A Haas Fülöp és Fiai Rt. 1909 márciusában kezdte meg működését az egykori huszárlaktanya és a sörgyár között elterülő területen. Elhelyezkedése kedvező volt, hiszen 1903-ban nyitották meg a sörgyár kérésére a hat évvel később Baross Gáborról elnevezett utat, így a belváros felé a közlekedés leegyszerűsödött. Ezt megelőzően az Indóház ház utca a déli pályaudvarig vezetett be.

Annak ellenére, hogy az idők folyamán számos néven működött, a soproniak között mind a mai napig a Sotex rövidítés terjedt el, amely az 1924-től Soproni Textilművek Rt. termelő vállalat nevéből eredeztethető.

Ide kapcsolódik két munkáslakóház-építkezés is. Az ún. Sotex-kolónia két ütemben, 1912-ben, és 1924-ben épült, kilenc ház összesen 36 lakást tartalmazott. Az épületek ma is megvannak, ugyan több már nem túl jó állapotban bújik meg a hőerőmű árnyékában.

1927-ben szerveződött a SOTEX sportegyesület. Önálló labdarúgó csapata 1962-ben az NB III-ban fejezte be szereplését, amikor felsőbb döntés született a textiles egyesületek erőinek összevonásáról. A létrejövő közös csapat (Soproni Textiles Club) nevéből származik a Textilpálya kifejezés, amely a Lackner Kristóf utca végén lévő sporttelepre általánosan használt elnevezés volt, mielőtt a stadiont megépítették.

A cég fő profilja a gobelin, jacquard bútorszövet, a keleti mintázatú kettős velúr és az axminster technológiájú mintás velúrszőnyeg volt, később rátértek sima és mintás tűzött szőnyegpadlók gyártására is. Fejlődése a gazdasági és háborús válságoktól eltekintve a 80-as évekig töretlen, ezt bizonyítja az évről évre növekvő dolgozói létszám is. A kezdeti 250-300 főről kisebb megingásokkal, de fokozatosan növekedett a létszám. Még a gazdasági válság idején is 350-400 dolgozót foglalkoztattak.

Az 1946-os 631 főről 1948-ra 1000 fő fölé emelkedik a létszám. A Sotex és a Sörgyár kezdeményezésére épült meg a hőerőmű. Mindkét üzemnek szüksége volt rá a megnövekedett gőzenergia-igénye végett. A hőerőmű próbaüzemét 1962-ben kezdte meg, és hamar nyilvánvalóvá vált, hogy szolgáltatását nem csak erre a két üzemre fogja korlátozni. 

A gyárat 1963-ban a LATEX-hez csatolták (a Lakástextil Vállalatot öt nagy múltú lakástextíliát gyártó dunántúli vállalat összevonásával hozták létre. Központját helyileg a Szombathelyi Takarógyárban alakították ki, ez lett a vállalat „törzsgyára”, holott a Sotex lényegesen komolyabb gépparkkal rendelkezett).

A Sotex 7 év után kivált, és 1971-től újra önállóan, Soproni Szőnyeggyár néven folytatta tevékenységét. Fénykorában, az 1970-es években, 1200–1300 embernek adott munkát. Ekkor elsősorban tűzött padlószőnyegeket gyártottak.

Ennek az időszaknak meghatározó alakja, legendás műszaki tanácsadója volt Dávidházy István (1923-2016). Textiles pályafutása jóval korábban kezdődött: nagybátyja posztós üzemében dolgozott, itt szerzett 1948-ban takács segédlevelet. 1950 januárjában a családi kisüzemet államosították és hasonlóan tulajdonos rokonához, őt is elbocsátották. Ekkor a Soproni Posztó- és Szőnyeggyár szövőmunkása lett.

A Latex létrehozásakor kiváló angol és német nyelvtudása miatt az új szombathelyi központba helyezték, majd amikor a soproni gyár újra önálló lett, visszahívták. 1970–1983 között a Soproni Szőnyeggyárban technológusként foglalkozott gyártmányfejlesztéssel. Kitűnő nyelvismeretének köszönhetően németül, angolul levelezett, üzleti tárgyalásokat folytatott külföldi partnerekkel. Megalapozta a magyarországi padlószőnyeg-gyártás feltételeit, nagy szerepet vállalt abban, hogy a gyártás hazai bevezetése előtt széleskörű vizsgálatokkal teszteljék a külföldi próbagyártásokat. A szőnyegszabvány munkacsoport állandó tagjaként is hatékonyan tevékenykedett. Jelentős szerepe volt a szőnyegszabványok megalkotásában. A szabványoknak főként a szőnyegpadlók minőségi osztályozásánál volt jelentősége, a tömeges lakásépítéseknél. A Soproni Szőnyeggyár felvirágzása az 1970-es években a gyári lakásépítéshez köthető: méretre vágott szőnyegeket szállítottak, melyeket csak kiszedték a konténerből és felraktak. A pénzügyi kötöttségek miatt viszont állandó viták voltak az építőiparral: az államnak óriási költséget jelentett az állami lakásépítés, így mindenhol fillérekig menő pénzügyi harc folyt. Itt volt jelentősége a szabványnak. Ha a minőség elérte a szabványt, akkor nem volt gond.

Dávidházy rendszeresen publikált technikatörténeti összeállításokat, szakcikkeket, számos könyvismertető, szakma- és üzemtörténeti munka fűződik nevéhez. Több szőnyegkatalógus összeállításában működött közre. Ő szerkesztette például az 1972-ben Budapesten magánkiadásként megjelent Soproni Szőnyeggyár Mintakönyvet magyar, angol és német nyelvű szöveggel, színes illusztrációkkal. A 60 év tapasztalatát visszatükröző gyártmánykatalógus a soproni szőnyeget kedvelők informálását, igényeik még teljesebb kielégítését célozta, feltüntetve, hogy minden szőnyegtípus legalább négy színállásban áll rendelkezésre, így a teljes skálát bemutatni szinte lehetetlen.

Az  1960-as évekig a gyártási profil vegyes volt, később kizárólag szőnyeget gyártottak. Termékeik közül igen keresett volt a kettős szőnyeg, amit sokan gépi perzsának hívtak. A Soproni Szőnyeggyárban készültek a legpatinásabb magyar középületek szőnyegei: a Parlamentben, az Operaházban, a Vígszínházban, a Honvédelmi Minisztériumban, a Gundel Étteremben, a MÁV Igazgatóságon, a Szabó Ervin Könyvtárban, a MALÉV repülőgépein is a Soproni Szőnyeggyár termékeit használták.

Fontos intézmény még a gyár működésének idejéből a Sotex kultúrház. Idősebb soproniak máig ezen a néven emlegetik a Gyermek- és Ifjúsági Központ Ady Endre u. 10. szám alatt álló épületét. 1952-ben Winkler Oszkár tervei alapján építettek a vállalat dolgozóinak; később pedig a négy textiles üzemet szolgálta (Pamutipar, Selyemgyár, Sotex, Fésűsfonalgyár). A város 1997-ben vásárolta meg és újíttatta fel. Az épület kapubejáratát széles kőkeret emeli ki, ennek két oldalán ma is látható Búza Barna négy-négy, a textilgyárak és a kultúrház életének jeleneteit ábrázoló színes égetett domborműve.

 A kilencvenes évek elejére lecsillapodott a nagy lakásépítési láz, abbamaradt a lakótelepek építése és jelentősen csökkent a tűzött padlószőnyegek iránti igény. A termelés már az 1990-es évek elején visszaesett, 1995-re pedig a gyár kritikus pénzügyi helyzetbe került és csődöt jelentettek. Akkor megvásárolta a Graboplast, de nekik sem sikerült talpra állítaniuk, elsősorban a távol-keleti konkurencia miatt. Ekkor a cég Sotex Soproni Szőnyeggyártó Kft. néven folytatta tevékenységét, megpróbálkoztak a termékszerkezet módosításával, az ingatlanok bérbe adásával, létszámcsökkentéssel. Sajnos hamar egyértelművé vált, hogy a felszámolást nem lehet elkerülni. A szőnyeggyár közel százéves története így 2008-ban zárult.

Források:

sopronimuzeum.hu

hu.wikipedia.org

Turbuly Éva: A történelem sodrában. Interjú Dávidházy Istvánnal. In: Soproni Szemle, 60. évf. 4. szám. 2006.

Jankó Ferenc: Sopron ipari öröksége. Tanulmányok Kubinszky Mihály emlékére. In: Soproni Szemle 71. évf. 2. szám. 2017.

Winkler Oszkár: Sopron művelődési középületeiről In: Soproni Szemle, 12. évf.1. szám. 1958.

szivk.hu

antikvarium.hu

harsjozsef.hu

Borítókép forrása: sopronimuzeum.hu