Szany különleges látnivalói és egyben a megyerikumok sorába tartozik Rugli Dezső Tégla- és Cserépmúzeuma. 1970 óta tart a szenvedélyes gyűjtőmunka, melynek eredményeképpen több mint 5000 db égetett agyagáru került máig a gyűjteménybe, amelyet Rugli Dezső saját szanyi házában és udvarában mutat be. a termékek széles skálán mozognak mind gyártásuk helyszíne, mint koruk tekintetében: megtalálható itt a vármegye összes téglaégetőjéből származó termék, római kori tégláit a pedig még a Nemzeti Múzeum is nyilvántartja.

A települést említő első, 1398-as oklevélben Zayan néven szerepelt és a győri püspökség keszői várához tartozott, annak uradalmi központja volt. A Szany elnevezés valószínű, hogy az egyik első földbirtokos személynevéből származik. Kedvező, a Sopron–Pápa út menti fekvésének köszönhetően gyors fejlődésnek indult, 1437-ben mezővárosi rangot kapott és hamarosan a Rábaköz legnépesebb települése volt. 1543-ban, Esztergom elfoglalása után Mohamed pasa tört a vidékre. Nehéz évtizedek következtek Szany életében: a török a Rábaközt több hullámban kirabolta és felégette. Szanyt a Rába ugyan védte az ellenségtől, de áradásaival gyakran pusztította is, ezért már abban az időben megkezdték az első védőtöltések építését.

A 16. század végén a híres keszői várnagy, Thury György délvidékről menekült katonatársairól szóltak a feljegyzések. A reformáció időszakában a vallásháborúktól és járványoktól is szenvedett a lakosság: 1711-ben például a „mirigyhalál", vagyis pestis dúlt.

1740 táján a püspökség, a korábbi bérlet helyett, saját kezelésébe vette a szanyi uradalmat és felújította a korábban megkezdett majorgazdálkodást. A gyarapodás bizonyítékai a korszak építkezései: 1747-ben megépült a Szent Vendel-kápolna, 1753-ban pedig a Szent Anna-kápolna, amely idővel jelentős búcsújáró hellyé vált. Az Anna-napot (július 26.) követő hétvégei búcsúra gyalog, templomi zászlók alatt, vallási énekeket énekelve napjainkban is sokan zarándokolnak el ide a környező településekről.

A 18. második felében elkészült az a két egyházi épület is, melyek máig a legjellegzetesebb elemei Szany panorámájának. 1767-ben Zichy Ferenc győri püspök egyhajós templomot építtetett; éppen száz évvel később, 1867-ben kibővíttette Zalka János püspök két oldalhajóval és azok előtt egy-egy kisebb toronnyal. A templomon fellelhetők mindkét kor stílusjegyei: a kapu kerete, a faragott padok, az oltár és a szószék a barokk kort idézik, a toszkán oszlopok és a főoltárkép pedig a 19. századot. Ma látható freskóit Takács István festőművész készítette, 1963-ban. Az 1986-os felújítás során altemplom létezésére derült fény. Ekkor kapott a templom színes üvegablakokat a szentélyben: ezek Samodai József győri festő-restaurátor alkotásai. A 48 m magas középső toronyban toronyóra működik, valamint 4 harang lakik: a legrégibb, egy 50 kg-os lélekharang 1924-ben készült Seltenhofer Frigyes soproni műhelyében.

A klasszicista stílusú püspöki palota 1783-ra készült el és számos győri egyházfő kedvelt nyári tartózkodási helye lett egészen 1945-ig. A II. világháború után évtizedekig az általános iskola felső tagozata működött benne. Ma gazdag helytörténeti gyűjteménynek és Szany könyvtárának ad helyet.

A 19. században Szany híres volt lótenyésztéséről és dohánytermesztéséről. Bár a század második felére elveszítette mezővárosi rangját, gazdaságilag a Rábaköz jelentős helysége maradt. A Rába-szabályozó társulat 1885-ben hozzáfogott az Öreg-Rába szabályozásához, holtágainak és belvizeinek lecsapolásához. Ugyan jókora területeket sikerült vízteleníteni s ez által a mezőgazdasági művelésre alkalmassá tenni, a század végére Szany határa már nem tudta eltartani a falu népét. Megindult a tömeges kivándorlás Amerikába, amihez az 1898-as tűzvész és a Rába 1905-ös nagy áradása is hozzájárult. A falu Kanada nevű része az amerikás szanyiakra emlékeztet: az általuk hazaküldött pénzből épültek itt az első házak.

Széchenyi Miklós győri püspök anyagi támogatásával a templomkertben 1912-ben 246 méter mélységű artézi kutat fúrtak, s ezzel a magas talajvíz miatt előforduló gyakori fertőző betegségek megszűntek. A kút jellegzetes vasas vizét ma is kedvelik a helyiek.

A rábaközi népviselet megőrzésében jelentős szerepet játszik az 1931-ben megalakult szanyi Bokréta népi együttes. Már alakulásuk évében jelentős hazai rendezvényeken léptek fel. Első külföldi útjuk 1933-ban Angliába vezetett, azóta 32 ország kulturális rendezvényein, fesztiváljain szerepeltek. Jelenleg az utánpótlás csoportjaival együtt 116 tagjuk van. Az együttes őrzője Szany és a Rábaköz csodálatos népdalkultúrájának, néptánckultúrájának és az eredeti viseletnek.

Régebben a férfiak tavasztól őszig lenvászonból készített bőgatyát viseltek, amelynek dereka gondosan össze volt ráncolva. hozzá fekete vagy sötétkék félretűrt kötényt vettek fel; bő ujjú, de csuklóban gombbal összefogott inget, felette piros vagy kék, posztóból készült, zsinórral és gombokkal gazdagon díszített mellényt. Maradt fenn olyan mellény is, amin 100 méternél több zsinór és 90-nél több gomb van. Zsinórban kedvelték a zöld, a sárga, az arany és ezüstszíneket. A gombok kúp alakúak és hófehér porcelánból készültek. A viselethez árvalányhajjal díszített szőrmekucsma és oldalvarrott, kemény és magas szárú, „gavallérsarkú", kissé hegyes orrú, fekete csizma illett. A férfiak téli viselete sötét, szilvakék, sújtásos combnadrág, hozzá ugyanolyan színű, csapott vállú kabát volt, melyre többnyire prémes „dómánt" vettek, panyókára vetve.

Az asszonyok ruhájuk színét mindig az ünnepnek megfelelően választották meg: egyforma színbe öltöztek a misét mondó pappal. Böjt idején lilát, húsvétkor fehéret, pünkösdkor pirosat vagy bíbort hordtak. Lábukon az évszaknak megfelelően csatos cipőt, oldalvarrott, kemény szárú csizmát vagy magas szárú, fűzős cipőt viseltek. A társadalom nőideálja az anyatípus volt. Ezért 4-5 szoknyával szélesítették magukat, derekukra 8–10 cm átmérőjű textilmaradékból varrt hurkát, „fart" kötöttek. Felsőtestükön vagy balidont viseltek, mely a szoknyába betűrhető volt, és díszes gürtnivel szorították le, vagy tunikát, amely fodrozódott. Ezt tarka, rózsás kendővel kötötték keresztbe a vállukon. Kontyukra kobakot helyeztek, melyet flitterekkel és csigákkal gazdagon hímzett szalagok díszítettek. Hétköznapokon csak egyszerűen piros alapú, rózsás „szorítóval" kötötték be a fejüket. Ünnepnapokon a kobakra vagy színes, mintás vagy fehér, áttört mintás kendő került. A lányok haját nagyon sok ágba fonták és zsomporszerűen a fejükre rögzítették. Hogy a frizura tartós legyen, fonás közben állandóan vizezték.

Hűen őrzik azt a minden bizonnyal több száz éve énekelt, „Szélről legeljetek” című népdal szövegét is, mely a település nevét és a vásárokra lábon hajtott állatok itatására alkalmas kútjának emlékét őrzi: „…szili kút, szanyi kút, szentandrási-sobri kút.”

Források:

szany.hu

hu.wikipedia.org

megyerikum.hu

ruglitegla.hu

Borítókép forrása: megyerikum.hu