Weitzer János osztrák gyáros 1888-ban alapította a Weitzer János Gép- Wagongyár és Vasöntöde RT elnevezésű céget. A cég soproni vállalkozása a 20. század elején veszteségessé vált, ezért eladta épületeit és gépeit az 1901-ben létrehozott Vasárugyár RT Sopron-Graz-nak. E társaság székhelye Budapestre lett bejelentve, az első részvényesek pedig a Lapp Testvérek voltak. A Brüder Lapp rövidítésből származik a termékeken mindvégig megjelenő BL cégjelzés, ami 1926-tól engedélyezett védjegy volt.

A Vasárugyár kérvényt nyújtott be vasöntöde építésének ügyében, melyet a város Iparpártoló Bizottsága 1907. május 15-i ülésén támogatásban részesített: „… jelenlévő iparfelügyelő hivatalosan közli, hogy a grazi Lapp-féle vasöntöde nagy, szolid és életképes üzlet, s hogy a beadványban felhozottak a valóságnak megfelelnek, a bizottság javasolja az iparvállalat segélyezését. A segély nagyságának megállapításánál alapul vette a bizottság, hogy egy vasöntöde csakis férfimunkásokat alkalmazhat, tehát minden munkással egy egész család megélhetését biztosítja a vállalat.”

1908. május 12-én, a városházán hirdetés jelent meg, amely közhírré tette a városi tanács határozatát, miszerint a Vasárugyár RT. Sopron-Graz cég kérelmére az építendő gyárához 50.000 korona segélyt adott, elengedte a telekátírási díjat és 15 évre községi adó- és vámmentességet biztosított.

A gyár építése 1909 márciusában megkezdődött, s még az évben be is fejeződött, az iparengedély kiadásának dátuma 1909. november 20. A részvénytársaság 1910 januárban vette teljes üzembe az Ágfalvi úti lágyvasöntödét és az ezzel kapcsolódó kikészítő műhelyt felszerelési cikkekkel, 1.500 korona tőkével, 200 munkással. Kezdetben szürke-, lágyvas- és rézöntéssel foglalkoztak. A tervekben szereplő acélgyártásra szolgáló Martin kemence végül nem épült meg. Az öntöde termékei elsősorban a soproni és grazi zárgyárak öntvényszükségletének kielégítését szolgálták. A munkák irányítását az egyes szakterületeken az „előmunkás” látta el. A gyártmányösszetétel viszonylag állandó volt: záralkatrészek, kulcsok; az I. világháború alatt láncok, zablák, patkók; majd az 1930-as évek elején háztartási öntvények: tűzhelyöntvények, húsdarálók, cipővasak stb. készültek. Érdekesség, hogy a zabla maradt a gyár feltételezhetően egyedüli terméke, amely az öntöde működéséből majd hét évtizedet változatlan formában kísért.

Az üzem létesítésekor 2 db 600 mm-es kúpolót építettek, amelyeket egyszerre 200 kg-os adagokkal működtettek. A napi olvasztás kezdésénél először lágyító tégelyt, majd tempervasat, végül pedig szürkevasat olvasztottak. Az 1930-as évek kezdetén már 400-as kúpoló kemencét is építettek. A sárgaréz olvasztására 12 db koksztüzelésű tégelykemence szolgált, melyből a kilincsek, ajtó- és ablakveretek készültek. Ezeket az I. világháború után lebontották és a színesfém öntészet megszűnt, illetve csak mintakészítés céljára alkalmazták. A kezdeti kisméretű mélykemencék helyett 1916-ban épült egy nagy lágyítóműhely, amelyben az 1960-as évekig szén-, majd olajtüzeléssel történt a hőkezelés. Később, az elektromos lágyítókemencék megépítése után az 1970-es évek elején állították le.

Az öntöde különlegessége a temperöntvény volt: egy jól megmunkálható, fehéren kristályosodó, cementites szövetszerkezetű vasöntvény. Igazi hagyományai ebben a gyárban alakultak ki. Egyre több alkatrész készült belőle kovácsolt acélalkatrészeket kiváltva, így a mezőgazdaság és a járműipar is az öntöde vevője lett.

Ebben az időben a munkaidő napi 12 óra volt hétfőtől péntekig, szombaton 6-tól 12.30-ig. Ezt hétköznap egy óra ebédszünet szakította meg; bérfizetés hetente egyszer volt, szombaton. A munkások javarészt Bánfalváról, Ágfalváról, Balfról érkeztek; kisebb arányban voltak soproniak is. 1923-ban a gyárban kb. 420 fő dolgozott, munkaerőhiány nem volt. Ha új munkaerőre volt szükség, azt az illetékes munkavezető kérte. A felvételt maga az igazgató végezte hétfő reggelenként. A munkaerő kiválasztása szemrevételezéssel történt, a jelentkezők közül a legerősebbnek, legizmosabbnak látszó személyt vették fel. Szigorú fegyelmi szabályok voltak. Dohányozni munkaidő alatt nem volt szabad a gyárban, még az öntöde műhelyben sem. Legfeljebb a WC-ben titokban, de azt is ellenőrizték. Akit dohányzáson értek, 1 pengő büntetést kapott. Aki munkába menet elkésett, azt az óráját levonták.

Ebben az időben az igazgató Ohren Alfonz volt, az öntöde történetének egyik legkülönlegesebb egyénisége. Hivatalos székhelye az öntöde volt, itt is lakott. Naponta, délelőtt járt be a lakatosárugyárba lovas hintóján, majd később személygépkocsin és pontosan 13 órára tért vissza az öntödébe. A kupoló kemence irányítását, adagösszeállítását személyesen végezte, menet közben is adott utasításokat. A lágyítási próbákat is ellenőrizte, a lágyító műhely mestere vitte a próbát az irodába vagy a lakásába. Lényegében az egész technológiát személyesen irányította. 1939-ben sértődés miatt lépett ki a társaság szolgálatából. 

A gyár háborús kárt nem szenvedett, minden berendezése üzemképes állapotban maradt a bombázások után is. Így a felszabadulás után két nappal már megindulhatott az öntvénygyártás. Az öntödébe egy szovjet gépkocsizó alakulatot irányítottak, akik részére elsősorban dugattyúgyűrűk és perselyek öntését végezték. Még a háború alatt az öntödevezetésnek sikerült nagyobb mennyiségű alap- és segédanyagot saját hulladékká átdolgozva tárolni, s ezzel az újraindulást megkönnyíteni. Ám a koksz hamar elfogyott, pótlásában a szovjetek segítettek, akik gépkocsival hozták a kokszot; ugyanis a vasúti összeköttetés hónapokig szünetelt.

Alapításától 1946-ig a vállalat részvénytársaság volt 86,6%-ban osztrák tulajdonban, ezért a II. világháború után jóvátételként szovjet tulajdonba került. 1952. október 31-én visszakapja a magyar állam, tulajdonképpen ekkor államosítják, a cég új megnevezése: Soproni Vasárugyár. Nem egészen egy év múlva a minisztérium két önálló vállalattá alakította, ekkor jött létre a Soproni Vasárugyár és a Soproni Vasöntöde. 1959-ben viszont mindkét soproni céget a budapesti ELZETT-hez csatolták. 1963-ban a Gazdasági Bizottság az ország 14 öntödéjének és 2 öntödei segédanyagot és öntőmintát gyártó termelői egységének összevonásával, megalapította az Öntöde Vállalatot, amelynek a 05. gyáregysége lett a Soproni Vasöntöde. Az 1965–69 közötti rekonstrukció után Közép-Európa egyik legkorszerűbb öntödéjévé vált, évi termelése 1980-ban közel 9500 tonna volt. Gazdasági jelentősége mellett számottevő műszaki, társadalmi, szellemi közösséget alkotott. Az öntvénygyártás mindennapi feladatai mellett munkatársai jelentős társadalmi és tudományos tevékenységet folytattak, így részt vettek a város első TV átjátszó tornyának a Károly-kilátóra helyezésében; a Tómalomnál, majd a Fertő tavon üdülőház építésében; a Vasas sportpálya létesítésében; az 1980-as évek során történt felújításkor a Fertőrákosi Barlangszínház üléseinek pótlásában. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Öntödei Szakosztályának helyi csoportja országos jelentőségű rendezvények szervezését kezdeményezte, amelyek közül kiemelkedő volt az 1968-tól 1991-ig évente megrendezésre kerülő Soproni Temperöntési Napok.

Az itt dolgozókról készült korabeli fotókon öröm, siker és verejték látszott: olyan embereket ábrázoltak, akik hittek abban, amit csinálnak. A keményen dolgozó munkások megihlették a soproni művészeket is: Soproni Horváth József festőművész „Formázók” és „Öntők” című, nagymérető vízfestménye is az öntödében készült.

Az Öntöde Vállalatot 1985-ben megszüntették, a Soproni Vasöntödét ismét önálló vállalattá alakították. A kilencvenes években működött rövid ideig részvénytársaságként, majd különböző kft-k tulajdonába került. 2000 júliusában pedig 90 évi fennállás után végleg bezárta kapuit.

Telkének egy részén terveztek lakóparkot, ám a terv nem valósult meg. 2009-ben egy melléképületben; 2010 decemberében pedig a főépületben ütött ki tűz; a födém a lángok martaléka lett. A helyi védettség alatt álló, Ágfalvi út mentén hosszan elnyúló központi téglaépület ma komoran őrzi letűnt korok szép emlékezetét.

Források:

Mühl Nándor: A soproni Vasöntöde története. In: Soproni Szemle, 69. évf. 3. szám, 2015.

Macher Frigyes: 75 éves a Soproni Vasöntöde. Kiállítás a Központi Bányászati Múzeumban. In: Soproni szemle 40. évf. 1. szám, 1986.

ombkenet.hu

Borítókép forrása: https://www.facebook.com/photo/?fbid=181407596936839&set=pcb.181415083602757