Mi az, ami publikus rólad?

Mindig is vonzottak a művészetek, gyerekkoromban a grafikával próbálkoztam. Mivel szerteágazó az érdeklődési köröm, sok szakmát kitanultam pusztán azért, mert érdekeltek. Legmagasabb szinten az elektrotechnikát sajátítottam el, de foglalkozom versenyautó-építéssel is: veterán autókat újítok fel édesapámmal, aki autószerelő.

Szeretek olvasni, romantikus filmeket nézni, az egyik kedvencem a Büszkeség és balítélet. Most éppen az Anna Zöld Oromból című sorozat háborús részeinél tartok, amik megviselnek egy kissé lelkileg. Talán éppen ez az érzékenység segít abban, hogy a szakmámban elég figyelmes legyek. 2010 óta vagyok profi fotográfus. Sok kollégámnál látom azt, hogy a fotózást szalagmunkaként végzik, én azonban lehetőségnek tekintem: barátságok kötésére és arra, hogy együtt jól érezzük magunkat. Törekszem a munkatársaimmal, a modelljeimmel baráti kapcsolatot kialakítani, ugyanis a másik megismerése megihleti az embert.

Hogy hoztad létre a TheVisual Soproni Magazint?

Már négy évvel ezelőtt megálmodtam egy magazint soproniaknak, amelyben soproni nőket mutatok be soproni tervezők, üzletek kollekcióiban. Aztán a folytatás úgy zajlott, mint egy mesében: tavaly tavasszal elmeséltem az ötletemet egy barátomnak, aki ízig-vérig üzletember, és felajánlotta, hogy támogat az álmom valóra váltásában.

Egy online divatmagazinhoz rengeteg dologra van szükség: modellekre, ruhákra, ékszerekre és természetesen egy sminkesből, fodrászból és stylistból álló stábra. Végül is szép lassan minden kialakult magától: ha a ruhákat mutatom be, akkor az ékszereket kapom a promócióért cserébe vagy fordítva. A stáb tagjait hirdetés útján toboroztam. Rengeteget segített nekem a stylistom, Mesterné Vörös Szandra, akivel egy modell adatbázist igyekeztünk létrehozni soproni hölgyekből. Mivel a „soproni nő” kifejezésről nekem a 35-50 év közötti vagy még idősebb hölgyek jutnak az eszembe, és vallom, hogy a szépség nem kortól függ, feladtunk egy hirdetést a felvázolt paraméterekkel, amelyre rengetegen jelentkeztek is.

Mire vagy a legbüszkébb?

A tavalyi évünk rendkívül sikeres volt. Együtt dolgoztunk a Pro Kultúrával a Hűség100 rendezvénysorozaton, aztán a Sopron Balettel, sőt még a St. Pölten-i balettársulattal is. Ezeknek a munkáknak a kapcsán rendkívül sok új út nyílt meg számunkra. Különösen büszke vagyok arra, hogy bemutathattuk az Aurora FolkGlamour hagyományőrző, glamour stílusban készült ruháit, és a tulajdonos meghívott bennünket budapesti otthonába is.

Hogy jött a névtelenség, és hogy kizárólag álarcban vagy látható az oldaladon?

Egyáltalán nem állt szándékomban, hogy az inkognitómmal nagyobb népszerűségre tegyek szert. Egyszerűen csak adminisztrátorként szerettem volna kezelni a Soproni Lesifotós oldalt. Aztán az emberek elkezdtek kíváncsiak lenni arra, hogy ki is lehet az a Soproni Lesifotós,  és én belementem a játékba. Egyre több követőm lett, ami mára már valóságos rajongótáborrá nőtte ki magát. Sok biztató üzenetet kapok, amiknek örülök természetesen, de a kritikákat is szívesen fogadom, hiszen a visszajelzésekből tudok tanulni.

Mik a jövőbeli céljaid? 

Szeretnék az embereknek minél többet megmutatni Sopronból: a város nevezetességein kívül az itt élő nőket a legragyogóbb formájukban. Szeretnék minél több üzlettel és partnerrel együtt dolgozni. A legfontosabb célom pedig az, hogy ne azért szeressenek, aki vagyok, hanem amit csinálok. Éppen ezért jön jól a névtelenség is. Nem akarok hírnevet; ne engem, hanem a munkámat dicsérjék. Hiszen az egészet nem magamnak, hanem a soproniaknak csinálom.