A község nevére vonatkozóan az 1230. évi okiratban történik először említés "Zyl" néven. Feltehetően a községet birtokló családról nevezték el. A szájhagyomány szerint Szil valójában „szélet" jelent: a Hanság mocsárvilágának a széle ugyanis akkoriban egészen Szilig ért. Felmerült továbbá a szilfa is, mint névadó, ugyanis a ma Ausztriához tartozó Ruszt település eredeti neve is Szil volt, a területén található sok szilfa után, melynek német elnevezése Rüster.

Kr. előtt 15 körül rómaiak jelentek meg ezen a területen. A község határában fontos római útvonal vezetett. Az út déli oldalán, a Linkó-patak partján létesültek azok a római majorságok, amelyeknek nyomai a falu határában ma is megvannak. A régi római út mellett állhatott az a sírkő is, melyet a szili templom falában talált meg Draskovics Gyula 1593-ban. A felirat szerint egy Brigetio légióbeli veterán katona állította családtagjainak emlékére. A sírkövet a középkori bevett szokás szerint hasznosították a templomépítéshez.

A Szilsárkány felé eső határrészen művelt régi homokbányában talált leletek (csontmaradványok, edények, gyöngyszemek) arról tanúskodnak, hogy a község területén a 6-8. században avarok éltek. A kiterjedt lelőhely azt bizonyítja, hogy ebben az időszakban is népes település volt itt.

1492-ben megkapta a mezővárosi rangot; ekkor is a térség egyik jelentős központja volt. Feljegyzések szerint a 16. században már több mint 3000 ember lakta, így a Nyugat-Dunántúl két legnagyobb városát, Győrt és Szombathelyt összekötő útvonal felezőpontján fekvő község a Rábaköz legnépesebb települése volt. A kocsin és lóháton közlekedő kereskedők éjszakára itt pihentek meg. Néha több napon keresztül is itt maradtak és értékesítették áruikat, hiszen a település már a középkorban is vásártartási joggal rendelkezett.

Mai templomának elődje a 18. század elején épült, körülötte temető terült el még 1887-ben is. Tornya messze vidékről jól látható. Szilban már az államalapítás után is állhatott egy templom, amire a piacjog meglétéből következtetnek. Az első egyházi vonatkozású írásos említés 1310-ből való. Egy oklevél a korabeli szili plébános nevét őrizte meg, akit Lukácsnak hívtak. Bár templomról konkrétan nem tesz említést az oklevél, de plébános nem képzelhető el templom nélkül. Templomról először XX. János pápa 1415-ben kiadott bullájából értesülünk. E szerint Szilban Szent Vencel tiszteletére emelt plébániatemplom állt. A mai épületet a 19. század végén, rekord gyorsasággal építették fel a sziliak. Az új templom építésére az addig használt épület rossz állapota adta az okot. 1890. január 6-án kapták meg az engedélyt Isten házának építésére, melyet az év október 12-én fel is szenteltek. Az összefogásnak köszönhetően tíz hónap alatt elkészült az Utolsó vacsora titulusú templom. Az épület robusztus, egyhajós, neoromán stílusban épült, melyet azóta többször is felújítottak.

Nem messze a templomtól egy régi zárda épülete áll, mely ma is impozáns épület. A II. világháború után is sokáig használták még iskolaként, a 20. század vége óta azonban üresen állt.

Csigi Vince nyugalmazott plébános tett egy „30.000 koronáig terjedő alapítványt” Szilban építendő iskolára olyan feltétellel, hogy az intézmény leendő apácazárdába beilleszthető legyen és római katolikus nőnevelő intézet alapjául szolgáljon. Alapítási szándékát Zalka János győri püspök 1900. márciusában jóváhagyta.

Kelemen Antal építőmester 1903. szeptember 3-án átadta a képviselőtestületnek a három tantermes római katolikus leányiskolát. Emeletén az alapító szándékának megfelelően helyet kapott az Isteni Megváltó Leányainak zárdája, ahol a tanítónővérek éltek szerény körülmények között.

Az Isteni Megváltó Leányai közösséget 1849-ben hozta létre Eppinger Erzsébet egy festői szépségű elzászi kisvárosban, Bad Niederbronn-ban, betegápolás, tanítás és segítségnyújtás céljaira. 1863-ban a rend eljutott Bécsen keresztül Magyarországra, ahol Simor János győri püspök hívására megtelepedtek Sopronban. A soproni anyaházból a kongregáció hatalmas intenzitással terjedt: 49 házat alapítottak az országban, köztük 1900-ban a szili zárdát. A rend 1950. júniusi feloszlatásakor 1150 nővér vált otthontalanná.

Még 1903 szeptember végén felavatta Széchenyi Miklós megyéspüspök a zárdaiskolát, ahol a termekben kettesével összevont osztályokban közel 300 leány vehetett részt az oktatásban. Egy-egy teremben egy-egy kedvesnővér oktatott. Ők a tanításon felül is sokrétű feladatkört láttak el: a Szív-újság, a Szívgárda, a Mária-kongregáció és az élénk egyesületi élet működtetéséhez csak az 1920-as évek közepétől rendelt ki melléjük a tartományfőnöknő egy negyedik segítőnővért. Az iskola 1909-től egészen 1948-as feloszlatásáig tandíjmentesen működött. A szerzetesrendeket 1950 júniusában ugyan feloszlatták, de az épület még évtizedekig szolgálta vegyesiskolaként az oktatás céljait.

Az egykori zárda helyén, az épület üresen álló emeletén a 2010-es évek végén merült fel egy állandó egyház- és művelődéstörténeti, valamint néprajzi vonatkozású bemutatóhely létrehozása. Az „Ezerszínű álom, ezerfényű lélek – Szil szakrális emlékei” című állandó kiállítás közösségi összefogással és pályázati segítséggel valósulhatott meg 2019-re, a Csornai Múzeum munkatársainak szakmai támogatásával. Az ország első és egyetlen zárdamúzeumában változatos időszaki kiállítások is gazdagítják a látnivalókat.

Szilban számos színvonalas egyházi vonatkozású műalkotásban is gyönyörködhet az erre járó. A szobrok jelentős magyar szentek emlékét őrzik, vagy védőszentek tiszteletére emelték őket. Többet ezek közül: így Szent István, Szent Erzsébet, Szent Mihály szobrát Ács Lajos atya, a település 21. század eleji plébánosa adományozott Szilnak. Mivel a településen mindig is fontos szerepet töltött be az állattartás, így a régebbi időkből védelmi szobrok is szép számmal maradtak fenn: például a marhavész idején adományozott Szent Vendel szobor 1864-ből, vagy a Mátay-kereszt az 1909-es száj- és körömfájás időszakából.

Források:

szil.hu

hu.wikipedia.org

e-nyelv.hu

Hazavisz az álom… Szil szakrális emlékei c. kötet cikkei, szerkesztette: Aszt Ágnes. Csorna, 2021.

Borítókép forrása: Sopron Média