunkba, és hamarosan háztulajdonos lett a Várkerületen. Üzleti tevékenységét fűszer- és gyarmatáru-kereskedéssel kezdte – minden bizonnyal ezt hirdette újdonsült házán a horgony és a ládák elhelyezése. Ám a hosszú úton érkező déligyümölcsöket nem mindig tudta idejében eladni. A veszteség elkerülésére támadt egy nagyszerű ötlete a termények hasznosítására: így kezdődött el a likőr- és szeszgyártás története. 1840-ben alapította meg rum- és likőrgyárát. Főzőmestert Bécsből hozatott, felesége is egy bécsi likőrgyáros lánya lett. Termékei jó minőségüknek köszönhetően gyorsan népszerűvé váltak: a Hillebrand-féle fügelikőr, narancsbor híre bejárta az országot. Italaikhoz kizárólag természetes alapanyagokat használtak fel. Legnépszerűbb termékük a Hillebrandin likőr lett, ennek készítésénél harmincnál több fűszert használtak, természetesen szigorúan titkos arányban. Minőségi termékeik nemzetközi kiállításokon nyertek díjakat, és a cég rövidesen megkapta a császári és királyi udvari szállító kitüntető címet is. Termékeinek emlékei fellelhetőek a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, italcímkéin visszaköszönnek Sopron jellegzetességei is, így például a Hillebrand Triple - Sec címke ciklámenes díszítést és keretet kapott. (Az igényes megjelenésű címkék tanulmányozásának is köze volt a családi hagyomány szerint az ükunokák pályaválasztásához: így lettek ők nyomdászok, illetve Imre kézműves könyvkötő mester.)

Hillebrand Vince 1843-ban letette Sopronban a polgáresküt. 1848-ban lovas nemzetőrként szolgált, ezzel is hitet téve új hazája mellett. Tehetsége és rátermettsége az 1850-es években a közélet népszerű szereplőinek a sorába emelte. Elnöke volt a Kereskedelmi és Iparkamarának, elnökségi tagja a Soproni Takarékpénztárnak (erre utal a kaptár az oromzaton) és a Gőzmalom Társaságnak, helyi képviselője a Magyar Életbiztosítási Banknak, továbbá tevékenyen részt vett a Soproni Kereskedelmi Betegápoló Segélyező és Nyugdíjegyesület munkájában.

1861-ben a Kaszinó Egyesület igazgatójává választották. A Kaszinót, ami korábban a tisztviselők, ügyvédek és katonatisztek zárt találkozóhelye volt, megnyitotta a város kereskedő és iparos világa – voltaképp az egész soproni polgárság előtt. Havonta rendezett itt irodalmi ankétokat, zenei esteket és bálokat, a kultúra és a színvonalas szórakozás megyei központjává avatta a Kaszinót. Elismerten jó szervezőkészségének köszönhetően rövid idő leforgása alatt közel 400 név került a tagok listájára. Így azonban hamarosan problémát jelentetett alkalmas helyszín biztosítása az egyre nagyobb létszámú rendezvények számára. Több kávéház is biztosított ideiglenes otthont az egyesület részére; ám mivel saját házat nem sikerült venni, a vezetőség döntést hozott egy alkalmas épület felépítéséről. Ehhez 1870-ben megalapították a Kaszinó-Részvénytársaságot, melynek első elnökéül Hillebrand Vincét választották. Irányításával, áldozatos munkájával 1872-re elkészült az impozáns külsejű, pazar berendezésű Kaszinó Palota – a mai Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központ épülete. Sajnos Hillebrandnak nem adatott meg, hogy hosszan élvezhesse munkája gyümölcsét, ugyanis 1872. június 9-én elhunyt. A Szent Mihály temetőben helyezték örök nyugalomba. 2021-ben a Soproni Városszépítő Egyesület kezdeményezésére emléktáblát avattak tiszteletére az intézmény bejárata mellett. A domborműves tábla Kutas László szobrászművész 50. Sopronban felavatott alkotása.

Hillebrand halála után a likőrgyárat Imre fia vitte tovább, újabb sikerekkel gazdagítva a termékek hírnevét több világkiállításon. Unokája, Rudolf a gazdasági világválság éveiben is talpon tudta tartani az üzemet, és az működött egészen 1945-ig, amikor is a gyár épületét lebombázták. A család részéről komoly anyagi áldozatot igénylő újjáépítést követően a likőrgyártásnak az 1950-es államosítás vetett véget.

Jenő, a másik unoka nemzetközi hírű régész-antropológus lett. 1884. június 10-én látta meg Sopronban a napvilágot, itt is érettségizett a reálgimnáziumban, 1908-as disszertációjában hatalmas embertani anyagot dolgozott fel, ill. a fogazatról tett helyes megállapításokat. 1910-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem Embertani Intézetében Török Aurél tanársegédjeként helyezkedett el, majd a Magyar Nemzeti Múzeumba került, ahol később a régészeti osztály vezetője lett számos más kinevezése mellett. Többek között a fiatal generáció elszánt nevelőjeként az Embertani Intézetben is előadott.

Eleinte az antropológia érdekelte, később az őskőkori problémák felé fordult. Az ősemberkutatás korszerű módszereit Párizsban és külföldi ásatásokon sajátította el. Számos hazai barlangban folytatott feltárásokat: a Balla-barlangban találta meg Magyarországon először az ősember csontmaradványait (egyebek között egy kisgyermek koponyáját), a Szeleta-barlang kőszerszámai alapján pedig egy külön kultúrát különítettek el.

Kutatott és publikált egykori mesterével, a soproni régész-tanár Bella Lajossal együtt is. Cikkei és tanulmányai hazai és külföldi szaklapokban jelentek meg, így sikerült bekapcsolnia a hazai kutatást a nemzetközi tudományos vérkeringésbe. 1945 után sokat betegeskedett – pihenni gyakran tért vissza szülővárosába, Sopronba. 1950. március 6-án hunyt el Budapesten. Nevét őrzi egy barlang a Bükki Nemzeti Park területén és Sopronban a Hillebrand Jenő utca.

Források:

szivk.hu

kozterkep.hu

hu.museum-digital.org

harsjozsef.hu

hu.wikipedia.org

nava.hu

Borítókép forrása: Sopron Média