A legenda szerint a kávét egy Kaldi nevű kecskepásztor fedezte fel. Megfigyelte, hogy miután a kecskéi megették a kávécserje bogyóit, sokkal energikusabbak lettek. Persze ezek után ő is kipróbálta és aktívabbnak érezte magát. Tapasztalatait megosztotta egy apáttal, aki italt főzött a bogyókból, amely aztán egész éjjel ébren tartotta.

Feltehetőleg Abesszíniából, a mai Etiópia területéről származik és Krisztus után 700 körül már ismert volt. Napjainkban a legtöbb kávét Brazíliában termesztik. Az itteni termés a világ szükségletének 40 százalékát teszi ki és éppen kétszer annyi, mint a második és harmadik helyen álló Kolumbia és Vietnam együttes termelése. A legnagyobb kávéfogyasztó országok pedig az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország és Németország – e három országban fogyasztják el a világ kávétermésének 65 százalékát.

Bár a kávécserjéknek világszerte több fajtája lelhető fel, alapvetően kettőből készítenek italt. Az arabica lágyabb ízű és kevesebb koffeint tartalmaz – a kereskedelemben kapható kávék háromnegyedét adja, fő termőhelye Brazília. A másik fő fajta a robuszta: markánsabb az íze és magasabb a koffeintartalma. A legjobb minőséget ebből Vietnamban termesztik.

A kávé valójában gyümölcs – a kávécserje termése a cseresznyére hasonlító, piros színű, fanyar-édes ízű, ehető bogyós gyümölcs. Ennek belsejében található a kávébab. Az elnevezése az egyik magyarázat szerint Etiópia Kaffa nevű vidékének nevéből származik, ahol a kávé őshonos volt. A másik verzió az arab „qahhwat al-bun” kifejezésből származtatja az ital nevét, melynek jelentése: a bab bora. Ez később „qahwah”-ra rövidült, majd Törökországban „kahveh” lett. 1473-ban érte el Konstantinápolyt, és két évvel később nyílt meg az első kávéház, a Kiv Han. A törököknél annyira népszerű lett az ital, hogy a reggeli, azaz „kahvalti” és a barna, vagyis „kahverengi” szavuk egyaránt a kávé nevéből ered.

A kávébabok pörkölésének szokása valószínűleg 1000 és 1200 között kezdődhetett el. Az első kávékereskedők, az arabok a kereskedés ellenőrzésének céljából pörkölték az összes szemet, így azok már termesztésre alkalmatlanná váltak.

Az első európai kereskedelmi kávészállítmány 1616-ban érkezett meg Velencébe, a kávé olasz neve „caffe” lett. Ugyan az olasz kávé ma is fogalomnak számít, az európaiak közötti versengést az élő kávénövényekért és szemekért a hollandok nyerték 1616-ban. Egy holland kereskedőnek sikerült a szigorúan őrzött kávébokrok közül kávét szereznie Mochában, Yemenben. A hollandok kezdtek el kávét ültetni Ceylonban (ma Sri Lanka) és később Dél-Indiában, majd Jáva szigetén és a közép-amerikai Suriname-ban. Pár év alatt a holland kolóniák a legfontosabb európai kávébeszállítóvá váltak. Ők „koffie”-nak nevezték el a kávébabból főzött italt.

Hazánk közelében az első igazi kávéházat Bécsben nyitották meg 1683-ban, a bécsi csata után, a legyőzött törököktől zsákmányolt kávé segítségével. Élt akkoriban Bécsben egy lengyel származású, a török nyelvben és szokásokban is jártas kereskedő, bizonyos Franz Kolschitzky. Miután az elbizakodott török katonák súlyos vereséget szenvedtek az egyesített osztrák-lengyel seregektől, fejvesztve menekültek a császári főváros alól, hátrahagyva hadi felszerelésüket és élelmiszertartalékukat is. Volt ezek közt 500 zsák, melyek tartalmáról egyedül csak Kolschitzkynak volt fogalma.  A zsákokban lévő magvakat a legtöbben teveeledelnek vélték. Egyedül ő tudta, hogy ezekből készül a törökök egyik kedvenc itala, amit „fekete leves” néven ismertek. Mivel Kolschitzkyt korábban az osztrák császár többször követként alkalmazott a törökökkel való tárgyalások során, a furfangos kereskedő könnyen elérte az uralkodónál, hogy az 500 zsák az ő tulajdonába kerüljön. A magvakat hasznosítva hamarosan megnyitotta első kávéházát „Zur Blaue Flasche” (A kék korsóhoz) néven, Bécs belvárosában. Egy különleges receptet is dolgozott ki: a megpörkölt kávészemeket megőrölte és forró vízzel keverte, majd többször felforralta. A főzetet ezután leszűrte, mézzel és tejjel ízesítette. Ez lett a később oly híressé vált bécsi melange első receptje. A bécsi kávéházak a maguk hagyományaival pedig napjainkra az UNESCO Világörökség részét képezik.

A magyar szájhagyományban a kávéra eredetileg használt “fekete leves” szintén a 17. század végéről származik. Az 1680-as években a váradi pasa el akarta fogatni Thököly Imre fejedelmet, ezért egy ebédmeghívás ürügyével magához csalta. Thököly ugyan elfogadta a meghívást, de elővigyázatos volt és gyanakodott, hogy készül valami ellene. Így az ebéd után gyorsan távozni akart, mire az egyik janicsár aga a következő szavakkal tartotta vissza: „Ne siess, Uram, hátra vagyon még a fekete leves!” Miután a vendég kuruc fejedelem megitta a kávéját, láncra verve vitték az isztambuli Héttorony börtönébe. Az úgynevezett “fekete leves”, azaz a kávé fogyasztása a török étkezés elmaradhatatlan kellékeként vált ismertté a középkori Magyarországon. Innen származik a „hátra van még a fekete leves” szólásunk is.

A kávé történetében is szerepet kaptak a magyarok: a kávé vákuumos csomagolását, valamint a presszókávé-automata elődjét az 1892-ben Temesváron született Illy Ferenc fejlesztette ki.

Instant kávét először 1901-ben készített egy chicagói kémikus. A koffeinmentes változatot pedig véletlenül találta fel egy német kávéimportőr 1903-ban: szállítás során víz érte a kávébabokat. A víz ugyan kivonta a koffeint a babszemekből, de az aromájukon nem rontott.

Mára már a kávéfogyasztás előnyös egészségügyi hatásai is jól ismertek: a kávéban lévő koffein jótékony hatással van többek között a 2-es típusú cukorbetegségre, a Parkinson-kórra és a kávé rendszeres fogyasztása csökkenti az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét is.

Források:

Nők lapja 2017/20.

eszpresszo.hu

kanadaihirlap.com 2016.09.08.

Borítókép: lafemme.hu