Weisz Arthúr 1893. március 23-án született Hodrusbányán (ma: Banská Hodruša, Szlovákia), sokgyermekes családba, Weisz Jakab kereskedő és Weichhern Anna fiaként, majd 1909-ben Vajkra magyarosította családnevét. Szülőhelye bányásztelepülés volt, ez pályaválasztását meghatározta. Középiskolai tanulmányai után 1911-ben a selmeci Bányászati és Erdészeti Főiskolán volt bányamérnök hallgató. Három testvérével (Árpád ügyvéd, Hugó kohász, Zsigmond kereskedő) és hősi halált halt sógorával, Singer Lajos bányaigazgatóval együtt végigharcolta a világháborút, így tanulmányait csak a 30 hónapi frontszolgálat után fejezhette be Sopronban.  Ezután 1919 novemberében – akkor az Urikánv-Zsilvölgyi Kőszénbánya R. T. érdekkörébe tartozó – Brennbergbányán üzemvezető-mérnöki állást kapott, majd 1922-ben a vállalat megbízta a bánya vezetésével.

A nehéz körülmények között kitermelt, de jó szenéről híres brennbergi bányát a határmegállapító bizottság az ország felosztásakor részben Ausztriának, részben Magyarországnak ítélte. Az igazgatósági épületek és a nem termelő aknák nagy része nekünk maradt. Az egyetlen működésben levő akna, az Ilona-Borbála, amely naponta 20 vagon feketeszenet termelt, Ausztriának jutott. Vajk Artúr ebbe a helyzetbe nem nyugodott bele. Éveken át tartó, kemény harcot kezdett azért, hogy a dús energiaforrást visszaszerezze Magyarország számára, ennek érdekében a nyílt hadüzenettől sem riadt vissza. Az entente bizottságnak – amely az ő agitációjának eredményeképpen a határmegállapítás felülvizsgálására kiszállt Brennbergben – Vajk kijelentette, hogy amennyiben kérését nem teljesítik, és az Ilona-aknát nem adják vissza Magyarországnak, úgy minden nap, a rendelkezésére álló és őt bárhová is követni kész kétezer magyar érzelmű bányamunkásával fog akaratának ellenállhatatlanul érvényt szerezni. Ez a kijelentés döntött. A bizottság osztrák tagja sem vállalta annak a kockázatát, hogy állandó harcot idézzen fel a brennbergi szénért Brennberg munkásaival, és a bizottság ezután már végérvényesen Magyarországnak ítélte az Ilona-aknát.

Brennberg hazánk legmélyebb és egyik legnehezebb bányaüzeme volt, állandó bányatüzekkel, nagy nyomással küzdött, a bányában 30-40° közötti hőmérséklet uralkodott. Vajk Artúr 20 éven egy bánya- és egy gépészmérnökkel dolgozott. (Reményi Viktor bányamérnök 1927-től volt itt.) Kitartó, szívós munkával, új munkamódszerek bevezetésével néhány év alatt jövedelmezővé tette a ráfizetéses bányát. Külföldi tanulmányútjai során új tapasztalatokat gyűjtött, s ezek alapján alkalmazta a sűrített levegővel való fúvótömedékelést, amely egyedülálló volt hazánkban. Az addigi fejtésmód helyett, a széles homlokú frontfejtést vezette be. Újításaival részben legyőzte a bányatüzeket és a nagy nyomást, a gépesítéssel minden bányabeli munka könnyebbé vált. Az addigi gőzüzemű bányát fokozatosan villamosenergiára állította át. Kitűnő mérnöki munkáját bizonyítja, hogy rendkívül nehéz brennbergi kőzetviszonyok ellenére öt függőleges aknát mélyített. Ezek közül az 1938-ban megkezdett, 620 m mély Szent István-akna hazánk legmélyebb aknája volt – ezt a mélységet  csak két évtized múlva érték el ismét.

A műszaki munkák mellett foglalkozott a dolgozók szociális ellátásával is. Életviszonyaik javításának érdekében több intézkedést hozott, a településen több középületet és lakóépületet építtetett. Breuer György gazdasági igazgató és Vajk Artúr, Füredi Oszkár építésszel baráti kapcsolatban álltak, aki számos megbízást kapott a bányatelepen. Füredi tervezte a 8 osztályos, modern iskolát (1925-27), ahol Vajk Artúr bányaigazgató lehetővé tette, hogy minden évben 2-3 jó tanuló tanulmányait gimnáziumban folytathassa és annak költségeit a bánya finanszírozza. A 108 gyermeket befogadó óvoda (1928) építése Vajk utasítására a bánya pénzügyi támogatásával indult, az épületet szintén Füredi Oszkár tervezte. Az óvoda épületéhez a templom felől kétszintes, paplak bővítés épült. 1930-ban szentelték fel Brennbergbánya római katolikus templomát. Vajk Artúr korszerű munkáskolóniákat, kitűnően felszerelt kórházat építtetett. Görbehalmon lakbérmentes, 75 család számára bányászlakások, három, korszerű bányásznyugdíjas-otthon (1932) létesült Füredi tervei alapján. 1932. június 8-án avatták fel Brennbergbányán – az avatáson mindenkinek a gomblyukában jelvény volt a következő fölirattal: Ehre das Alter! (Tiszteld az öregkort!) – az akkori Magyarország első bányász nyugdíjas otthonát és az ünnepség során elismerték Vajk bányaigazgató humánus és szociális gondolkozását. Ennek ellenére időnként sztrájkkal is szembesült és 1938-ban az 500 méter mélységben sztrájkoló 400 bányászhoz maga szállt le tárgyalni.

Bevonulási kötelezettségének megtagadása, majd a zsidótörvények miatt körözést adtak ki ellene (1944 márciusától már a munkások bújtatták). Zsidó származása miatt 1944 decemberében Szálasi emberei letartóztatták, és Breuer Györggyel, Füredi Oszkárral a sopronkőhidai fegyházba hurcolták. Innen 1945. április elsején szabadult. Folytatta brennbergi munkáját 1947-ig, amikor a brennbergbányai kommunista párt vezetése a bányaigazgatót leváltotta és elküldte, de erről nem volt szabad akkoriban beszélni. Amikor Vajk Artúr Brennberget elhagyta a következő megjegyzést tette: „Ich gehe mit schweren Herzen fort von Brennberg, aber wenn ihr gehen werdet, werdet ihr weinen” (Én nehéz szívvel távozom Brennbergből, de majd ha ti mentek sírni fogtok). Ez pontosan így is történt.

Vajk Artúrt 1949-ben a budapesti székhelyű Szénbányászati Ipari Központi Kutató Laboratórium szervezésével és vezetésével bízták meg. 1953-tól nyugdíjba vonulásáig a Bányászati Tervező Intézet technológiai osztályát irányította. Egyik alapító tagja volt a Sopronban 88 éve működő Kitaibel Pál Természettudományi Asztaltársaságnak. Munkásságát Munka Érdemrenddel, Bányászati Szolgálati Érdeméremmel jutalmazták, többször volt a bányászat kiváló dolgozója.

Vajk Artúr Budapesten hunyt el 1966. március 17-én. 
Brennbergbányán emlékpadot neveztek el róla, emlékét őrzik továbbá a vezetése alatt épült kiskertes bányászházak, munkáskolóniák és kultúrépületek is.

Forrás: Fricz-Molnár Péter: „Akinek a brennbergi bányát köszönhetjük …” adalékok egy selmeci izraelita gyökerű magyar bányamérnök portréjához (ombkenet.hu)

Hofer Rezső: Requiem az első magyarországi szénbányáért és bányászaiért (banyaszatimuzeum.hu)

szivk.hu

Borítókép: Sopron környéki térkép Brennberggel, Récénnyel (1856, Ödenburg pirossal áthúzva, helyette Sopron írva) és Vajk Artúr (1960 k.) (ombkenet.hu)