Az eredetileg e helyen álló épület Zoller Ferenc ismert soproni órás nevéhez kötődik, aki 1780 körül épített itt házat. 1800 június 1-én Durgozzi Lénárt vásárolta meg hagyatékából, aki Arany nap cégérrel fűszeres boltot létesített a földszintjén. 35 évvel később az épület már Giefing Márton birtokában volt, aki 14 000 forint és két gyémántos gyűrű fejében jutott a tulajdonhoz. Ő az eredeti ingatlant lebontatta és egy méretes klasszicista bérházat építtetett helyébe, melynek tervezője valószínűleg Hild Ferdinánd volt. Giefing a sarkon fűszeres boltot rendezett be és a Fekete elefánthoz címezte.

Az Elefánt történetébe 1851-ben lépett be Müller Paulin, akire az oromzaton lévő monogram utal. Fáradhatatlan munkálkodásával és sikeres üzletpolitikájával hamarosan tekintélyes vagyonra tett szert: „Az Elefánthoz” címzett fűszer- és gyarmatáru kereskedés valóságos üzletbirodalommá nőtte ki magát, a fekete elefánt jól ismert cégére lett a belvárost körülölelő Várkerületnek.  

A cégérek ebben az időben fontos jelentőséggel bírtak az üzletek életében. Ma felirat és a kirakat mutatja meg, mit lehet egy boltban vásárolni - korábban a cégér szolgálta ezt a célt. Így régebben számos dolog himbálódzott hosszú póznán az üzlet előtt, megmutatva fából, bádogból, mit árulnak; vagy éppen kőbe, fába vésve, netán kifaragva, bádogból összeállítva jellegzetes figurákat láthatott az ember a boltajtó felett. Ha valahol gyarmatárut mértek, ott a kelet állatai figyelmeztették erre a vevőt; magot és mezőgazdasághoz szükséges holmit kutya cégér alatt árusítottak; ha divatcikket keresett valaki, olyan kép igazította útba, amely menyasszonyt vagy vőlegényt ábrázolt. Hiszen a köznép régente írni-olvasni nem tudott; hasztalan ismerte a kereskedő nevét - hiába tudta, hogy ilyen vagy olyan kereskedőnél mérik a jó kávét, a cégtáblán a nevet nem tudta volna elolvasni, viszont az elefánt cégéres boltra könnyen rátalált. A régi Várkerületen annyi volt a boltok felett a cégér, hogy a jobban lelógóak még a járókelők haladását is megnehezítették. Volt is razzia ellenük 1858-ban, a rendőrség bevonatta a szabálytalanabbakat.

A cégérek elnevezésében általában nem volt sok leleményesség. A mintakép Bécs volt és ha valamely bécsi cégér híres lett, Magyarországon is megvolt iránta a bizalom, ezért nemigen törekedtek nagy eredetiségre. Sopronban a 18. század vége felé kezdődött a cégérek divatja. Az I. világháborút megelőző években még akadt újonnan nyílt bolt, amely címet választott és megfelelő cégért készíttetett, de az olvasás tudásának általánossá válásával és a kirakat jelentőségének növekedésével lassan megszűnt az elefánthoz hasonló cégérek divatja.

A gyarmatáru kereskedés új tulajdonosa, Müller Paulin 1820-ban született Győrben - a soproni polgárok sorába 1851. május 14-én vették fel. Hamarosan a 19. századi Sopron jelentős és közismert alakja lett. Az évtizedek során szorgos munkával összegyűjtött vagyonából jelentős összegeket áldozott jótékonykodásra, de üzleti befektetéseinek jó része is a város fejlődését szolgálta. Legtöbbet talán a soproni tiszti leánynevelő intézetért tette, az intézményt fenntartó egyesület elnökeként.

Magánélete sajnos nem alakult szerencsésen: Adele nevű feleségétől született egy kisfia és egy kislánya, azonban a boldog családi életet nem sokáig élvezhette. 1864 májusában meghalt Paulin nevű kisfia, októberben feleségét is elveszítette. Irene névre keresztelt kislánya 1865 februárjában hunyt el.

Müller Paulin ezután életét az üzlet mellett a jótékonykodásnak szentelte; jelentős szerepet vállalt Sopron társadalmi életében. Alapító tagja volt a Soproni Reáliskola Segélyegyesületének (1874), a Liederkranz avagy Dalfüzér Dalegyletnek (1859), tagja jónéhány társadalmi egyesületnek. Talán számára is az egyik legfontosabb vállalása a soproni tiszti leánynevelő intézet támogatása volt: éveken keresztül a fenntartó egyesület elnöki tisztét töltötte be. Ő bonyolította le 1876–1877 folyamán a tiszti leánynevelde egyesületi kézből történő átadását a közös Hadügyminisztérium kezelésébe is. Munkájának elismeréséül megkapta a császártól a Ferenc József Rend lovagkeresztjét és a királyi tanácsosi címet. 1896-ban halt meg, szűkszavú gyászjelentését a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara adta ki, melynek 1880-tól elhunytáig elnöke volt. Házát a városra hagyta, sírja a régi Szent Mihály temetőben található. Gebhardt József polgármester 1897-ben a városi törvényhatósági bizottsághoz írt levelében javaslatot tett arra, hogy utcát nevezzenek el a város jótevőjéről- javaslata alapján a Müller Paulin szívügyének tekintett tiszti leánynevelő intézet utcáját, az akkori Hosszú sort, mai II. Rákóczi Ferenc utcát keresztelték volna át az ő nevére. A városvezetés döntése alapján végül a Fekete Elefánthoz címzett üzlete és háza mellett található kis utca, a mai Hátsókapu viselte 1897 és 1947 Müller Paulin nevét.

Az utca várkerületi sarkán volt a standjuk a kor jellegzetes soproni figuráinak, a „pémüller” huszároknak. Így nevezték a soproniak a fémszámmal ellátott, huszárcsákószerű piros sapkát viselő hordárokat, akik számára a közeli Pannonia szálló vendégei jelentettek jó bevételi forrást.

„Az Elefánthoz” címzett fűszer- és gyarmatáru kereskedés valóságos üzletbirodalommá nőtte ki magát. Ez a hírneves bolt az I. világháború után szűnt meg; a közkedvelt fekete elefánt bádogcégért pedig 1930 körül levették és a Liszt Ferenc Múzeumban helyezték el.

Az 1944. december 6-i bombázás során az épület várkerületi szárnya szinte teljesen megsemmisült. A megmaradt szárny földszintjén rövidesen Vegyesáruda várta a vásárlókat. Majd miután 1960-ban az - abban az időben éppen Lenin körúti - szárnyat is visszaépítették, Fűszer – Csemege üzlet nyitotta meg kapuit. Ez volt a híres „11-es”, ahogyan a soproniak még ma is ismerik és emlegetik.

A kis fekete elefánt szobor, amely nem pontos másolata az eredetinek, valamikor az 1970-es évek második felében került vissza a sarki konzolra és lett újra közkedvelt és érdeklődést felkeltő látnivalója a Várkerületnek.

Források:

sopron.hu

kozterkep.hu

Németh Ildikó – Závodi Szilvia: A soproni Tiszti Leánynevelő Intézet története 1850–1945. HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest, 2019. p27-30.

Csatkai Endre: Régi soproni kereskedő cégérek. In: Soproni Szemle 24. évf. 3. szám In memoriam Andreae Csatkai

Czellár Katalin: Sopron, Panoráma Magyar Városok sorozat, 1982.

harsjozsef.hu

Borítókép: Sopron Média