»A jelennek a saját külön természete szerint kell élnie, de a múltra kell építkeznie, mert különben a műve jellem és fundamentum nélkül való kontár építkezés«  – így írt a hagyományoknak, eleink átörökölt tudásának tiszteletéről az enciklopédikus tudású Kós Károly éppen 100 évvel ezelőtt. »Az a kötelességünk, hogy a magyar népnek ezt az ő sajátos, ősrégi, immár veszni induló formai nyelvét megmentsük és átültessük egy újabb, modern kulturális fázis számára. Első és legfontosabb teendőnknek kell lenni, hogy az embereket a formai nyelv létezésének legalább a tudatára ébresszük, annak tudatára, hogy ez a formai nyelv éppen olyan elvitázhatatlan közkincse a magyar léleknek, mint az a másik, a szóbeli...« A kiállítás ma itt tárgyiasult formában szerez érvényt Kós Károly szavainak. A művészet természete szerint szakrális. A népművészet pedig – amelyben benne van a nép lelke, az évszázadok alatt összesűrűsödött élettapasztalása, kikristályosodott, biztos fundamentumon épített világnézete – bizony a szakrális térben értelmezhető igazán.

Mindig nagy örömünkre szolgál, mikor a Pedagógusok Művelődési Házának egy-egy aktív alkotó csoportja bemutathatja munkáit a közönségnek. Nagyon sikeres volt a múlt év végi kiállításunk Hegykőn, amely hasonló tematikára épült, és bízunk abban, hogy ide is nagyon sok látogatót tudunk becsalogatni ezzel a rendezvénnyel.