A világ első madarak és fák napját Chernel István, a híres ornitológus szervezte meg 1902-ben Kőszegen, a párizsi európai madárvédelmi egyezmény alapján. Az ünnep hivatalos bevezetésére csak néhány évvel később, 1906-ban került sor, amikor Herman Ottó kiváló polihisztor és természetbúvár azzal a kéréssel fordult a közvéleményhez, hogy iktassák törvénybe a madarak és fák napját és az oktatás területén is szenteljenek ennek a témának nagyobb figyelmet. Gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletben írta elő a madarak és fák napjának megszervezését minden iskola számára. Rendeletben írták elő e nap megünneplését minden iskola számára. A gyermekek ilyenkor fákat ültettek és ápoltak, madárodúkat helyeztek ki és takarítottak, akadályversenyeken, vetélkedőkön, kirándulásokon vettek részt, újságcikkek, könyvek és plakátok emlékeztek és emlékeztettek a természet védelmére. Ezen a napon évről évre sokféle rendezvény, köztük a Magyar Madártani Egyesület (MME) kiemelt madárünnepei várják az aktív résztvevőket országszerte számos helyszínen.

A XX. század első felében minden évben megtartották ezt az ünnepet, de a II. világháború után feledésbe merült, csak 1994-ben vált ismét országos mozgalommá. 1996-ban kormányrendeletet adtak ki, amely a korábban május elején, változó időpontban megtartott jeles nap megünneplését május 10-ben rögzítette.

1996 óta egy Németországból indult mozgalom hatására Magyarországon is minden évben megválasztják az év fáját és madarát. 2022 madara a harkályfélékhez tartozó zöld küllő (Picus viridis), fája pedig a nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos).

Chernel István 1865. május 31-én, Kőszegen született. Apja, Chernel Kálmán elsősorban történész volt, de érdeklődött a természettudományok − főleg a madártan (ornitológia) iránt −, ez jó indíttatás volt István számára. Középiskoláit Sopronban végezte el, nagy hatással volt rá természetrajz tanára, Fászl István, aki a madarak preparálására is megtanította. 1877-ben, 12 éves korában kezdte el írni naplóját, melyben madártani megfigyeléseit rögzítette. Első cikke, mellyel szakirodalmi működését megkezdte a Vadász Lapban jelent meg 1882-ben.

Szülei közigazgatási pályára szánták, ezért joghallgatóként négy évet töltött a pozsonyi majd a budapesti egyetemen, de a jogi szakkönyvek mellett, a könyvtárban már akkor elkezdte tanulmányozni a madártan irodalmát. Egyetemi hallgatóként bejárta a Velencei-tó környékét, ellátogatott a Hanságba és a Kis-Kárpátokba, ahol madártani megfigyeléseket is végzett. 1887-ben Erdély madárvilágát tanulmányozta. Abban az évben ismerkedett meg és kötött életre szóló barátságot Herman Ottóval, a polihisztor alkatú természettudóssal, akiről menyasszonyának így írt 1888-ban: "Nem hiszed milyen roppant sokoldalu tudománya van e zseniális embernek! S milyen szép, egészséges nézetei, független jelleme! Inkább nyomorog a haza szolgálatában becsületesen, mint uralkodik becstelenül."

1888-ban, az egyetem elvégzése után apja kívánságára közigazgatási gyakornok lett Sopronban, de már 1889-ben beadta lemondását, visszatért Kőszegre, hogy csak a madártannak éljen. "Én ez egyszer nem születtem erre a pályára. Hiába minden erőlködésem, önmegtagadásom" - írja.

1890-ben már országosan is ismert kutató, sőt az 1891-es budapesti II. Nemzetközi Ornithológiai Kongresszust előkészítő bizottság tagjává is megválasztották. Állandóan járta az országot, madártani megfigyeléseiről naplót írt, jegyzeteket készített. Létrehozta a Vasvármegyei Múzeum természetrajzi osztályát, és ő lett az osztály első őre, 1908-tól 1912-ig. Ez alatt alakította ki az intézmény Vas megye madárvilágát bemutató preparátumgyűjteményét. Mintegy 2000 preparátumból álló gyomortartalom-gyűjteményét az Magyar Ornithológiai Központnak adományozta. 1916-ban, Herman Ottó halála után, ő lett a központ vezetője.

1891 nyarán Norvégiába utazott, ahol feleségével Tromsø és környékének madárvilágát tanulmányozták. Elsőként bizonyították, hogy a Tromsøya szigeten fészkel a rozsdástorkú pityer (Anthus cervinus) és a vékonycsőrű víztaposó (Phalaropus hyperboreus). Felfedezték, hogy a partközeli szigeteken előfordul a Nassa incrassata porceláncsiga (kauri) és a közönséges csészecsiga (Patella vulgata) is. Norvégiai tapasztalatairól írt könyvében kimerítően taglalta a vidék földrajzi viszonyait, külön fejezetet szentelt a lappok életének.

1899-ben jelent meg fő műve „Magyarország madarai különös tekintettel gazdasági jelentőségökre" - címmel. Kötete az első tudományos madártani munka, amely magyar szerző alkotása. Megírására a földművelésügyi miniszter adott megbízást Chernelnek. A monumentális munka 22 évi gyűjtés eredménye, és külföldön is megismertette szerzőjét, akit ezek után számos kongresszusra hívtak meg. A könyv célja: gyakorlati tanácsokat adni a gazdasági szakembereknek.

Közreműködött a tizenhét kötetes Naumann-féle „Naturgeschichte der Vögel Mitteleuropas" új jubiláris kiadásának előkészítésében; majd Brehm: Az állatok világa (Tierleben) három, madarakkal foglalkozó kötetét fordította magyarra, s egészítette ki hazai adatokkal. (Az utolsó kötet 1904-ben jelent meg.)

Az Országos Állatvédő Egyesület alelnökeként 1902-ben megalakította annak kőszegi fiókegyesületét, aminek fő feladata a gyakorlati madárvédelem (fészekodúk készítése, kihelyezése, a madarak téli etetése stb.) volt. Ő honosította meg hazánkban a madárodúkat és madáretetőket, amelyiket először a háza körüli parkban helyezett el. Úgyszintén 1902-ben az amerikai „Day Birds” mintájára megszervezte Kőszegen a madarak és fák napját.

A lápokban, mocsarakban szerzett betegségek legyengítették egészségét. Egy fűtetlen vasúti kocsiban megfázott, és az ennek szövődményeként fellépő spanyolnáthában mindössze 57 évesen, 1922. február 21-én, Kőszegen elhunyt. A kőszegi városi temetőben nyugszik, sírhelyét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság „A” kategóriában a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította.

Forrás: http://chernelmte.extra.hu/

https://www.mme.hu/

https://hu.wikipedia.org/

Borítókép: Zöld küllő (https://kekesonline.hu/)