Az első cégéres fogadók Sopron történetében a 16. század végétől jelentek meg. Azelőtt egy városi „kifőző” volt csak ismert, a mai Várkerület 51-es számú ház helyén. Ennek első említése a krónikákban történt, mégpedig egy sajnálatos esemény kapcsán: 1553-ban meggyilkolták a városi kocsmárosékat, férjet és feleséget egyaránt. A tettesek hamar kézre kerültek, s kerékbe törve még három napig éltek. Az első név szerint említett soproni fogadó, melyet a kifőző mellett a városi tanács engedélyezett, 1595-ben a Vörös Ökör volt. Megnyitását aztán pár éven belül három újabb cégéres vendégfogadó követte. Üzemük a mai viszonyokhoz képest korlátozott volt: a kifőzés, szálláshelynyújtás mellett bort mérhettek, de sört nem. Azt ugyanis a város egyetlen helyre központosította, maga főzte és árusította, így nem jelenthetett versenytársat a bornak.

A Lenck-villa kertjében fennmaradt egy sírkő, amely valaha egy bizonyos Czirák András hamvai felett állt. A Vörös Ökör egykori vendéglőse 1682-ben halt meg, sírkövén hordó és körző is látható kifaragva, annak jeléül, hogy a fogadó üzemeltetése mellett maradt elég ideje a pintérséggel is foglalkozni. Valószínűleg az ő ideje alatt, 1676-ban, a hatalmas tűzvészben égett le a Vörös Ökör. A fogadó egy másik nagy eseményét már nem érte meg a fogadós: 1688. október 10-én török követség érkezett a városba, és innen igyekezett tovább Bécs felé. A kontyos vendégek a Vörös Ökörben szálltak meg, a vendégség három napig tartott. 1705-ben újabb háborús veszély érte Sopront: Bottyán János lövette a várost az azóta Kuruc dombnak nevezett magaslatról. Az ostrom során a Vörös Ökör újra leégett. 1778-as tanácsjegyzőkönyvi bejegyzés szerint Lendvay nevű tulajdonosa újjáépítette. 1793. augusztus 3-án aztán nem kisebb ember vette meg a fogadót, mint Széchényi Ferenc gróf; aki egy Kolb nevű kocsmárosnak adta bérbe. Ekkoriban a földszinten hét szobát tudtak kiadni, az emeleten pedig tizenkettőt. A praktikusan gondolkodó főúr más vendéglőket is megszerzett később a városban, az időközben elavulttá vált, évszázados Vörös Ökröt viszont 1801-ben eladta.

Az új fénykor a fogadó életében 1833-ban köszöntött be. Ebben az évben vette meg Hofer Péter, régi soproni család sarja, nagykereskedő és a maga korában a haladó polgárok vezetője, Széchenyi István egyik kitartó híve. Hofer fő mozgatója volt a soproni takarékpénztár megalapításának, amellett a Zeneegyesület támasza, egyúttal mint hegedűs gyakori szereplője a hangversenyeknek. A rozzant Vörös Ökör az ő tulajdonában megújult. Nagyszabású átalakítást követően a kordivatnak megfelelően fényesen berendezte, kávéházzal bővítette. Így persze a régi neve sem maradhatott meg, 1833-tól fogva Magyar Király fogadó lett az elnevezése, és egészen a két világháború közötti időszakig működött e név alatt.

1833-as újranyitásától kezdve Sopron neves vendégei általában itt szálltak meg, lévén ez a legelőkelőbb fogadó. 1840-ben nem kisebb vendége volt a Magyar Királynak, mint az Európa szerte ünnepelt zongora virtuóz: Liszt Ferenc. Itt játszódott le az az érzékeny jelenet, hogy a fiatal művészt felkereste falujának küldöttsége. Mikor Liszt észrevette egykori doborjáni tanítóját, odasietett hozzá és kezet csókolt neki. 1846-ban ismét a Magyar Király látta vendégül Lisztet hangversenye alkalmából. A nevezetes alkalomra persze Sopronba gyülekezett a közeli megyékből is, aki szerette a zenét. Liszt szomszédságában egy sereg fiatal leány lakott. Mikor a nagy nőbarát ezt meghallotta, az egész szépnemet meghívta a szobájába, és pazar hangversenyt rendezett tiszteletükre.

1840. nem csak Liszt látogatása miatt volt nevezetes a Magyar Király történetében. Ekkor született meg a fogadóban a csapos később világhírűvé vált fia, Angeli Henrik. Rajztehetségét a vendéglő egyik látogatója, Pálmai festő fedezte fel. Rábeszélésére a 11 éves fiút nagybátyja, egy gazdag bécsi viaszárus képeztette ki. Angeli Henrik arcképfestő lett, világszerte vetekedtek érte, hogy megszerezhessék a képeit. Édesanyja a korabeli leírások szerint ünnepelt szépség volt, kedvéért is sokan jártak a szálló étkezőjébe. Maga gróf Széchenyi István is e célból látogatott oda, de mint naplójában lejegyezte, a „magyar királyné”-t nem láthatta.

Az 1847-es év a soproni turizmus nagy teherpróbája volt: országos tudós kongresszust tartottak a városban. A néhány száz részvevőt persze nem lehetett kizárólag a fogadókban elhelyezni; egyébként is a gazdagabb polgári családok vetekedtek értük. Jutott azért nevezetes vendég a Magyar Királyba is, többek közt Szelestey László költő, a Bach korszak idején bebörtönzött vértanú; továbbá Erdélyből Gyulay Lajos és egy Kemény gróf is.

1884-ben Ferenc Józsefet fogadta pár napra vendégül a szálló. Ekkoriban a korabeli újságok vendéglistája szerint csak úgy özönlöttek ide a kényesebb igényű látogatók. Szerették a nagy árnyas kertet: étkezésre is használták, nyáron hangversenyeket tartottak. Főleg a Dalfüzér énekkar gyönyörködtette a soproni nagyérdeműt, gyakran a katonazenekarral élénkítve műsorát. 1891-ben itt szállt meg Reményi Ede, a hegedűkirály.

Ám két évvel később a szálló közvetlen szomszédságában korszerű fogadó épült Pannónia néven. A Magyar Király fénye ettől kezdve fokozatosan elhalványult. Udvarába mind kevesebb fogat járt be, az egyik nélkülözhető istállóban 1910 körül egy élelmes asszony mozit létesített. Az utca felől nagy transzparens hirdette: Várkerületi kinó. Ez volt Sopron második állandó mozija. A kávéház helyén hamarosan nagy drogéria nyílt, az első világháború után pedig egészen megszűnt a Magyar Király. Az épület azóta változatos célokat szolgált: volt itt pártház, ipari iskola, majd pedig üzletház nyílt kihasználva a tágas belső udvar adottságait is.  

Források:

Csatkai Endre: A soproni vendégfogadók a 16/19. században. In: Soproni Szemle, 20. évf., 3. szám, 1966.

Czellár Katalin: Sopron. Panoráma Magyar Városok, 1982.

Borítókép: Máthé Alexandra