1118-ban egy krónika castrum ferreum-ként, azaz vasvárként utal az itteni erődre, melyet még ugyanebben az esztendőben III. Babenberg Lipót őrgróf csapatai lerombolták a magyar trónért folytatott harcban. 1241-ben pedig a tatár hordák pusztítottak errefelé.

Településként első ismert írásos említése 1264-ből származik. A latin nyelvű oklevélben Capella sancti Martini de minore Mortin bejegyzés található, melynek jelentése: Szent Márton kápolnája „Kis Mártonban”. Valamivel később németül wenig Mertersdorff-ként említik. Akkoriban valószínűleg egy pici falu volt, amely a Márton kápolnából és néhány házból állt.

1300 körül a település neve Zabemortum volt, a zabe előtag jelentése szabad, ami arra utal, hogy a helység már bizonyos szabadságjogokkal rendelkezett, valószínűleg már vásárokat is tartottak itt.

Nagy Lajos király 1371-es oklevelében a szarvkői uradalom részeként szerepelt, birtokosa a Kanizsai család volt, akik még ebben az évben a várost a király engedélyével erős fallal vették körül. A városfal egy csaknem szabályos négyszögletű területet határolt be és hozzá tartozott a Kanizsaiak vízivára is – a mai kastély elődje. A települést az erős védőfala miatt bevehetetlennek tartották: ekkor honosodott meg a német nyelvhasználatban az Eiserne előtag, amiből kialakult a mai Eisenstadt, azaz "vasváros" elnevezés. Ebből az időből ered a máig fennmaradt szabályos, tervszerű városszerkezet, a falakon belül a három párhuzamosan futó utcával, középen a vásártér jellegűen kiszélesedő Fő utcával. Az 1388-as vásárjognak köszönhetően számos kereskedő választotta Kismartont letelepedése helyéül: minden letelepedőnek pontosan egyforma nagyságú telket jelöltek ki erre a célra. Házaik látványos, gazdagon díszített homlokzatai ma is tükrözik a jóllétet.

A falakat a török veszély miatt 1534-ben még egyszer megerősítették – ebből az időből származik a Lőportorony és a Szent Márton dómnál ma is álló Dómbástya, amelyet rendezvények, kisebb koncertek számára napjainkban is használnak. A városfal fennmaradt részei is leginkább a dóm körül láthatók, nem ritkán polgárházak udvarában – nagyobb részüket a városkapuval együtt a 17. század végén a török fenyegetettség elmúltával lebontották.

A kismartoni uradalom, az egykori vízivár és környezete 1622-ben Esterházy Miklós gróf birtoka lett és maradt is a következő három évszázadban az Esterházy család tulajdonában. Viszont magát a várost, amikor 1648-ban a nyugat-magyarországi elzálogosított részeket a császárság újra magához szerette volna venni, Eisenstadt polgármesterének, Paul Eisforthnak sikerült 16000 gulden és 3000 mérő bor (értéke 9000 gulden) ellenében kivásárolnia, így lett szabad királyi város.

A település napjainkig meghatározó építménye a magyar nevet adó Szent Márton kápolna, ma: dóm, melyet először 1264-ben említett oklevél. Kismarton 1960-ban lett az egyházmegye székhelye, így azóta püspöki székesegyház. A dóm egyben szép példát nyújt arra az Ausztriában elterjedt jelenségre, ahogy a különböző építeszeti időszakokból fennmaradt épületrészleteket a modern 20-21. századi alkotásokkal harmonikus egységbe rendezik.

Szent Márton a dóm, a püspökség és egész Burgenland tartomány védőszentje is. A templom mellett álló szobrát Jakob Adlhart osztrák szobrász (1898 - 1985) eredetileg a dóm presbitériumába készítette. A szobor Szent Mártont Tours-i püspökként ábrázolja, aki a legenda szerint irgalmasságot gyakorol egy koldussal szemben. A koldus maga Krisztus, aki próbára tette őt. Szent Márton Tours harmadik püspöke volt, 371-ben választották meg, a római katolikuson kívül az ortodox, az anglikán és az evangélikus vallás is tiszteli őt. Itteni szobra azért különleges, mert általában római katonaként lóháton, vagy püspökként libával ábrázolják.

A mai épület alapítójának és építtetőjének Hans Siebenhirtert tekintik, aki 1463-tól volt Kismarton zálogura. Főhajója 1495-ben készült el, a négyemeletes, nyeregtetős északi torony a saroktoronnyal 1520-ban; míg a déli torony befejezetlen maradt. Az épületet a kor szokása szerint temető vette körbe, ennek 1501-ben felszentelt Csontházát (Karner) 1804-ben számolták fel. A hajó falába beépített sírkövek ennek emlékét őrzik.

1589-ben a templomot tűzvész pusztította el. Korábbi értékes berendezéséről csak egy pompás kő dombormű tanúskodik, amely Krisztust ábrázolja az Olajfák hegyén. A tűz, háború és járványok sújtotta város csak évtizedekkel később tudta a templomot újjáépíteni és felszentelni.

A barokk kori berendezésből mára a díszes szószék (1745) és az orgona maradt meg. Utóbbit Gottfried Mallek építette 1778-ban, hangzásának beállításában pedig maga a város neves zeneszerzője, Joseph Haydn személyesen volt az orgonakészítő segítségére.

A szentély alatti kripta 1716-ból származik, egészen 1962-ig itt temették el a püspököket és más előkelő polgárokat is.
A barokk oltárok nagy része az 1904-es regótizálás áldozata lett, amikor a templomot újból gótikus elemekkel látták el, felújították a kórus boltozatát, a köríves ablakokat csúcsívesre cserélték és üvegfestményekkel látták el. 
Két értékes, csupán áthelyezett „túlélő” maradt: Dorfmeister István soproni mester 1777-es „Szent Márton megdicsőülése” című korábbi főoltárképe és a Családi kápolnában az egykori mellékoltár kép „A győzedelmes Boldogasszony”, amelyet Michelangelo Unterberger festett 1747-ben. 

1952-ben kívülről és belülről is felújították a templomot – ekkor kerültek az épületbe Margaret Bilder és Franz Deed egyedülálló fényhatást kölcsönző ablaktáblái.
2003-ban Paul Iby püspök a dóm újbóli átalakítása mellett döntött. Ehhez a Lichtblau-Wagner építésziroda olyan koncepciót alkotott, amely a gótikus építészettől egészen a jelenkorig ível, harmóniába állítva a különböző időszakokból és stílusokból származó épületelemeket. A modern berendezés Brigitte Kowanz munkáját dicséri. A dóm így egyike Kismarton legértékesebb és leghosszabb múltra visszatekintő, meghatározó nevezetességeinek..

Források:

eisenstadt-tourismus.at

Panoráma Regionális Útikönyvek: Burgenland. Írta: Németh Adél. Budapest, 2003.

Kismarton Útikalauz. Szerzők: Bernhard Helminger, Gerald Schlag. A Tourismusverband Eisenstadt kiadványa, 2009.

kozterkep.hu

hu.wikipedia.org

Borítókép forrása:eisenstadt-tourismus.at