A nyaralási szokások gyökereit az udvari életben kell keresnünk. A verejtékezés a főrendek számára is nemkívánatos dolog volt, ezért nyáron már a középkorban is szüneteltették az év közben szokásos bálokat, összejöveteleket. Nem üléseztek a bíróságok, és nem folyt oktatás az egyetemeken. Az sem véletlen, hogy a katolikus egyház ünnepei közül a forró hónapokra esik a legkevesebb. Ilyenkor az uralkodók visszavonultak nyári rezidenciájukba, példájukat pedig a főurak is követték. Az 1800-as évek második felére pedig a polgárság már megerősödött, tehetős rétegnek számított. Szokásaiban hasonult az arisztokráciához, sőt néha túl is akarta szárnyalni azt. A 19. század végén vált népszerű üdülőhellyé a Balatonon Keszthely, a Festetics grófok városa, és különösen Füred, mely nemcsak üdülő- hanem gyógyfürdőhelynek is számított. Megvolt, kinek hol illett nyaralnia: Füred elsősorban a jogászokat, tanárokat, kereskedőket, városi hivatalnokokat vonzotta. A fővárosiak ide 1863-tól eljuthattak a kényelmesnek számító vasúton is, hiszen abban az évben adták át a Pest-Buda – Nagykanizsa „déli vaspályát”. Ezen négy és fél óra volt a menetidő Füredre és nagyjából ennyi idő alatt lehetett eljutni a 20. század beköszöntére egyre jelentősebb nyaralóhelynek számító Siófokra. Itt egy-egy jól menő iparos is talált megfizethető szobát néhány hétre (!) a családja számára. Siófokról a Kisfaludy komp fedélzetén aztán egy óra volt az út az előkelő Füredre. A Monarchia idején minden magára valamit is adó családnak „illett” valamelyik divatos üdülőhelyen eltöltenie néhány hetet. Akik ezt valamilyen oknál fogva nem tehették meg, azok a szomszédaik, ismerőseik elől besötétített, látszólag hosszabb időre lezárt otthonukban megbújva keltették azt a látszatot, mintha elutaztak volna.

Nyaralni, legtöbbször már májusban, a feleségek indultak a gyerekekkel. A cselédek segítségével felpakolták az egész lakást és mindenestől kiköltöztek a nyári rezidenciára, a postát is oda kérték. Ha tehették, vasúton utaztak. Érkezéskor ott vártak a hordárok az állomáson, akik a csomagokat gyorskocsira tették, és a család is ezzel utazott tovább a nyári lakba vagy a bérelt szálláshelyre. Természetesen a kipakolás is a családot kísérő cseléd dolga volt. A családfők még dolgoztak június végéig, utána ők is indultak a többiek után, vagy ha a nyári lak közel esett lakhelyükhöz, a hétvégékre már akár korábban is tudtak csatlakozni. A nyaralás átlagos időtartama ekkoriban hat-nyolc hét volt, de nem kevesen megengedhették azt is, hogy egész nyárra elhagyják szokásos lakóhelyüket.

A nyaralás akkoriban épp az ellenkezőjét jelentette annak, mint amire napjainkban vágyunk. Az emberek a napozás helyett inkább a hűvösre vágytak. A tó- és tengerpart mellett a hegyvidéki üdülőhelyek is népszerűek voltak, és a gyógyfürdőhelyeken vett kúrák is ekkortájt terjedtek el szélesebb körökben. Nagyon fontos volt a nyaralás társasági jellege. Az egy-egy településen szokásos törzsvendégek évről évre összejöttek, és mindjárt az idény elején bizottságot alakítottak, amelynek a rendezvények lebonyolítása és egy-egy neves személyiség fogadásának megszervezése volt a feladata. A nyaralóhelyeken a vendégek érkezése eseményszámba ment, s különösen foglalkoztatta az embereket a szerelmi viszonyok alakulása. Ez azért volt lényeges, mert abban az időben egyedül az üdülőhelyeken volt elfogadott, hogy különböző társadalmi helyzetű emberek érintkezzenek egymással. Így sokan nyaralás közben alapozták meg későbbi társadalmi kapcsolataikat. Ezzel a céllal épültek ki a ma is közkedvelt széles, fákkal szegélyezett árnyas sétányok, a korzók. Külön eseményszámba ment esténként kellemesen csevegve végigsétálni rajtuk.

A nyaralás társadalmi „kellékeihez” hozzátartozott a terasz is. Itt lazítottak a vendégek, jó időben a kártyapartik is e helyütt folytak: a nők römiztek, a férfiak köreiben főleg a tarokk és a bridzs dívott. A sportot elsősorban a tenisz jelentette. Ha nagyon meleg volt, lementek egyet evezni vagy majdnem teljesen felöltözve térdig gázoltak a vízben. Ebből állt a fürdőzés, mely nemigen tartott tovább öt percnél. A szépségideál ugyanis akkoriban a világos bőr volt, így a napsugár elől vagy elbújtak, vagy fehér napernyővel védekeztek eleink. A fürdőruha is gyakorlatilag beborította a testet, ám azt azért mégsem lehet mondani, hogy egyáltalán nem lazult volna az öltözködési stílus a 19. század végén. Az urak többnyire fehér nyersvászon öltönyben és Girardi-kalapban jártak, s ez volt az év egyetlen olyan időszaka, amikor vacsoraidőben is világos ruhában illett megjelenni. A teraszon, vagy az e célra épített pavilonban térzene szórakoztatta a nagyérdeműt, és gyakran felléptek különféle vándor színtársulatok is. Tagjaik ott tartózkodásuk alatt nem ritkán együtt töltötték idejüket a nyaralókkal.

Az esős napok unalmát a fedett közös helyiségekben űzték el, ahol a zenekar is elfért. A fürdővendégek között is mindig akadtak műkedvelő muzsikusok, énekesek – a színtársulatok és hivatásos zenészek mellett ők is gondoskodtak a szórakozásról. A gyógytermekben, vagy ahogy akkoriban hívták, a „kurszalonokban” olvasással, csevegéssel, zenehallgatással múlatták az órákat. Népszerűek voltak a vendéglők és a cukrászdák. A nyaralók egy-egy hűvösebb napon előszeretettel tettek könnyed felfedező túrát a környező természeti látnivalókhoz is.

A posta és a távíró fontos szerepet játszott a fürdőhelyek életében. Mivel az átlagos vendég általában több hetet töltött nyaralással, lényeges volt, hogy tudja tartani a kapcsolatot az otthoniakkal. Vasárnaponként sokan látogatták a templomokat vagy kápolnákat. Ezeket az üdülőtelep csendesebb részén építettek fel és több különböző vallást is képviseltek. Az üdülés „forgatókönyve” előírta az idénynyitás és -zárás időpontját, a bálok napját és a búcsúünnepséget, amely azért még nem jelentett teljes takarodót, általában szépen fokozatosan csendesett el a hidegebb időjárás beköszöntével a település.

A téli üdülés nem volt jellemző a 19. végi városi úri osztály vagy akár a polgárság köreiben, mert ebben az északban rendszerint igen élénk társadalmi életet éltek lakóhelyükön is. Egymást követték a színházi előadások, hangversenyek, bálok, családi rendezvények. Így a társaság ugyan hozzátartozott régóta a divatos életvitelhez, ám például a társasutazás elterjedésére még jó pár évtizedet kellett várni.

Felhasznált irodalom: Történelmi vakáció, Teszt Magazin 1998.

Borítókép forrása: hu.wikipedia.org