Édesapja Röttig Gusztáv 1855-ben született Bécsben egy szegény család gyermekeként, pályafutását szedőinasként kezdte, majd hosszú utat járt be 1896 októberéig, amikor megvásárolta a soproni Litfass Nyomdát. Odo (1883–1920) Bécsben folytatott tanulmányokat, majd apja mellé került Sopronba, a céget pedig a későbbiekben Röttig Gusztáv és Fia Kő- és Könyvnyomdai Műintézet néven működtette tovább a család.

Röttig Odo kitanulta az itteni munkák, a könyvkiadás minden fortélyát. A nyomda sokirányú tevékenységet folytatott, húsz feletti különböző napi, heti és havi folyóiratot adott ki, többet német nyelven, például a Heilmittel-Revue, a Balneotherapeutische Revue, a Zeitschrift des Internationalen Anwalt-Verbandes c. szaklapokat, az Ukrainische Rundschaut, a magyarok közül A Modern Tanítót a magyar néptanítók számára, A Gazdát a gazdáknak. Emellett repertoárjában aprónyomtatványok, címkék, brosúrák, naptárak, címtárak szerepeltek, és különösen nagy hányadot tett ki a könyvkiadás: szépirodalmi, gazdasági, művészeti témákban is jelentettek meg könyveket, gyakori volt a soproni helytörténeti téma, például A középkor műemlékei Sopronban, Sopron renaissance- és barokstílusban épült házai stb.

A soproni újságok közül a Sopron előbb a Liftass-nál, az Oedenburger Zeitung és a Soproni Ujság a Romwalter nyomdában, a Soproni Napló Röttigéknél készült.

A Röttig Nyomda 1918-ban egyesült a Romwalter-féle üzemmel, Röttig-Romwalter Nyomda Részvénytársaságként. Röttig Gusztáv és fia – hamarosan bekövetkező haláluk miatt – mindössze két évig álltak e vállalkozás élén.

 

Röttig Odo folyóirat-szerkesztései, -kiadásai között kiemelendő a Kultura (1911–1913) című irodalmi, művészeti, kritikai folyóirat, melynek 1912-től lett felelős szerkesztője. A képes havilap több évig állt fenn, fennmaradásában nagy szerepe volt a budapesti társszerkesztőnek, Hangay Sándornak. Röttig Odo nem írt a saját lapjába, de nagy gonddal őrködött annak szellemi és technikai nívója felett. Az 1913-as évre nagy sikerű, szép kiállítású almanachot is megjelentettek, számos arcképpel, műmelléklettel. Odo emellett aktívan részt vett a Soproni Napló című politikai napilap szerkesztési, kiadási munkálataiban is az 1910- es években. A Soproni Naplóhoz előfordult, hogy felesége, Röttig Odóné Makó Aida volt színésznő szerkesztette a vasárnapi mellékletet, szépségápolási, divatbeli és művészeti témákban. Röttig Odo 1919-ban Vierburgenland (’négy vár területe’) néven alapított újságot, mely Sopronban havonta két alkalommal jelent meg az Ausztria által elszakítani kívánt négy nyugat-magyarországi vármegyében lakó német ajkú lakosság számára. Az irodalmi, művészeti, kritikai lap 1920-ig állt fenn.

Odo a szerkesztés mellett amatőr fényképészként is tevékenykedett, e vonatkozásban több kiállítása volt, például 1890-ben. A Bécsben 1902 óta megjelenő Gut Licht! című folyóiratban többször is helyet kaptak felvételei. Szintén e lap hasábjain néhány tájkép cseréjét ajánlotta fel a „Gyűjtsünk fényképeket!” mozgalom keretében (1903). A Soproni Photo Club közvetlen elődje, az Amatőr fényképezők Egyesülete a soproni Képzőművészeti Kör alcsoportjaként jött létre 1902-ben. Ennek Röttig is tagja lett, mint titkár és könyvtáros. Részt vett a kör által szervezett amatőr fényképészek kiállításán 1904-ben, ennek nyomán a korabeli sajtó is dicsérte a nevét. A későbbiekben a Photo Club (1906–) tagjaként is komoly felkészültségű kiállítóként emlegették. 1907-ben benevezett torinói művészeti és képzőművészeti kiállítás amatőr fényképész csoportjába, és saját módosításaival készített guminyomatú önarcképével az első állami aranyérmet és a torinói hölgybizottság tiszteletdíját, egy „remek kivitelű” ezüst állóórát nyert el.

Nem véletlen, hogy a Röttig nyomda kiadványai közt fényképészeti zsebkönyv is szerepelt. Röttig Odót az 1909-ben megalakuló Szent György-Czéh Magyar Amatőrök és Gyűjtők Egyesülete tagjai közt is számon tartották, melynek grafikai szakosztálya vállalta magára az első hazai ex libris egyesület funkcióját. Odo a Kultura kiadójaként, egy időtől felelős szerkesztőjeként is tág teret biztosított a kisgrafikának, célja volt a hazai ex libris gyűjtés kiszélesítése, a gyűjtési kedv fokozása. A folyóiratban a grafikák közlése mellett külön rovatot hoztak létre az ex libris cserélők-gyűjtők számára. Odo az élen járva már az első számban hirdetést tett közzé saját ez irányú gyűjtőtevékenységéről: „Exlibris lapokat gyüjt és cserél: Röttig Odo, Sopron”.

Röttig Odo maga is rajzolt ex librist. Röttig saját nevére szóló, az osztrák Franz von Bayros által készített ex librisén táncoló nőalak látható ördöggel, kígyóval. A Bayros-lap példányai széles utat jártak be, a magyarországi és osztrák gyűjtemények mellett egy nyomat megtalálható a moszkvai Rudomino-könyvtár ex libris anyagában is. M. Hamilton több könyvjegyet is készített Röttig Odo számára, ezeken elmaradhatatlan a könyv, az olvasás motívuma és a szecessziós életérzés tükrözéséül a koponya. Feleségével közös ex librise is fennmaradt. Ex libris gyűjteménye halála után Budapestre került.

Fiatalon, 38 évesen hirtelen hunyt el 1920 szeptember 20-án, néhány nappal apja halála után.

„Ő már magyar ember tetőtől talpig. És művész. Festő, író, szerkesztő, politikus, üzletember, intelligens megértő, olvasó, zenebarát és boldog férj. Akinek ennyi hivatása van s mindenik hivatását jól akarja betölteni […] A magyarság iránti szeretetét bebizonyította a »Kultura« megalapításával. A külföldnek megmutatta evvel a lappal, hogy van olyan fejlett művészi izlésünk nekünk is és van olyan szellemi élet itt is – ha nem is olyan általános – mint messze Nyugaton.” (Kultura Almanach 1913 megemlékezése Röttig Odoról)

Forrás: Vasné dr. Tóth Kornélia: 100 éve hunyt el Röttig Odo soproni nyomdász-kiadó, ex libris gyűjtő (mgonline.hu)

sopronifotoklub.hu

nemzetikonyvtar.blog.hu

Borítókép: http://art-exlibris.net/