A városi ünnepség két régi teherautó érkezésével illetve a fáklyákat tartó egyetemisták vonulásával vette kezdetét vasárnap a Széchenyi téren, akik a Nyugat-magyarországi Egyetem '56-os emlékművétől érkeztek. A teherautókon a hallgatók a magyar lobogót lengették, a Soproni Petőfi Színház művészei pedig korabeli jelmezben álltak a platókon, megidézve a történelmi múltat. 

A díszünnepség az emelvényen kezdődőtt, ahol a színház művészei elevenenítették fel az 1956-os helyi eseményeket és ismertették az akkor összeállított  17 pontos követeléseket.  

Az emlékezés gondolataival Dr. Fodor Tamás Sopron Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte a meghívott vendégeket és a megjelent emlékezőket:

Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt képviselő Hölgyek, Urak! 

Tisztelt Szabadságharcosok, Hozzátartozók, Tisztelt emlékező Honfitársaim, Hölgyeim és Uraim! 

 

Felemelő különös érzés, hogy a mai nemzeti ünnepünkön, az egykori soproni Szabadságharcosokkal, a hozzátartozóikkal, Sopron város lakósságával, és a mai Egyetemistákkal, együtt emlékezhetünk, ünnepelhetünk az 1956-os Forradalom, és Szabadságharc 60. jubileumi évfordulóján.

 

Nem feledkezhetünk meg azokról a hősökről és áldozatokról, akik ma itt nem lehetnek velünk.

 

Sopron hasonlóan élte át a rákosi féle elnyomatást, a kommunista terror éveit, mint Budapest vagy akármelyik hasonló magyar város.

 

Ha röviden jellemezni kell, az akkori korszakot, akkor a félelem, a törvénytelenségek, az ideológiai agymosás, kommunista hazugságok és hazudozások, az esztelen iparosítás,   - a kulákok, az értelmiség, a polgárok, a másképpen gondolkodók- üldözése, a magyar gulág, - korszaka jut eszünkbe. 

 

Felidézve a múltat elmondta, hogy bár Sopronban vérontás nélkül zajlott a forradalom, ennek ellenére a soproni egyetemisták 1956-os tüntetése nem volt veszélytelen. Abban, hogy a tüntetés ne követeljen áldozatokat, nagy szerepe volt városunk akkori rendőrkapitányának Katona Sándornak, aki emberségével sokat tett azért, hogy a forradalom a hűség városában vérontás nélkül maradjon. Az orosz lerohanás után Sopron jelentős szerepet játszott hazánk történelmében, hiszen az ország minden tájáról a menekülő emberek jelentős része itt hagyta el Magyarországot. 

 

Ezt az embertelen hatalmat szolgálta ki a politikai rendőrség az ÁVH, mint hírhedt terror szervezet, amely a magyar nép ellen tömegesen követett el emberiség elleni bűntetteket.

 

Sopronban október 23-án az egyetemisták nagyszabású csendes tüntetést szerveztek a város utcáin, a Várkerületen, hogy kifejezzék szolidaritásukat a lengyel nép iránt.

 

Ez volt az első nyilvános és látványos, de akkor még nem veszélytelennek tűnő megmozdulás, hiszen nem lehetett tudni, hogy a rendőrség hogyan fog reagálni erre az eseményre.

 

Szerencsére Katona Sándor rendőrkapitány, és rendőrei szívükre hallgattak és biztosították a felvonulást.

 

Nem ellenségként tekintettek a felvonulókra, hanem megvédték a tüntetőket az esetleges provokációtól. A békés néma felvonulás rendben atrocitás nélkül lezajlott. Nem így történt ez Budapesten!

 

Sopronban a forradalom céljainak megvalósításához gyorsan kiépült az a szervezeti rendszer, amely az összeomlott rákosi közigazgatás helyére lépett és átvette a szervezést, irányítást. Ebben a gyors átalakulásban vettek részt az egyetemisták, a munkások az értelmiség szinte az egész város tenni akaró lakossága. A város együtt cselekedett, együtt lélegzett.

 

Október 22-én Bujdosó Alpár vezetésével megalakult a soproni MEFESZ, amely példamutatóan részt vett az egyetemistákkal a rend fenntartásában, a város ellátásában, a segélyek fogadásában, a városi tájékoztatásban, a munkások és sztrájkok szervezésében.

 

Egyetemisták, rendőrök és határőrök együtt járőröztek a városban és a határon, hogy a rendet fenntartsák. A határőrök együttműködő a forradalmat segítő vezetője Várnai László volt.

 

Október 27-én a Sotex kultúrházban megválasztották a városi nemzeti tanácsot, amely 8 főből állt elnöke: dr. Takáts Endre lett.

 

Elnökhelyettes: Baranya László, aki kapcsolattartó volt a MEFESZ és a munkástanácsok között.

 

Fontos szerepet töltött be Peéry Rezső, akit az oktatási terület, valamint a sajtó és tájékoztatás teendőivel bízták meg.

 

Október 26-án alakult meg a MEFESZ hatására a Soproni Járási Nemzeti Tanács. Megválasztott elnöke Szerdahelyi Ödön, tagjai: Bérces Antal elnökhelyettes, Steiner Gergely a tanács titkára, tagjai Patyi Endre és Füzi Gyula.

 

A forradalmi bizottságok, az úgynevezett Soproni Munkástanácsok október 26-28 között szintén a MEFESZ hatására alakultak meg a soproni üzemekben: a Pamutiparban, a Szőnyeg és Posztógyárban, a Selyemiparban, a Fésűsfonalgyárban, a Ruhagyárban, a Sertéstenyésztő Vállalatnál, az Épület és Bútorasztalosgyárban, a Vasöntödében.

 

Ahogy az országban úgy Sopronban is a forradalom eredményei kezdtek beérni komolyan láthatóvá válni, a lakosság szabadon lélegezhetett a kivívott szabadságban, addigra a szovjet megszállók másodszorra is lerohanták az országunkat.

 

Sopronban a megszállás szerencsénkre jelentős vérontás nélkül történt. Annál nagyobb veszteséget jelentett városunknak a megtorlástól való félelem miatt a menekülők, a kivándorolók jelentős száma.

 

Az itthon maradottak egy részét nem kímélte a Kádár-rendszer fizikai terrorra, a szerencsésebbeket az egzisztenciális nyomorúság fenyegette.

 

Őrizzük meg a forradalom fényét, hogy az utánunk jövő generációknak átadhassuk 56 tiszta szellemét, örökségét valamint a hősök és az áldozatok emlékét.

 

Sopron város lakóinak a tiszteletét fejezi ki a most felavatandó 56-os emlékmű a forradalom és szabadságharc előtt, egyben emléket állítva a hősöknek és áldozatoknak. Sopronban ugyan vértelenül győzött a forradalom, de ne feledjük, hogy az ország nagy véráldozatot fizetett a 12 nap szabadságért. 

 

November 4-én a forradalmat Kádár János árulásával, a szovjetek vérbe fojtották, de népünket legyőzni soha nem tudták.

 

A magyar nép szívének mélyén a forradalom lángja tovább élt és 33 évvel később eljött a győzelem napja, megszülethetett a független, demokratikus, polgári Magyarország.

 

Ma a 60 éves jubileumi évfordulónkon Mindszenty József szavait idézem:

"Amit a nemzet

 és ifjúsága tiszta szándékkal tesz,   

az sohasem lehet veszett ügy." 

Mi soproniak szentül hisszük és valljuk, hogy

1956 fénye, örökké ragyog!

 

Dr. Fodor Tamás SMJV. polgármestere

Sopron, 2016.10.23

 

Dr. Fodor Tamás ezt követően átadta a jubileumi emlékérmeket azoknak a meghívott vendégeknek illetve hozzátartozóiknak akiknek a város az '56-os forradalmi napok történéseinek békéjét és rendjét köszönhette. Sajnos sokukat már nem köszönthette a város személyesen az emlékünnepségen, számukra posztumusz, a hozzátartozóknak adta át a polgármester az elismerést.

Jubileumi emlékérmet kaptak: 

Bujdosó Alpár, Hegedűs János, dr. Herpay Imre, dr. Molnár Géza, dr. Pirkhoffer János, Orlóci László, Roller Kálmán, Perlaki Ferenc, Nagy László, Németh Kálmán, dr. Takáts Endre, Baranyai László, Steiner Gergely, Szupper Róbert, Reischl Ferenc, Katona Sándor, Hencz Győző és Várnai László. 

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az emelvényen ünnepi beszédében elmondta, hogy az '56-os magyar forradalom a világtörténelemben egy jelentős eseménysorozat volt, aminek emlékét mindenhol méltón őrzik, hiszen egy olyan mérföldkő volt a világtörténelemben, amikor is mi magyarok világítottunk á arra, hogy a kommunizmus nem a haladást szolgálja, hanem egy diktatórikus rendszer. 1956 októbere egy tiszta, nyíltszívű forradalom volt, ami bár ma már történelem, mégis üzenete örökké velünk él. 

Völner Pál parlamenti államtitkár ünnepi beszéde 2016. október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján, Sopronban: 

 

Tisztelt Polgármester Úr, Rektor Úr!

Tisztelt Ünneplő Közösség!

’56-os emlékév van, és hallhatjuk gyakran, hogy mi, magyarok, a szabadság népe vagyunk. És azért lehetünk a szabadság népe, mert olyan történelmi eseményeink vannak, mint 1956, amikor a XX. században is bizonyítani tudta a magyarság, hogy ha egy néptől már majdnem mindent elvettek, az igazságot és a szabadságot akkor sem adja oda, csak élete, vagy vére árán. 1956 azon kevés események közé tartozik a magyar történelemben, amelyek a világtörténelemben is nagybetűkkel szerepelnek. 1956 hatása Nyugat-Európában megtörte a például francia és az olasz kommunista pártok felívelését. Ekkor vált nyilvánvalóvá a világ közvéleménye számára, hogy a kommunizmus nem a társadalmi haladás útját jelöli, hanem egy könyörtelen diktatúra álcájául szolgál. Albert Camus mondta a forradalom leverése után, hogy a leigázott, levert Magyarország többet tett az igazságért és a szabadságért, mint a megelőző húsz évben bármelyik ország irányítói. Ennél elismerőbb szavakat egyetlen nép sem kaphat, és ezt a magyarok 1956 hőseinek köszönhetik. 1956 forradalom volt. Mint tudjuk, utána a hazugság évtizedei következtek, amikor még a forradalmat is ellenforradalomnak próbálták beállítani. De hát mondjanak egy példát a történelemből, amikor egy ellenforradalom kitör, amikor felkelnek az ellenforradalmárok! Nincs. Ez a hazugság csak a Kádár-rendszer terméke volt.

1956 nemcsak a szabadságról és az igazságról szólt, hanem arról a példátlan összefogásról is, amit az akkori fiatalság, egyetemisták, a munkásság, a vidéken élő parasztság tudott nyújtani. Ahol mindenki kivette a részét a nagy, közös ügyből: hogy ismét szabadok kívánunk lenni. Az első szovjet beavatkozást a bátorság, a hősiesség, az ellenállás még megállította. Felállt a Nagy Imre kormány, a rendőrség, a katonaság alakulatai is a forradalmárok oldalára álltak. Be tudtuk bizonyítani, hogy külső erőszak, katonai túlerő nélkül mi magyarok rendbe tudjuk tenni a dolgainkat, boldogulni tudunk – úgy, ahogyan Sopronban is történt, ahol mindenki egyet akart, és nem dördült el egyetlen puskalövés sem.

Az ország más részein nem adták ilyen olcsón a szabadságot. Több mint 2500-an haltak meg a harcokban, 20 ezernyi sebesült volt, és ami a legborzasztóbb, a forradalmat követő megtorlások éveiben csaknem 500 embert végeztek ki. Csak összehasonlításképpen: 1849-ben, a forradalom és szabadságharc leverése után az ötvenet nem érte el a kivégzettek száma.

És nem csak forradalom volt természetesen ’56, hanem – ez a magyar történelem szomorú velejárója – szabadságharc is. Szabadságharccá kellett válnia, mert a nagyhatalom Szovjetunió beavatkozott. De tudhatjuk, hogy ez sem törte meg az ellenállást, nem adták meg magukat a felkelők, csak hosszú-hosszú harcok után, hetek után sikerült felszámolni a végső ellenállási gócokat. És maga az elégedetlenség, a parázs, még hosszú hetekig, hónapokig izzott. Élt a jelszó: Márciusban újrakezdjük! Persze már novemberben megkezdődött az ellenállók begyűjtése, több mint 200 ezer embernek kellett elhagynia az országot, köztük sokaknak Sopronon keresztül. Sopronon, amely mindig is az ország nyugati kapuja volt. És ezt a kaput a forradalmat követően évtizedekre bezárták. Elmenekültek, börtönbe kerültek legjobbjaink. Tízezrek bűnhődtek börtönbüntetéssel, és mindazok, akik kiálltak a forradalom ügye mellett, az elhallgattatás, vagy éppen munkavállalási nehézségek, évtizedeivel kellett küzdeniük ezt követően.

S a hazugságra épülő rendszer nem engedte, hogy a magyarok a saját útjukat járják. Nem engedték a nemzeti fejlődést, meggyalázták ’56 emlékét, kivégezték a törvényes miniszterelnököt, leginkább azért, mert a baloldalnak a nemzeti oldalához mert tartozni. Magyarországon a baloldal soha nem lehetett nemzeti ezt követően. Láthatjuk a környező államokban, hogy ott mindig élhetett patriotizmus, Magyarországon ez tilos volt. Ez ma is egy nagy feladvány a magyar baloldalnak, és emlékezhetünk a tíz évvel ezelőtti eseményekre, amikor a saját népétől rettegett az akkori kormány. És ma is meg akarják zavarni az ünnep méltóságát, de nem engedhetjük, mert ’56 emléke kötelez bennünket, hogy mindig arra emlékezzünk, hogy akkor egy volt a magyar nemzet, mindenki össze tudott fogni, és tiszta forradalmunk volt, köszönhetően azoknak, akik ebben részt vettek. ’56 olyan szép emlék, mintha egy mítosz lenne. De nem mítosz, hanem valóság, amelynek résztvevői ma is közöttünk élnek. És az a mi feladatunk, hogy a mítosz mellett a valóságot is tovább éltessük.

Az elkövetkezendő egy év arról szól, hogy ne csak október 23-án, az ünnepségeken találkozzunk, ne csak ezeken a kiváló szavalatokon keresztül tapasztalhassuk meg az akkori hangulatot, hanem legyen saját magunknak is feladatunk. Hogy a családon belül beszéljünk róla gyerekeinknek, unokáinknak. Hogy ami évtizedeken keresztül tilos volt 1990 előtt, az legyen élő valóság: beszéljenek róla a pedagógusok, és ne csak történelemórán, hanem akkor is, amikor énekelnek, amikor verset tanítanak: hogy mi van a versek mögött, mi van Illyés és Márai Sándor sorai mögött. Hogy élő legyen a történelem. Ez a mi feladatunk.

Az emlékezet, az, ami hozzásegít bennünket ahhoz, amiről mindig beszélünk: hogy van magyar önazonosság, van magyar identitás, van magyar szuverenitás. Ami miből táplálkozhatna másból, mint dicső történelmi múltunkból? És nem csak 1848-ból, hanem 1956-ból is, vagy éppen a Páneurópai Piknikből, amely szintén Sopronban történt.

Ez az, ami összetart bennünket, amire büszkék lehetünk – hála a hősöknek!

Köszönöm figyelmüket.

 

A megemlékező ünnepség emlékmű avatással és koszorúzással zárult. Az alkotás Az alkotás Borza Teréz alkotóművész tervei alapján készült. A közel 3 méter magas, 230 cm széles és 40 cm vastag emlékmű, két ferdén vágott lyuggatott gránit kőtömbön bevésett békés embertömeget ábrázol. A lőtt lyukak és az emberi alakok ábrázolása a környékbeli sortüzekre és a drámai eseményekre utal.

Az ünnepélyes avatáson az addig letakart emlékműről Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Dr. Fodor Tamás, SMJV. polgármestere, Dr. Simon István, SMJV. alpolgármestere és Borza Teréz alkotóművész közösen vette le a takaróponyvát. 

Az avatást követően az '56-os események előtti emlékezés és tisztelet jeleként koszorút helyezett el az alkotás előtt Sopron Megyei Jogú Város nevében a városvezetés, az egyetem, az intézmények, az iskolák képviselői, közéleti személyiségek és az emlékezők.