Érdemes tudni, hogy elménk egy gondolatgyártó gépezet. Függetlenül attól, hogy éppen a munkahelyünkre gyalogolunk vagy autót vezetünk, mosogatunk vagy a reggeli kávénkat isszuk, a fejünkben számtalan gondolat jár vagy éppen kavarog közben. Az elmúlt évek kutatásai alapján egy átlagember fejében naponta több ezer gondolat fordul meg. Ami önmagában természetesen még nem jelent problémát, amennyiben ezen gondolatok java része arra irányul, hogy megtervezzük a nap, a következő napok vagy életünk feladatait. Így tehát konkrét, előre mozdító tennivalókra, célkitűzésekre irányulnak.

A kutatások azonban azt is világosan kimutatják, hogy időnk csaknem felében nem a jelenben, nem az „itt és most”-ban vagyunk, hanem gondolataink vagy visszarepítenek a múltba vagy pedig előre a jövőbe. A múltba repítő gondolataink esetében általában korábbi döntéseinken, cselekedeteinken rágódunk: „mi lett volna, ha…”, „nem szabadott volna belemennem…”, „miért is nem Hufnágel Pistihez mentem feleségül” és hasonló tépelődések vonják el figyelmünket attól, ahol vagyunk és amit csinálunk. Mondani sem kell, hogy az ilyen gondolatok nem emelik a hangulatunkat: lelkiismeretfurdalás, önostorozás, esetleg szégyen vagy bűntudat érzése jár velük. Képesek akár egy egyébként egészen jónak ígérkező napot is aláásni.

„Gyakran előfordul, hogy gondolataink csapdájába kerülünk - miközben a múlton rágódunk vagy a jövőn tépelődünk, elszalasztjuk a jelent”. /Robin Youngson/

Ezért érdemes tudatosítani, ha azt tapasztaljuk, hogy magunkban vagyunk és hirtelen megváltozik a hangulatunk, kellemetlen testi érzeteink támadnak, mi is okozza ezeket? Kis odafigyeléssel ügyesen nyakon lehet csípni a múltra vonatkozó rágódásainkat, és ha ezt megtörtént, van néhány egészen egyszerű módszer, ami segít kilépni ezekből.

Így például jó tisztában lenni azzal, hogy az egészséges lelkületű ember egy döntéshelyzetben próbálja a lehető legjobb megoldást megtalálni. Minden bizonnyal mi magunk is így tettünk az adott múltbeli pillanatban. Akkor, abban a helyzetben ez volt a legjobb, amit tenni tudtunk. Mivel folyamatosan fejlődünk, lehet, ma már más döntést hoznánk, de akkor ez tűnt a leginkább optimálisnak. Mivel változtatni egy múltban meghozott döntésen nem tudunk, jó, ha megtanulunk megnyugodni annak elfogadásában.

Gyakran segít az is, ha megpróbálunk kicsit más szemszögből ránézni a múltbéli történésre. Hamar kiderülhet, hogy egy bizonyos tekintetben ugyan nem bizonyult jónak, ám más szempontból mégis sikeresnek minősíthető. Egy nagyon egyszerű példával élve: megláttam egy gyönyörű sálat a kirakatban, és nem tudtam ellenállni, megvettem méregdrágán. Ám hazaérve rájöttem, nincs olyan kabátom, amihez színben illene és hordani tudnám. Megkérdeztem a barátnőmet, viselné-e, és azóta is boldogan hordja.

Ha pedig nincs ennyi időnk a téma átgondolására, mert például éppen munkába igyekszünk, akkor a legegyszerűbb és leggyorsabb megoldás a környezetünkben lévő konkrét dologra irányítani a figyelmünket: a fák őszi színekben pompázó leveleire, egy játékos kutyára vagy a ködös reggelen a lámpák körül kirajzolódó fénykörre. Jó bármi, lényeg, hogy visszatérjünk a segítségével a jelenbe, kiszakadjunk a múlton való rágódásból.

„Maradj a jelen pillanat egyszerűségében. Fel kell hagynod a haszontalan gondokkal, a múlton való rágódással, a jövő elé sietéssel. Vagyis szabadulj meg a "már nincs" és a "még nincs" irrealitásaitól. Élj az egyetlen realitásban, a "most"-ban.” /Popper Péter/

Máskor gondolataink hajlamosak előre repíteni bennünket a közeli vagy távoli jövőbe, olyan teendőket, eseményeket vetítve elénk, amelyek aggodalommal töltenek el bennünket. Ez is az elme egy tipikus működése. Nem kevés családban transzgenerációsan öröklődik a minta, hogy már jóval az esemény időszerűsége előtt azon agyalunk, „mi lesz akkor, ha…”. Persze tipikusan a legrosszabb forgatókönyvek bukkannak fel, a „nem érek oda időben”-től kezdve, a „nem tudok megszólalni sem”-en át a „mindenki rajtam fog nevetni”-ig.

És ha jól belegondolunk, mikor történt ilyen? Megtörtént-e egyáltalán valaha az életünkben? Gyakran már ennek tudatosítása is segítséget jelent abban, hogy ki tudjunk lépni az ilyen és ehhez hasonló aggodalmaskodások köréből.

Azt is érdemes tudatosan átgondolni, hogy komplett szituációkat nem tudunk napokkal-hetekkel korábban pontosan átlátni. Ez gyakorlatilag lehetetlen. Ha mégis megpróbálkozunk vele, hajlamosak vagyunk sokkal rosszabbnak elképzelni, mint ahogy aztán valójában alakul a későbbiekben. Így, ha valamilyen fontos esemény áll előttünk, amiről úgy érezzük, stresszel tölt el, érdemes leülni, és konkrétan megtervezni és leírni. Az írásbeliségnek fontos szerepe van, mintegy „kiírjuk” magunkból a szorongást azzal, hogy lejegyezzük, mit is fogunk tenni az adott helyzet elérkeztével. Utána már elég a papírunkra pillantani és jóval kisebb rá az esély, hogy magukkal ragadjanak negatív gondolataink.

Amellett, hogy próbálunk tudatosak lenni gondolataink tekintetében, van még néhány egyszerű és a hétköznapok pörgős tempójába is könnyen beilleszthető tevékenység, melyek segítenek hangulatosabbá, teljesebbé tenni a szürkébbnek ígérkező napokat is.

Érdemes a napot nyugodtan kezdeni, ennek érdekében akár 5-10 perccel korábban felkelni és meleg fényt kapcsolva kényelmesen meginni a reggeli kávét-teát. Mindeközben pedig a finom illatra, jó ízre, a bögre kellemes melegére figyelni, ahogyan a kezünkben tartjuk. Segít, ha tudatosan elhatározzuk és akár hangosan is kimondjuk: jó napom lesz ma. Csak ezután a pár perces rituálé után kezdjük el tervezni a nap lépéseit. Nem a legrosszabb forgatókönyveket pörgetni a fejünkben a várható történésekről, hanem lépésről lépésre, minősítés nélkül, objektívan megtervezni a teendőinket.

A nap végeztével pedig érdemes végiggondolni, mi minden történt velünk aznap. Mi volt jó, miért vagyunk hálásak – lehetnek ezek a legegyszerűbb dolgok is, például ma végre először a héten kisütött a nap, vagy most először visszaköszönt a szomszéd néni -, és azt is, mit csinálnánk esetleg másképp. Ha ez rutinná válik, segít elejét venni mind a múlton való rágódásnak, mind a jövőn való aggodalmaskodásnak.

Források

citatum.hu

psychologytoday.com

https://www.youtube.com/watch?v=RLvTcEScrCM

Borítókép forrása: librarius.hu