Sopron város színészi múltja szervesen illeszkedik a többi magyarországi város színészetének történetébe - egyrészt, mint összetartó kapocs az egyes városok között, másrészt mint a nyugati kultúra egyik legfontosabb közvetítője. Jelentősége éppen ezért igen nagy, különösen abban az időben, amikor a politikai élettől elzárt polgárság számára a színház nemcsak szórakozást, hanem elsősorban mindennapi szükségletet jelentett. Ez a színészet Bécs közvetítésével Ausztriából származott át hozzánk és fontos szerepe volt a magyar szellemi élet kialakításában. Német színészek vándorcsapatai törhetetlen szívóssággal – bár gyakran ál-lelkesedéssel –  járták be a legtávolabbi vidékeket, hol újabb és újabb hatásokat váltottak ki és a nemzetet a nekik sajátos, vagy szerzett szellemi kincseikkel ismertették meg.

Hazánkat végzete a szomszédos németséggel való állandó együttműködésre utalta. A kapcsolatok megteremtésénél Sopronnak már helyzeténél fogva is nagy szerep jutott. Lakosainak jelentékeny része német volt, kik mint hospesek (a latin szó jelentése: idegen, jövevény, meghívott, vendég) szerződéssel, kiváltsággal jöttek az országba. Igazából német alapokon nyugszik az egész városi élet, amelyből a színház, mint a közélet egyik fontos megnyilatkozása – s mely az általános előhaladottsággal a legszorosabb kapcsolatban áll –, természetesen nem hiányozhatott.

A jómódú polgárok körében szíves fogadtatásra talált a színészet, amelynek legelső képviselői az ún. „Fahrende Leute“-k, vásári mutatványosok, kötéltáncosok, akrobaták, bűvészek, bohócok, marionettjátékosok és hasonlók már a 15. század óta, az országos vásárok alkalmával elvetődhettek Sopronba. Nagyobb szerepet játszottak az iskolai előadások. A német nyelvű iskoladráma művelése szempontjából Pozsony mellett főleg Sopron jöhetett számba. Sopronban Klokov János konrektor és Lackner Kristóf (1615: „Cura regia“.) elevenítették fel a protestáns iskolai színjáték hagyományát. Az első német nyelvű előadást azonban Wolweber Henrik rendezi. 1630-ban, pünkösdkor egy „Christliche Comödie“-t adat elő „benebens einem mitunterlaufenden Spiele von einem Bauernknecht, ders Herrn Handwerk lernen will.”

Sopronban Klesch Dániel emeli a legmagasabb fokra a protestáns iskoladrámát, amely azonban a 60-as évek vége felé már nem tud lépést tartani a pazar kiállítású jezsuita drámával. A jezsuita iskoladráma 1696-ig német, azontúl latin nyelven jelenik meg Sopronban. Az első német nyelvű jezsuitadráma, mely színre kerül, 1664-ból való, egy nagypénteki passiójáték flagelláns menettel. A hivatásos színészet később tűnik fel, 1716-tól német vándortársulatok előadásai követik egymást városunkban, a 18. század harmincas éveitől pedig rendszeresnek mondható színházi élet zajlik Sopronban. Jeles bécsi színigazgatók pályáznak az évadokra, s hozzák magukkal a kiváló színészeket. Versengnek a válogatós soproniak kegyeiért, s bemutatják a dráma- és operairodalom szebbnél szebb darabjait. Nyilvánvalóan mindezt németül.

Az izgalmas helyi színháztörténet egyik meghatározó állomása az 1792-es év, amikor egy tavaszi napon először kerül magyar darab színre, és ezzel Sopron is fejezetet nyit a magyar nyelvű színjátszás krónikájában. 1792. április 30-án  a líceumi diákok „Magyar Társaság”-a (Kiss János alapította 1790-ben) Lakos Jánosnak a Hunyady László c. öt felvonásos tragédiáját adja elő.  A Magyar Hírmondó soproni tudósítója május 12-i levelében közli az újsággal a nevezetes eseményt.
„Ma, úgymint Bak-Havának (Áprilisnek) 30dikán fog a’ Sopronyi Magyar Iffjúság egy Nemzeti Szomorú Játékot jádzani, mellynek czimje: Hunyady László. Személlyek: V. László Magyar Király. Kiss Mihály. – Gara László Nádor-Ispány. Tóth Ferentz. – Ulrich, Tzillei Gróf. Zigán János. – Giskra Tseh Vezér. Ajkay Pál. Szilágyi Mihály. Kiss János. – Hunyady László. Lakos János. – Hunyady Mátyás 6 észt. Gyermek. Iffjabb Kiss Mihály. – Horváth, Modrár, Bodó Fő Nemesek. (Doktorits Pál, Ihászi Imre, György evics Demeter.) – Szápory Miklós Várbéli Hadnagy. Kubovits Ferenc. – Lemberger Allemann, Német Lovas. Asboth András. Vertoon, egy Német katona. Vétsey Ferentz.”

A darabot nagy sikerrel a diákság többször is előadta, a soproni rendezésben Hunyadit Lakos Lajos alakította. Ám az 1792-es színielőadás túlnőtt jelentőségben a vidéki diákelőadás keretein, a tragédia a fővárosban is színre került többször 1794 és 1813 között, Kolozsváron is játszották és a vándorszínészek egyik kedvenc darabja volt. Virág Benedek is érdemesnek tartotta, hogy elolvassa. Kazinczynak írta 1803-ban: „Igaz! Most olvasom Hunyadi László. Szom. Ját. öt felvon. Sopron, 1792. Irta Lakos János.”

Lakos János Ajkán született 1774. március 20-án, atyja Lakos Ádám evangélikus lelkész volt. Elemi iskolái elvégzése után a soproni líceumban tanult, e közösség magyar társaságában kapott kedvet az irodalom műveléséhez. Kis János után a Magyar Társaság főjegyzője volt, 1792–1793-ban. Később Pozsonyban folytatta iskoláit. Magyarul, németül, franciául, olaszul, horvátul és latinul beszélt. Sokoldalú katonai tudása, tapasztalatai és helyes ítélőképességének köszönhetően a katonai pályán is helytállt, 1793-ban már hadapród és az 53. sz. Jellasics gyalogezredbe lépett, ahol tiszt lett és 1809-ben a főtábornoki karhoz került, kapitányi rangban. Vitézsége jutalmául 1811-ben kapott nemességet. Katonai rangjai: őrnagy (1814), alezredes (1820), vezérőrnagy és dandárparancsnok (1836). Megbízták 1819-ben Ausztria és Tirol feltérképezésével ezek hadtörténetének megírásával, Horvátország, Délvidék és Erdély katonai földrajzának elkészítésével. Mária Terézia lovagkeresztjét és a bárói rangot is elnyerte és a György katonai rend vitéze lett. Eszéken várparancsnokká nevezték ki.

Katonai tárgyú írásai német folyóiratokban jelentek meg, de folytatta irodalmi munkásságát is. A magyar színtársulatok fordítói előtt továbbra is minta volt Lakos műve, sajnos csak egy magyarosított darabjáról van még tudomásunk, amelyet Kotzebue után átírt, címe: Székfalvy Ágnes.

Lakos egész életében tartotta a kapcsolatot a soproni Magyar Társasággal. Az iskola sem felejtette el Őt, amit az is tanúsít, hogy 1837 tavaszán megjelent „Virágfűzér” című kiadványát, az egykori „titoknok” arcképével akarta díszíteni a Társaság. De az öreg katona nagy szerényen elhárította magától ezt a kitüntetést, így a könyv Kazinczy arcképével jelent meg.

Kis Jánosnak írta 1859-ben: „Az öregségben, midőn a jelen kevés újsággal gyönyörködtet s a jövendő kevés reménnyel bíztat, minden ember szeret ifjúsága szép örömeiről emlékezni. … Néha soproni tanulóvá leszek, veled a tudományoknak, különösen a magyar literaturának szeretetében vetélkedem, a magyar írókat… Kazinczyig tűzzel olvasom, a kis magyar társaságot alapítom, elmenetem után benned ennek hatalmas restaurátorát látom.”

A Magyar Tudományos Akadémia 1832. március 10-én tiszteleti tagjává választotta. Lakos János Eszéken hunyt el 1843. június 28-án.

Források: Csatkai Endre dr.: Az első soproni magyar színielőadás (1792) szereplőinek levélváltásából. In: Soproni Szemle 1942 (6. évf.) 1. sz.

Vatter Ilona: A soproni német színészet törtéenet 1941-ig. Német Philologiai Dolgozatok. Budapest 1929.

szivk.hu

soproniszinhaz.hu

Borítókép: soproniszinhaz.hu