Ezúttal dr. Varga Mária növényvédelmi szaktanácsadó előadását hallgathatták a résztvevők. Az előadásokon elméleti és gyakorlati értékes tudásanyagot adnak át rendszeres módon az érdeklődőknek, mintegy példát mutatva arra, hogy a környezetért való felelősség tettekben is meg kell, hogy nyilvánuljon.
A résztvevőket Tóth Éva, önkormányzati képviselő is köszöntötte, aki hangsúlyozta: jó, hogy vannak ilyen közösségeink, szükség is van ezekre az élet minden területén. Működésüket, létüket, tevékenységüket Sopron MJV Önkormányzata folyamatosan támogatja és ez a jövőben is így lesz.
Hozzátette: "minden, a háborús és inflációs válság okozta nehézség közepette is, a város az eddigiekhez hasonlóan támogatja helyi közösségeinek értékes munkáját,(amelyek kulturális, egészségügyi, szociális, természetvédelmi, örökségvédelmi, városismereti területeket, vagy a sport területét egyaránt érintik), és amelyek a város, soproniságunk igazi gazdagságát jelentik. Elkötelezettségük, munkájuk tiszteletet és elismerést érdemel."
Az eseményen közrerműködött Fodor Gábor fuvolaművész is.