Új rekord született a soproni Lőver Kupa történetében
Idén 5. alkalommal ad otthont a Lőver Kupának a soproni Lőver uszoda. Az április 5-6-i hétvégén megrendezett esemény ismét rekordott döntött: 9 ország 60 klubjából összesen 815 versenyző nevezett a megmérettetésre. Az ünnepélyes megnyitón dr. Farkas Ciprián polgármester, dr. Csziszár Szabolcs alpolgármester és Rádonyi László, a Soproni Vízmű Zrt. vezérigazgatója is tiszteletét tette.
Fotó: Horváth Ádám Bence
Gyurátz Edit úszóedző, az Úszó Nemzet Program városi koordinátora lelkesen osztotta meg velünk, hogy a külföldi klubokon kívül hazánk majdnem összes úszóegyesülete nevezett a versenyen több korosztályban, így több mint 3900 rajt lesz a két nap folyamán.
Fotó: Horváth Ádám Bence
Dr. Farkas Ciprián polgármester nyitó beszédében kiemelte, hogy bár olyan nagy nevek is edzettek a város új úszókomplexumában, mint Milák Kristóf, mégis az a legnagyobb öröm, mikor gyermekeinket látjuk fejlődni, gyarapodni az új uszoda adta lehetőségeknek köszönhetően. A polgármester kollégánknak adott interjújában is kiemelte, hogy új távlatokat nyitott a soproni sportéletben ez a létesítmény:
Az 5. Lőver Kupa is egy újabb bizonyítéka annak, hogy jól döntöttünk, hogy ezt az uszodát ide építettük a Lőverekbe, hiszen emlékszünk talán még rá, hogy a régi épület messze meghaladta a város méretét negatív mértékben, tehát kicsinek bizonyult. Amióta átadtuk, 2021 nyara óta, azóta számos világhírű sportoló járt ebben a medencében, vízilabdázók, úszók egyaránt, így Sopron felhelyeződött a hazai és nemzetközi vízi sportok térképére.
Weboldalunkon a lehető legjobb felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Kérlek, járulj hozzá a használatukhoz!
Süti beállítások 🍪
Sütik típusai
Oldalunkon az alábbi típusú sütiket használjuk.
Használatuk - az oldal működéséhez elengedhetetlen sütik kivételével - bármikor engedélyezhető vagy tiltható.
Részletek az adatvédelmi tájékoztatónkban olvashatók.
Ezek a cookie-k elengedhetetlenek az oldal működéséhez. Ezek nélkül a weboldal nem tud megfelelően működni.
Ezek a sütik segítik megérteni, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba weboldalunkkal azáltal, hogy információt
szolgáltatnak a meglátogatott helyekről, arról, hogy mennyi időt töltenek az oldalon, és bármely problémáról,
amellyel találkoztak, mint például a hibaüzenetek. Ez segít a webhely teljesítményének javításában.
Ezek a sütik nem azonosítanak egyénileg felhasználót. Az adatokat összesítve és névtelenül gyűjtik.
Ezeket a sütiket olyan tartalmak szállítására használjuk, amelyek relevánsabbak a felhasználó számára és érdeklődési köre számára
Ezeket arra lehet hasnzálni, hogy célzott hirdetést juttassanak el, és hogy korlátozzák, hogy hányszor néz meg valaki egy hirdetést.
Abban is segítenek, hogy mérni lehessen a reklám kampányok hatékonyságát az oldalakon. Ezeket a sütiket arra lehet használni,
hogy emlékezzenek a webhelyekre, amelyeket meglátogatott a felhasználó és megoszthatjuk ezt az információt más felekkel, ideértve
hirdetőinket és az ügynökségeket.
Az ilyen sütik legtöbb fajtája követi a fogyasztókat IP címükön keresztül, ez által gyűjthetnek személyesen azonosítható információkat.