A község nevének érdekessége, hogy a helyiek az „ëgyed” köznév ejtésével ellentétben „egyëd”-nek ejtik, tehát megfordítják a zárt „ë” és a nyílt „e” sorrendjét.

A települést először egy 1469-ből származó oklevélben említik Echieth alakban írva. A török idők alatt elnéptelenedett, ezért a törökök kiűzése után a helyi földesúr német és rác lakosságot telepíttetett a községbe. 1742-ben területe a Festetics család tulajdonába került. A Festetics-uradalomban 1771-ben már 540 holdon folyt a majorgazdálkodás. A földművelésben a Festeticsek a korszerű váltógazdálkodást alkalmazták, szarvasmarhát hizlaltak, nemes juhfajtákat és selyemhernyót tenyésztettek, így Egyed hírét messze földön ismertté tették. Szilváskertjüknek az egész Rábaköz a csodájára járt.

Napóleon császár serege 1809-ben Egyeden is átvonult, a francia katonák a kastélyt kifosztották, de ez nem állította meg az uradalom fejlődését. 1831 októberében a település neve országosan ismertté vált, amikor Festetics Vince egyedi birtokán különleges leletre bukkantak, melyet máig „egyedi kincs” néven tart nyilván a művészettörténet.  A Kr. u. 1. századból, Egyiptomból származó rézből és bronzból készült kancsót, amelynek oldalait négy egyiptomi istenség arany- és ezüstberakásos alakja díszíti, a Nemzeti Múzeumban őrzik.

Az 1840-es években cukorgyár is létesült a településen, s Egyed mezővárosi rangot kapott, melyet 1871-ig viselhetett. 1852-ben a Batthyány család szerezte meg az uradalmat. Itt telepedett le gróf Batthyány Géza, aki 1859-ben feleségül vette a mártír miniszterelnök, gróf Batthyány Lajos legidősebb lányát, Emmát. A grófnő nevét mind a mai napig viseli az Emma-dűlő.

A területet 1882-ben a budapesti szeszgyáros Stern család egyik tagja, Artúr vásárolta meg, aki 1885-től kezdve új birtoka után fel is vette az Egyedi családnevet. Itteni uradalmában már nemcsak mezőgazdasági termeléssel, hanem versenylótenyésztéssel is foglalkozott és nagy hajtóvadászatokat rendezett. Ezeknek a híre a 20. század elején egészen Angliáig eljutott, és ott is ismertté tette Egyed nevét. Az uradalomban folyó termelés hatékonyságát mutatja, hogy a 19-20. század fordulóján az Egyedi család a második helyet foglalta el a Csornai járásban legtöbb adót fizetők rangsorában.

A család aztán az 1920-as évek bűnügyi krónikájában is helyet kapott. 1924. október 4-én krimibe illő gyilkosság történt a kastélyban: a tulajdonost, Stern Artúrt ölte meg veje, Froreich Ernő. A dúsgazdag földbirtokos ugyanis megtagadta anyagi nehézségekkel küzdő veje adósságainak rendezését, így az hirtelen felindulásában megfojtotta. Ugyan Froreich a bűncselekményt hidegvérrel öngyilkosságnak próbálta álcázni, ám a feltűnő gyorsasággal a budapesti Kerepesi temetőben felravatalozott holttest örök nyugalomra helyezését a hatóságok az utolsó pillanatban megakadályozták. A hivatalos vizsgálat később igazolta, hogy az egyedi földesúr bűntény áldozata lett.

Az 1896-os millenniumi ünnepségek emlékét a falu szélén, a Rábacsanakra vezető út bal oldalán máig őrzi az akkor ültetett hét hársfa, „a hét vezér fái”. E fák stilizált rajza látható a falu címerének közepén.

1945 márciusában, a háború utolsó hónapjában a Rába folyónál zajló elkeseredett harcok során az aknatűz következtében a faluban számos ház megrongálódott vagy leégett. Az elpusztult otthonok lakóinak egy része Ágfalvára költözött az onnan kitelepített svábok házaiba.

A település központjában található Stern-kastély a 18. században barokk stílusban épült Festetics-kastély helyén áll. Új tulajdonosa, Stern Artúr 1882-es megvásárlása után átépítette. Az alaprajza nem változott, a kor divatját követve romantikus, neogótikus megjelenést kapott. Stern a régi kastélyból megőrizte a Batthyány család címerét, ezt visszahelyeztette az új épület északnyugatra néző főhomlokzatára. Az kastélynak eredetileg U alakú alaprajza volt, de északkeleti szárnya a II. világháborúban helyrehozhatatlanul megrongálódott, s csak középső része és délnyugati szárnya maradt meg. Jellegzetességei a bástyaszerű sarkok. A háború után a Batthyány-címert a romos főhomlokzatról a délkeletre néző, utca felőli falra helyezték át, itt látható ma is.

A kastély udvarán álló öreg japánakác - más néven közönséges pagodafa - az uradalom utolsó kertészének elmondása szerint idősebb a mai épületnél, a hajdani barokk kastély udvarát is már ez a fa díszítette.

A kastélypark külön érdekessége volt a falu címerében is szereplő, Nagykútnak nevezett kútbörtön. A többcellás föld alatti téglaépítmény fennállása folyamán megmozgatta a környékbeliek képzeletét. Több hozzá kapcsolódó legenda maradt fenn, például itt őrzött rabokról vagy a kútból a kastélyba vezető titkos alagútról.  Az építményt a II. világháborúig használta az uradalom, persze nem börtön, hanem almatárolás céljára. A kutat a háború utáni földosztást követően a parcella új tulajdonosa betemette.

A kastélyt, amelyben a 2000-es évek elejéig az általános iskola működött, az anyagi nehézségekkel küzdő önkormányzat eladta. Az új tulajdonos az épület cseréptetejét felújíttatta, de teljes rekonstrukcióra még nem került sor.

A kastéllyal szemben álló különleges alaprajzú, háromhajós, kereszthajóval is rendelkező templom 1733-ban épült barokk stílusban. Kétszáz évvel később, 1933-ban a torony és a szentély kivételével neobarokk stílusban átépítették. 1959 májusában a tornya egy villámcsapás következtében megrongálódott, s a helyreállítás során az eredetileg téglából épült szép csúcsos palástja helyett a régi hangulatát nem tükröző betonpalástot kapott. Ezt 2012-ben vörösrézzel burkolták. Belső terében a főoltár és a szószék eredeti, 18. századból való. A főoltárkép a Szentháromságot ábrázolja, a szószék mellvédjét díszítő olajfestményről pedig Pál apostol tekint a belépőre. A helyi idősek emlékezete szerint a templom alatt kripta található, az egykor a településen élt nemesek családtagjaival. Egyes feltételezések szerint a temetkezési helyet egy azóta már beomlott vagy betemetett alagút kötötte össze a kastéllyal.

A templom északkeleti homlokzata előtt, a sekrestyeajtó mellett álló szép kőkeresztet 1803-ban állították.

Források:

hu.wikipedia.org

wikiwand.com

amultemlekei.hu

Borítókép forrása: digitalisrabakoz.hu