Hogy korábban Sopronnak voltak már másutt is szélmalmai, arról a Bécsi külváros egy utcájának elnevezése árulkodik. A Festő köztől a Bécsi útig vezető utca neve 1869 óta Szélmalom utca, a tetején egykor működött ipari létesítmény után. Ezt megelőzően már 1436-tól a hasonló jelentésű német Windmühlgasse elnevezést viselte. Ugyan nem hivatalosan, de az utca felső részén elnyúló, nemrégiben megújult lankás zöld területet, a malom egykori helyét szokás Szélmalom térnek nevezni.

A Kuruc-dombon az égbe törő, látványos vörös-fehér torony története az 1841-es évig vezethető vissza. Az épületegyüttes Sopron 19. századi építészetének egyik legkülönösebb alkotása. Megálmodója és merész kivitelezője egy Salzmann Károly nevű, bécsi születésű mérnök volt. 1810-ben látta meg a napvilágot. Mérnök családból is származott: édesapja építész volt és hazájában jobbára selyemfonó üzemeket tervezett. Magyar lányt, Volz Katalint vette el feleségül. Sopronban telepedett le és a városhoz haláláig hű maradt. Hogy megélhetését új lakóhelyén biztosítsa, édesapja hagyatékát szélmalom építésébe fektette. A szélmalom-együttes helyszínét különös gondossággal kereste meg: választása a szinte mindig széljárta, alkalmas lapos fennsíkkal bíró Kuruc-dombra esett.

Ahhoz, hogy Salzmann elképzelését valóra válthassa, a szélmalom építéséhez és üzembe helyezéséhez engedélyt kellett szereznie, ehhez pedig Sopron város polgárává kellett válnia. A szélmalomtorony, a melléképületek és a lakóház létesítését 1841-ben kezdte meg és 1845-re, mire a polgárjogot sikerült megszereznie, be is fejeződtek az építési munkák. Amikor Salzmann Károly már a soproni szélmalom üzemeltetője volt, a hivatalos dokumentumokon neve mellett az Unternehmer der Windmühlen-Anlage zu Ödenburg (a soproni szélmalom-együttes vállalkozója) megjelölés szerepelt.

Az építkezés hatalmas pénzösszegeket emésztett fel. Salzmann a kor leghaladóbb gépészeti vívmányait használta fel, de maga a toronyépület megvalósítása is igen költséges volt. A drága kivitel egyik oka az igényes anyagválasztás volt. A tégla akkortájt a legdrágább építőanyagok közé tartozott, az építész mégis úgy döntött, hogy a teljes tornyot ebből építi meg. Levéltári adatok bizonyítják, hogy az 1845- ös és azt követő években, tehát éppen a torony építése idején, Sopronban nagy hiány volt téglából. Bizonyára ez magyarázza, hogy az építész végül a falazat anyagának részbeni megváltoztatása és tégla-mészkő vegyes falazat alkalmazására mellett döntött. A falat kívülről nyersen hagyta, így a vörös tégla és fehér mészkő váltakozó alkalmazása sajátos felületi- és színhatást eredményezett.

Emellett Salzmann műszaki újításokat is alkalmazott. A szélmalmot korszerű holland modell alapján tervezte meg. A forgó hengerpalást malom céljára való alkalmazásának ötlete még a 16. századból, Leonardo da Vincitõl származik Az ilyen típusú szélmalmoknál a szélkerekeket megfelelően megkonstruált forgatószerkezet segítségével mindig a szél irányába tudták fordítani, ez növelte a szélmalom termelékenységét. Az ilyen felépítésű szélmalmok alkalmazása előbb Hollandiában, később egész Európában elterjedt és kiszorította az addig használt bakos vagy német szélmalmokat, ahol az egész malomtestet kellett forgatni.

A tornyos és erkélyes holland malmok általában három emelet magasak voltak és két vagy három őrlőjárattal rendelkeztek. Figyelemre méltó, hogy Salzmann tornyának tíz rakodószintje volt, ezáltal minden bizonnyal a legnagyobb, még megmaradt szélmalomtornyok egyike Európában. Őrlőjáratból feltételezhetően néggyel vagy öttel rendelkezett.

1860-ban arról tudósítottak a helyi újságok, hogy Salzmann szélmalma miatt kölcsönökbe keveredett. Adósságaitól 1861-ben a szélmalom együttesének eladása árán tudott megszabadulni. Mindennek ellenére bátor vállalkozása a város lakói számára példaértékű volt. Ennek bizonyítéka, hogy a Kuruc-dombon a rákövetkező években négy további szélmalom létesült, melyek anyagukban, formájukban és a szélmalom típusában erősen emlékeztetnek Salzmann szélmalmára.

Közülük az 1867-ben tervezett építmény ma Sopron város meteorológiai állomása. Máig fennmaradt a Lenck család 1872-ben épített szélmalma is, amely a 20. század második felében a mellé épült modern épülettel együtt Szélmalom Étteremként működött. A negyedik malomból mára sajnos semmi sem maradt.

A Salzmann-féle malom új tulajdonosai különböző teljesítményű gőzgépek beépítésével a tisztán szélenergiával működő malomból szél- és gőzmalmot fejlesztettek ki. Az őrlési menet felét így az új gőzgépekkel bonyolították le, az őrlés másik részéhez azonban továbbra is szélenergiát használtak. Ezáltal a liszt előállítása már nem kizárólag a széltől függött. 1868-tól a malom tulajdonosa Sopron városa lett és az épületegyüttes máig a város birtokában maradt. A kis termelékenységű, ráfizetéses szélmalomból az 1870-es években laktanyát alakítottak ki.

Ez a soproniaktól hamarosan a Mennyország Kaszárnya (Himli) nevet kapta, mert olyan magasan volt a város felett. A hajdani szélmalom egészen 1928-ig funkcionált a katonák otthonaként, majd a két világháború között a háború hajléktalanjainak menedéke lett. A többszörösen átépített együttesben ma bérház 48 lakással, óvoda és könyvtár kapott helyet. A mérnöképítészet figyelemre méltó, fontos alkotása ma joggal élvez műemléki védettséget.

Források:

Szalai Emőke-Mária: Salzmann Károly életműve. In: Soproni Szemle, 64. évf. 1.szám 2010.

harsjozsef.hu

visitsopron.com

zoldulobelvaros.sopron.hu

Borítókép forrása: visitsopron.com