1585-86-ban heteken át itt tartózkodott Lotharingiai Károly (1643-1690) fővezér, Lipót császár sógora és Starhemberg Miksa (1638— 1701) marsall.  Ebben a városi palotában készülődtek Buda ostromára, a vezérkar itt készítette elő alaposan az ostrom hadászati terveit. A számos magas rangú katonai vezető között akadt egy rendkívül izgalmas ember: a bolognai születésű polihisztor Luigi Ferdinando Marsigli (1658–1730) személyében. Az ezredessé kinevezett, komoly hadi tapasztalattal rendelkező Marsigli ekkorra már híres volt szerteágazó érdeklődéséről, tudásáról és szinte mesébe illő szökéseiről az ellenség karmai közül. A Buda visszafoglalását célzó hadjárat előkészítésén túl Marsigli - elsőként Európában - a soproni kis Burgban írta meg „Bevanda Asiatica”, azaz „Az ázsiai ital” címmel a kávé (ahogy akkoriban nevezték: a fekete leves) természetrajzáról és főzési módjáról szerzett ismereteit. Művéhez alapot a Hüseyn Hezarfen oszmán tudós Marsigli által lefordított kávéról szóló tanulmánya szolgáltatott. Emellett saját, Bécs 1683-as ostromakor török fogságban szerzett, a kávéfőzés művészetét érintő tapasztalatait is beemelte az értekezésbe.

Buda ostrománál is kitüntette később magát: elsősorban a műszaki munkálatokat végezte nagy szakértelemmel, javaslatára készítették a várfalakat megközelítő árkokat. Amikor pedig a budai vár véres harcok után 1686. szeptember 2-án visszakerült a magyar király birtokába, az égő üszkök között Marsigli Mátyás király megmaradt Corvináit kereste kitartóan. A fellelt példányokat aztán részben Bécsbe, részben Bolognába küldte.

A soproniak 20.000 forinttal járultak hozzá Buda felszabadításának költségeihez. Amikor a vár ormairól végre lehullt a félhold, a hagyomány szerint a jó hírt hozó szőlőkapást ezüstedénnyel ajándékozta meg a városi elöljáróság és fényes mulatsággal ünnepelték meg a győzelmet. 

A 17. század második felében a mai Fő tér 4. Nátl Lipót polgármester háza volt. Mai formáját is nagyrészt ebben az időben nyerte el: az 1676-os nagy tűzvész után barokk stílusban építették át. Ez időben létesítették a kapualj feletti emeleti nagy lakóteret, mely a soproni barokk polgárházak egyik jellegzetessége. Az emeletes homlokzaton emlékképpen meghagyták a gótikus nyílások egy részét is.

Ódon, dongaboltozatos kapualjában fennmaradt két egyszerű vonalú régi ülőfülke is.

E házban szállt meg az l634-es országgyűlés alkalmával II. Ferdinánd, majd 1681-ben I. Lipót. Az országgyűlés alsóháza a szemközti Kecske-templomban ülésezett; Ferdinánd számára még átjárót is készítettek az utca felett, hogy az uralkodó kényelmesebben érhesse el a templom karzatát.

További érdekességet jelent a kapuzat bal oldalán, napjainkban a műemléki védettséget igazoló tábla alatt kiálló vaskampó. Párja a túloldalon, a Kecske-templom falában látható. Amikor még lovak patkójának, lovaskocsik kerekének hangzatos zaja verte fel a Fő tér csendjét, itt és a túloldalon a Tűztorony előtt is vaslánccal zárták el az átjárást, amikor a templomban fontos események zajlottak. Így sem a misék alatt az áhítat csendjét, sem a koronázások, országgyűlések közönségét nem zavarhatta az áthaladó forgalom zaja.

1734-58 közt a telekkönyvek a nemes Ebner családot nevezik meg a ház tulajdonosaként, 1759-ben a Viczay családot, amely a 18. század végén rövid időre a benősült Széchényi Ignácnak juttatta. Az ő halála után 1867-ig ismét a Viczay család a birtokos.

Napjainkban az utolsó tulajdonos után Kossow-házként szokás emlegetni. Az épület nevét adó család ismert soproni képviselője volt Kossow Jenő (1860 – 1921) jogász, karnagy. Zenét Bécsben, Anton Bruckner-nál tanult. Mint városi aljegyző és amatőr zenész 1883-ban Beethoven C-dúr miséjének előadásával tűnt fel, amely során együtt szerepelt a katonazenekar, a színházi zenészek és a műkedvelők. 1887-ben megalapította szülővárosában a 150 tagot számláló Zenekedvelők Egyesületét, amelynek karmestere lett. Ez 1889-ben beolvadt a Soproni Zeneegyesületbe, amelynek 1909-ig karnagya is volt. Vezetése alatt kiváló vendégművészek közreműködésével nagyszabású oratórikus művek szólaltak meg: Beethoven IX. szimfóniája, J. Haydn: Évszakok c. oratóriuma, Liszt F.: Szent Erzsébet legendája. Teljesített templomi szolgálatot és fenntartotta a kamarazene hagyományait – utóbbit családja akkor is tovább vitte, amikor ő már Pozsonyban kamatoztatta zenei tudását.

A ház jobb oldala alatt középkori pince nyúlik el. Az első helyiségben gótikus, kőből készült árkádsor maradt fenn az 1400-as évek végéről, míg a helyiség boltozata az 1600-as évek végén nyerhette el mai formáját. Az első árkádos helyiség vélhetően egy présház volt, míg a hátulsó részben tárolták a bort. A soproni borvidék jellegzetessége volt ugyanis, hogy a szőlőt a városfalakon belülre szállították és a borkészítés folyamata, az értékes nedű tárolása a várfalak nyújtotta biztonságban, a lakóházak alatt kialakított méretes pincékben zajlott.

A napjainkban itt működő borozó a legenda szerint a Lövérekbe érkező, ott a jó levegő által gyógyulást kereső vendégektől kapta immár több, mint fél évszázada ismert Gyógygödör elnevezését. A hagyomány szerint miután a gyógyulni vágyók ide is betértek és megkóstolták a jóféle helyi nedűket, bizony gyógyultan hagyták el Sopront - innen ered a borozó elnevezése.

Források:

Czellár Katalin: Sopron. Panoráma Magyar Városok sorozat, 1982.

index.sopron.hu

fertop.art

funiq.hu

szivk.hu

http://real-eod.mtak.hu/5886/1/Tanulmanyok_1998_27_Molnar_Marsigli_17_szazad_vegi.pdf

Borítókép forrása: Sopron Média