Maga a kert ekkorra már komoly múlttal bírt mint a soproniak kedvelt helye a sétára, kikapcsolódásra: a szépen gondozott, eredetileg Preysing generális magántulajdonában lévő telket 1763-ban vásárolta meg a város a generális özvegyétől. Az ekkoriban Neuhofként emlegetett franciakert 1800 körül már a soproniak kedvenc sétatere volt.

Lendületet adott a területnek a Bécsújhely–Sopron vasútvonal építése is 1845-től, melynek pályaudvarát közvetlenül a Neuhof mellett építették fel. A 19. század derekán már sörfőzde és sörház, ünnepnapokon pedig mutatványosbódék, katonazenekarok, a Tűztorony fúvósai és cigányzenekarok szórakoztatták a zöldbe kisétáló városlakókat. 1863-ban a Neuhofban tartották az első soproni magyar dalos ünnepélyt, 1889-ben zenepavilont építettek. 1899-ben nevezték át a parkot a megelőző esztendőben tragikus körülmények között elhunyt, Magyarországon méltán közszeretetnek örvendő Erzsébet királyné, Sisi emlékének tiszteletére Erzsébet-kertnek.

Ide, a park fái és már meglévő építményei közé tervezték az iparkiállítás pavilonjait, melyeket ideiglenes faépületeknek szántak. Az ipar és technika fejlődésének, a tudományos tapasztalatszerzésnek hazánkban akkor még újszerű eseményei voltak az iparkiállítások. Az első magyar iparkiállítás Pesten nyílt 1842-ben, s hamarosan, 1847-ben Sopronban is nagyszabású kiállítást rendeztek. Ez a rendezvény volt az előfutára a tekintélyes 1904-es kiállításnak. A kiállítás az egész soproni kamarai kerületre kiterjedt, vagyis négy vármegye iparossága kelt versenyre a nyugati határ mentén, hogy az iparosok megmutassák: munkáik színvonala kielégíti az igényes közönséget és bátran kiállja a megmérettetést az osztrák iparosok munkáival. A rendezvény jelentőségét növelte, hogy megnyitásával egyidőben avatták a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara díszes új székházát is.

A korban divatos építészeti stílust: historizmust, szecessziót követő fa csarnokok, pavilonok tervezése és kivitelezése egyben nagyszerű kihívást és bemutatkozási lehetőséget nyújtott Sopron és a vármegye építészei, kivitelezői és az ácsok, bútorasztalosok számára is. A historizáló jegyeket mutató faépítészet ekkor már népszerű volt városunkban – például a lőveri villák jellegzetes fa verandái is ebben az időben születettek.

Már maga a Déli-vasút felől érkezőket háromnyílású, szecessziós ihletésű, áttört csipkedíszítésű fa diadalív fogadta. A 2000 négyzetméteres faszerkezetű főpavilon körül számos kisebb, csinos pavilon állt, a legtöbb közülük a soproni Schiller János és Bernard Vendel építészek munkái. A fapavilonok közül kiemelkedett Bernard Vencel Menninger Sándor részére tervezett Magazinja, Lenk Lajos neogótikus stílusjegyekkel díszített téglagyári bemutatópavilonja, Grünwald Ignác barokk-tornyos szikvíz pavilonja és Király Károly mozgókép pavilonja. Volt Sörcsarnok 1000-fős befogadóképességgel, cukrászdák, pezsgőpavilon, hűsítő italok pavilonja, no és persze mozgóképpavilon. A külsőre és funkcióra nézve egyaránt szerencsésen egybeállított épületcsoportok, melyekhez a hátteret magának a kertnek a szépsége adta, a kellemes és hűs pihenőpadok, olyan összhatást keltettek, hogy az eladott napijegyek száma – a korabeli, valószínűleg némileg túlzó adatok szerint – még az utolsó napokban is meghaladta a tízezret. Az iparkiállításra több ezer látogató érkezett magyar és osztrák területről egyaránt, számos különvonatot is indítottak Sopronba. A korabeli sajtó nem véletlenül tarthatta példamutatónak a soproni kiállítást a hasonló vidéki események között.

A népszerűség további bizonyítéka, hogy bár a pavilonok építési engedélye csupán a kiállítás időtartamára szólt, többet közülük megvásároltak és új funkcióval más helyszínen újraépítettek. Így lett például Schiller magyaróvári sörgyár pavilonja Frigyes királyi herceg új vadászati pihenőhelye, illetve a Bernard Vencel tervezte szikvízpavilon kioszk a soproni Széchenyi téren. Grünwald Ignác annyira bízott a pavilon sikerében, hogy már a kiállítást megelőzően kérvényezte a Soproni Városszépítő Egyesületnél annak későbbi, újbóli felállítását a Széchenyi téren, hogy az a sétatér díszei közé tartozhasson. Ám a szétszerelés, átszállítás és újraépítés során az építmény egyes darabjai sérültek, ezért neobarokk tornyát nem sikerült az eredeti formában újraépíteni. A Városszépítő Egyesület tartott a balesetveszélytől, így az építményt hamar elbontásra ítélték – csak 1907-ig lehetett a sétatér dísze.

És hogy miért hallunk ma oly keveset erről a dicső és nagyszabású soproni rendezvényről? A faépületek nagyobb része ideiglenes engedéllyel épült, és a kiállítás után hamar lebontásra került, majd szinte nyomtalanul eltűnt. Csupán néhány fennmaradt terv és a korabeli sajtó beszámolói, fotói és pár, a korban már népszerű képeslap alapján kaphatunk ma képet a Sopronnak és soproniaknak dicsőséget hozó rendezvényről. Ráadásul azóta – különösen a II. világháború pusztítása, a közeli vasútvonalak bombázása miatt – napjainkra az Erzsébet-kert arculata is változott, bár szerencsére újraépült a zenepavilon, a kioszk helyét zöld kerítéssel jelölték ki, és információs táblák idézik a múlt jelentős helyszíneit, eseményeit.  

Iparkiállításnak is adott még egyszer otthont Sopron: 1925-ben újra sikeres bemutatót bonyolítottak le városunkban.

Források:

Géczy Nóra: Faépítészet a századfordulón. Száz éve volt iparkiállítás Sopronban 1904. augusztus 20. – szeptember 25. http://real-j.mtak.hu/18296/1/Soproni_Szemle_2016_2.pdf

Géczy Nóra: Sopron faépítészete a polgárosodás korában (1850-1910) 2005. http://doktori.uni-sopron.hu/id/eprint/63/1/disszertacio.pdf

visitsopron.com

sopronimuzeum.hu

Sopron Média Archív

Borítókép forrása: sopronimuzeum.hu