A várostól 5 km-re, közvetlenül a régi pozsonyi országút mellett 1883-ig az Offermann és társa bécsi részvénytársaság cukorgyára állt. Éppen mikor működését befejezte, történt, hogy a budapesti képviselőház pénzügyi bizottsága az országos rabsegélyező alapból 500 000 Ft-ot kért egy Sopron vidékén építendő fegyházra. A kérés előzménye az volt, hogy az 1878. évi V. törvény (az ún. Csemegi kódex) kimondta, hogy a fegyházbüntetést fegyintézetben kell végrehajtani. A törvény alkalmazásához az országban akkor működő 7 fegyintézet befogadóképessége kevésnek bizonyult. Szükségessé vált egy új intézet létrehozása, mégpedig a területi elveknek megfelelően a Dunántúlon. A telepítés helyére Sopronból hamarosan két ajánlat érkezett. Egyik a Kurucdombot, a másik a használaton kívüli cukorgyári telepet jelölte meg. Utóbbira esett a választás.

A cukorgyár helye, telke a kis részében még meglévő épületeivel szinte tálcán kínálkozott a fegyintézet építése céljára. Az intézet terveire – külön-külön az építésre és átalakításra; a forróvízfűtés berendezésére és a világítás felszerelésére pályázatot írtak ki. Az építésre beérkezett hat pályázat közül azét a Wagner Gyula budapesti műépítészét fogadták el, aki előzőleg már a szegedi kerületi börtön és a budapesti királyi országos gyűjtőfogház megtervezésével már bizonyított. A kivitelezésre Schneider Márton soproni építész kapott megbízást. Az építkezés 1884. július 13-án kezdődött és 1886. augusztus 31-én zárult le. A hivatalos átadás 1886. november 1-jén történt meg. A hatalmas alkotáson mindenki elcsodálkozott. A meghívottak körében az a vélemény alakult ki, hogy az intézet az újabb kori építészet valódi remeke.

Németh Ferenc, a „Sopron" lap felelős szerkesztője így számolt be a helyszínen látottakról: „… Villanyvilágítást már volt alkalmunk látni, de ilyen óriási kiterjedésben, minő a fegyintézeti, még soha. (...) Egy pillanat alatt - mintegy varázsütésre - az egész fegyintézet 666 zárkájában, folyosóin, az udvaron és minden egyéb helyiségben kigyúlt a szép fehér fény, mind a 900 lámpában. (…) A másik, szintén bámulatba ejtő látvány, a főzőkészülékek működése volt. Csak úgy sustorgott a főzelék a gőzzel forralt nagy üstökben. Nem állhattuk meg magunk sem, hogy a fegyenckosztot meg ne ízleljük egy pompásan főtt, kifejlett héjas krumpli képében. (…) A fürdőkádak, mosókonyha stb. készülékek is mind kitűnőnek találtattak. A fegyintézet főépülete megszámlálhatatlan kivilágított ablakaival úgy nézett ki az éj sötétjében, mint amilyennek a mesebeli tündérország királyi palotáját képzelni lehet.”

Az épületegyüttes meghatározó része a háromemeletes, H-alaprajzú zárkaépület volt, melynek minden helyiségét villanyvilágítással, központi fűtéssel és zárkapáronként szellőző kéményekkel látták el. Az energiaellátást a gépházban elhelyezett áramfejlesztők biztosították, ezeket gőzgépek működtették. Összesen 686 zárkát alakítottak ki, melyek közül 11 sötétzárka volt. Déli főszárnyán 252 magánzárkát építettek. A zárkaépületen és a gépházon kívül a megnyitásig még a munkatermek, raktárak, kórház, központi fürdő, mosoda, konyha, pékség, istállók, továbbá az igazgatósági épület és néhány lakás készült el.

Németh Ferenc beszámolt a zárkák berendezéséről is: „A zárkák ajtajainak vasalása oly erős és oly szerkezetű, hogy minden szökési kísérletnek teljes biztonsággal elejét veszi. Minden zárka ajtaján egy kívülről, az őr által kinyitható kis ajtócska van arra a célra, hogy azon a fegyencnek az étel benyújtathassék az ajtó belső oldalán megerősített kis polcra. Van továbbá e fölött egy kis gömbölyű lukacsos pléből készült figyelőnyílás, melyen az őr észrevétlenül megszemlélheti éjjel-nappal, hogy a fegyenc mivel foglalkozik. A zárkák bútorzata egy vaságy, melynek két vége felkapcsolható olyformán, hogy azt a fegyenc egy deszkalap ráhelyezésével asztallá alakíthatja. Az ágyi ruha szalmazsák és pokróc. Van továbbá minden zárkában egy szék, s az ürülék számára való vízelzárású szagmentes vasbádogedény is.”

A Soproni Királyi Országos Fegyintézet kizárólag férfi elítéltek számára a legsúlyosabb szabadságvesztés, a fegyházbüntetés végrehajtására szolgált, amely vagy életfogytig, vagy határozott ideig, 2-től 15 évig tartott. Mivel az intézetet a legveszélyesebb bűnözők elzárására szánták, szükségesnek tartották azt bástyafallal körülkerítve a külvilágtól elzárni. Ennek hossza 600 méter (ma már több, mint 1 km), magassága 4,3 - 7,5 méter között változott.

A fegyencek a büntetési idő első harmad részében magánzárkában voltak. Onnan kerültek át aztán nappalra a közös munkatermek valamelyikébe, hacsak rossz magaviseletük meg nem akadályozta ezt. Nyáron reggel fél hattól este fél kilencig, télen reggel hattól este fél kilencig kellett dolgozniuk. Hasznát vehették szakmájuknak és bárminek, amihez értettek; sőt még tökéletesíthették is tudásukat; illetve új szakmát tanulhattak. Ellátásukat tekintve napi fejadagjuk 84 dkg kenyér, 5,2 dl leves és 5,2 dl főzelék vagy tészta; heti háromszor kaptak 8,5 dkg főtt húst, heti egyszer szalonnát, túrót, szilvaízt vagy „egyéb pótételt”.

Az intézet 20 századi története változatosan alakult: 1921-ben a trianoni békeszerződés értelmében Ausztriának átadandó területekbe Sopronkőhida is beletartozott, így nyáron kiürítették, majd a decemberi népszavazást követően 1922 tavaszán visszatelepítették a létesítményt. 1928-ban az igazságügyi miniszter az intézet egyik elkülönített területét férfi elítéltek részére szigorított dologházzá minősítette.

Horthy kormányzó 1944. október 15-i deklarációja után a dologházasokat nyugatra szállították, hogy helyet készítsenek a Budapestről érkező politikai foglyoknak. 1944. december 23-27-ig Sopronkőhidán tartották fogva Mindszenty József veszprémi püspököt is, papjaival és kispapjaival együtt.

A védőőrizeteseken kívül ide hozták az ellenállási mozgalom lebukott tagjait, többek között Bajcsy-Zsilinszky Endrét, Almásy Pált, Pataki Istvánt, Rajk Lászlót, Révay Kálmánt. Ide települt át december közepén Budapestről a hadbíróság is. A nyilas vésztörvényszék a börtönnel szemben lévő iskola épületében ülésezett. Sorozatban hozták a súlyosabbnál súlyosabb – számos esetben halálos - ítéleteket. Utóbbiak egy részét végrehajtották, másik részüket 10-15 évi, vagy életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatták. 1944. december 23-án délután ítélték halálra Bajcsy-Zsilinszky Endrét, Pesti Barnabást, Kreutz Róbertet és Pataki Istvánt. A halálos ítéleteket szenteste reggelén hajtották végre. Az éjféli szentmisét e fájdalmas napon Mindszenty József celebrálta.

Az intézetet 1945. március végén Sopronba, az ún. 48-as laktanyába költöztették, mert áprilistól 1948. január végéig az ausztriai Badenben működő szovjet hadbíróság a kőhidai épületet rendelkezési hatáskörébe vonta. Területét drótkerítéssel megnövelve jelentősen kiterjesztették. Egyes vélemények szerint 1945 pünkösdjén 22 ezer, nagyrészt ártatlan ember volt itt bezárva, de lehet olvasni 33 ezer főről szóló beszámolót is. Sokukat elhurcolták kényszermunkára a Szovjetunióba. A bírósági eljárás nélkül, ártatlanul kivégzettek számáról nem maradt fenn adat. Emlékükre 1994-ben a parancsnoki épület homlokzatán emléktáblát helyeztek el.

Az intézet 1947-ben a Soproni Országos Büntetőintézet megnevezést kapta és 1948 márciusban visszatelepült Sopronkőhidára. A helyreállítás és újjáépítés ezután 6 évig tartott. Az országban elsőként ekkor építettek őrtornyokat a bástyafal tetejére.

Az 1956-os forradalom idején október 28-án 4-500 fő elítélt zendülést követett el. Egy részük a tehergépkocsi bejárati kaput kidöntve kitörést kísérelt meg, ezt az őrség fegyverhasználattal megakadályozta. A zárkaépületbe visszaszorított rabok túszul ejtették a parancsnokot, akinek életét 16 fő életfogytiglanra ítélt védelmezte és próbálta a hangadókat leszerelni. Este soproni egyetemisták érkeztek a börtönbe, akik tárgyaltak a fogvatartottakkal és a parancsnok is elhagyhatta az épületet.

Az intézetben elhunyt fogvatartottakat a rabtemetőben temették el. A sírokat kőkockával jelölték. Erre, ha fegyenc volt az elhunyt, akkor az "F" betűt és a törzsszámot, ha szigorított dologházas volt, akkor a "D" betűt és a törzsszámot vésték rá. Az utolsó temetés 1962-ban volt. Ide temették az 56-os mártírok közül például Tihanyi Árpádot és Szigethy Attilát. A mártírok hamvait az 1989-90 évi exhumálást követően végső sírhelyükre helyezték el. A volt rabtemető ma nemzeti emlékhely.

Az intézet megnevezése 1988 óta a fogvatartottak összetételének megfelelően Sopronkőhidai Fegyház és Börtön lett. 1997-től 2006-ig tartott átfogó rekonstrukciója. 2009 márciusában Pápai Lajos megyés püspök áldotta meg a fegyintézet kápolnáját, amit Szekeres János sopronkőhidai fegyházlelkész, őrkanonok 17 évi börtön pasztorációs munkája eredményeként létesített.

Források:

http://old.bv.gov.hu/sopronkohida-az-intezet-tortenete

Németh Alajos: A sopronkőhidai fegyház történetéből. In: Történelmi szemle, 1987-1988 (30. évfolyam)

hu.wikipedia.org

Borítókép forrása: https://bv.gov.hu/hu/intezetek/sopron/kapcsolat