A napvilágot ugyan városunktól távolabb, Sárszentlőrincen látta meg 1896-ban, de még 1 éves kora előtt Sopronba került családjával, s ettől kezdve elvétve hagyta el a számára egyre kedvesebb várost. Tanítócsaládból származott: apai ágról örökölhette kiváló rajztehetségét, melyet a jelesen tanuló gyermeknél középiskolai tanárai ismertek fel. Az I. világháborúban katonai szolgálatot teljesített, majd Budapesten a Műegyetem mérnöki karán folytatta tanulmányait.

Visszatérve Sopronba, a Seltenhofer harangöntő és tűzoltószergyárnál helyezkedett el. Hozzáértésének, jó szervezőkészségének köszönhetően rövidesen cégvezetői kinevezést kapott. Állása azonban nem hagyott elég időt az általa oly szeretett festésre. Így figyelme a fotográfia felé fordult, melyet művészi színvonalra emelt. Nemsokára hivatásává is ez vált: termékeny, alapos, a szakma minden csínját-bínját ismerő és gyakorló művészember lévén, idő hiányában ismét döntenie kellett. A tűzoltószerek helyett az előhívók világát választotta. 1931-től először felesége „alkalmazottaként”, 1935-től pedig önállóan fényképész iparosként dolgozott és alkotott.

Az 1930-as évek jelentették Diebold Károly életművének és főleg sikereinek első csúcspontját. Ekkor fényképezte a várost és környékét, készítette számos megrendelőről a találó és értékes arcképeket, megörökítette a műemlékeket, jellegzetes mozzanatokat a város lakóinak életéből. Különböző, akkor élvonalbeli gépekkel dolgozott, Rolleiflex-szel és Leicá-val egyaránt. 1932-ben már az ő képeivel illusztrálták a Soproni Képeskönyv című albumot – a kötetben szereplő 123 ábrázolás közül 96 Dieboldé. E képeskönyvet hamarosan egy másik követte, a Sopron belvárosa. A Soproni Szemlének pedig 1937-től egészen 1969-ben bekövetkezett haláláig állandó illusztrátora volt.

A nagyszerűen elkapott pillanatoknak, egyedi látásmódjának köszönhetően számos nemzetközi díj és elismerés is jutott osztályrészéül a húszas-harmincas években. 1938-ban Rozmár című képe a világ legjobb felvételei között kapott helyet, az ezeket bizonyos pontszámítás szerint közlő The American Annual of Photography című évkönyvben (három másik sopronival együtt). Több kiállításon zsűritagnak kérték fel. Elméleti és gyakorlati munkásságának szép elismeréseként 1957-ben az amatőr fényképezők Bernben székelő világszervezete felvette tagjai sorába.

Kezdettől fogva részt vállalt a soproni fotósok megmozdulásaiban. A Soproni Képzőművészeti Kör fotócsoportja 1928-ban alakult meg, Diebold a névsorban intézőbizottsági tagként szerepelt. Amikor – fővárosi ösztönzésre – megszervezték a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetségének 41 tagú soproni csoportját, tudásának elismeréseképpen őt választották ügyvezető elnöknek. Néhány hónap múlva azonban lemondott, mert fényképészipara miatt ellentétbe került a szigorúan vett amatőrséggel. Azért megmaradt a Soproni Fotóklub tagjának (az egyesület ezen a néven 1937-ben vált önállóvá – az 1902-beli előképre emlékezve –, majd 1955-ben alakult újjá, a Rákosi-korszak megpróbáltatásai után). Amikor csak tehette, járta a várost, a közelebbi és távolabbi környéket, hogy ne csak hangulatokat kapjon el, hanem korszakának minden jellemzőjét - épületektől a népviseletig - megörökítse az utókor számára. A háború közeledtével, várható pusztításainak előérzetével ez a tevékenysége egyre tudatosabbá vált. A még ép város és a már lerombolt Várkerület, a még ép fertődi Esterházy-kastély, a dénesfai Cziráky-kastély és a kifosztott, tönkretett műemlékek így állíthatók egymás mellé Diebold többezres termésének segítségével. Mert a fénykép nemcsak a mester egyedi látásmódját is megjelenítő művészet, hanem felbecsülhetetlen értékű kordokumentum is egyben. A fertődi Eszterházy-kastély helyreállítása például a művész fotósorozata nélkül elképzelhetetlen lett volna.

Miután a háborús cselekmények folytán műterme tönkrement, elfogadta az egyetem ajánlatát: 1951-ben műtermét megszüntette és teljes felszerelését a Műszaki Egyetemi Karok soproni Olajbányászati tanszékére telepítette át. 1957-ben az Erdőmérnöki Főiskola önálló fotólaboratóriumának vezetője lett, ahol egyben tovább is képezhette magát a kor legmagasabb technikai színvonalának megfelelően. Egészen 1966-os nyugdíjazásáig dolgozott itt. A tudományos céllal végzett fotografálás közel állt habitusához és precizitásához: ásványokat és növényeket fényképezett. A főiskola kötelekében eltöltött évei alatt felvett tantárgyként fényképészetet is lehetett Dieboldnál tanulni.

Rendkívül jelentős volt még a Soproni topográfia számára végzett munkája is az 1950-es években, hiszen a műemlékvédelem kiadványaihoz is elengedhetetlen volt hozzáértése és pontos, szakszerű munkája. Alkotásai több könyv illusztrációs anyagát, vagy legalább túlnyomó részét képezik. Természeti témái, a kristályok mikroszkópiai felvételei, a Soproni Horváth József-festmények reprodukciói is életművének részét jelentik. Soproni Horváthnak, a város nagy festőjének jóbarátja volt: témát keresve gyakran járták együtt az Ikva parti tájakat.

Diebold színes fotóiból gyönyörű sorozatokat mutattak be 1956-ban, majd az 1960-, 1961-, 1966-os soproni kiállításain.

Az 1969-ben elhunyt mester hatalmas életművet hagyott hátra: 15 ezernél több felvételét a Soproni Múzeum fotóarchívuma őrzi.  A Soproni Városszépítő Egyesület 125 éves fennállása alkalmából 1994-ben szervezett kiállításon láthatta a nagyközönség 75 gyönyörű felvételét az Erdészeti, Faipari és Földméréstörténeti Gyűjtemény kiállítótermében. Sopronon kívül első alkalommal 2005 januárjában Winkler Barnabás szervezésében Budapesten, a HAP Galériában mutatták be sokszínű alkotásait.

Sopronban emléktáblát egykori fotóműterme és üzlete épületén 2006 februárjában avattak a Móricz Zsigmond utca 2. szám alatt. A Soproni Városszépítő Egyesület jóvoltából készült dombormű Sz. Egyed Emma alkotása. A világhírű soproni fotóművész nevét utca is őrzi városában, az Apáca-kerti lakóparkban.

Források:

Hárs József: Diebold Károly fotókiállítása (1994. július 1–24.) In: Soproni Szemle, 49. évf. 2. szám. 1995.

Cs. Plank Ibolya: Diebold Károly (1896-1969) Kiállítás, HAP Galéria, 2005. január 31. In: Soproni Szemle, 60. évf. 2. szám. 2006.

kozterkep.hu

harsjozsef.hu

Borítókép forrása: Soproni Műzeum