Molnár Alexandra éppen akkor váltotta ki a vállalkozói engedélyét varrótanfolyamok és workshopok tartására, mielőtt az egész világ bezárt volna a vírushelyzet miatt. A kreatív hölgy azonban nem csüggedt, hanem kihasználta a helyzet előnyeit: elkezdett szelektálni a szekrényében, és apukája kedvenc ingjének újraálmodásával megkezdte a vállalkozása felépítését. Létrehozott egy Facebook-oldalt, és elkészült remekei mellett környezettudatossággal, újrahasznosítással kapcsolatos tanácsokat osztott/oszt meg az arra nyitottakkal.

– Én magam is törekszem a hulladék- és csomagolásmentességre – mesélte. – Mivel a város szélén lakunk, ritkán járok be a központba, igyekszem ebben is a környezettudatos lenni. Mind tudjuk, hogy a divatipar az egyik legkörnyezetszennyezőbb iparág. Ez ellen való tiltakozásként egy évig nem vásároltam ruhát. Mivel előtte voltam kismama, annyira nem jelentett nagy kihívást, mert akkor már megtapasztaltam, hogy kevés ruhával is lehet boldogulni. Azóta viszont sokkal tudatosabb vagyok: ha lehet, magyar tervezői vagy second hand darabokat veszek.

Szandra úgy gondolja, mint mindenben, a ruhavásárlásban is az arany középútra kellene törekedni: ne vásároljunk feleslegesen, ugyanakkor az sem életszerű, ha valaki bojkottálja a fast fashion üzleteket.

– Ha az ember szelektál, elkezd egyre inkább a minőségre törekedni: kevés holmit vesz, azok viszont a testalkatának, az egyéniségének, a színtípusának megfelelőek és egymással is jól kombinálhatóak – folytatta. – Mindig azt mondom, hogy a színtanácsadást receptre kellene felírni minden nőnek, annyira megkönnyíti a ruhaválasztást. Szerencsére ma már turkálóba sem a spórolás miatt járnak a nők, hanem divatba jött a fenntarthatóság.

A használt ruhákat Szandra gyakran alapanyagoknak használja: ha talál például egy-egy jó szabású, minőségi anyagból készült farmerdzsekit, azoknak a hátuljára varrja a Mandragora cipők maradék bőreit, melyekből aztán jellegzetes díszítőelemei készülnek.

Ahogy lehetősége nyílt rá, természetesen a varróklubot is elindította. Már egész komoly munkákkal büszkélkedhetnek az első csoport tagjai, akik között vannak olyanok, akik néhány hónapja teljesen kezdőként álltak neki varrni.

– Bár eleinte komoly koncepciók voltak a fejemben, az élet mégis úgy hozta, hogy a varrás alapjainak az elsajátítása után az egyes foglalkozások projekt alapon kezdtek el működni: minden egyes alkalomról egy-egy kész tárggyal távoznak a résztvevők, így az sem marad le, aki esetleg az adott napon nem tud részt venni – tette hozzá. – Igyekszünk a ruhákat körforgásban tartani: hozzá kell szoktatni az embereket ahhoz, hogy nem kell eldobni, ami még javítható. Az is fontos, hogy mindenkinek segítsünk találni egy-két saját alkatára való, jó szabásmintát, amit aztán később állandóan használhat.

A varróklubnak természetesen terápiás hatása is van: sok olyan anyuka vesz részt, aki nagyon igényli a felnőtt társaságot, és ide jár kikapcsolódni. És lehetne-e jobb elfoglaltságot elképzelni annál, mint amikor az ember megtapasztalja az alkotás örömét és közben még használható tudást is kap?

A borítóképet Scherfel Róbert készítette.