A kiégést mint tünetegyüttest először 1974-ben határozta meg Herbert Freudenberger pszichoanalitikus: hosszabb távú fokozott érzelmi megterhelés, kedvezőtlen stresszhatások következtében fellépő érzelmi-mentális-fizikai kimerülés. Azt is megállapította, hogy a kiégés azoknak a szakmáknak a képviselőinél figyelhető meg gyakrabban, akik emberekkel foglalkoznak: egészségügyi dolgozók, pedagógusok, pszichológusok, jogászok, rendőrök. A későbbi kutatások során aztán más szakmákban is egyre nagyobb arányban figyelték meg a burnout előfordulását. Idővel rájöttek, hogy a jelenség érinthet tartósan otthon beteget ápoló családtagot vagy akár többedik gyermekkel évek óta gyesen lévő kismamát is – tehát nem feltétlenül köthető kizárólagosan munkahelyhez.

Így a kutatók elkezdték azokat a külső körülményeket vizsgálni, amelyek növelhetik a kiégés kockázatát, és a következő tényezőket állapították meg: sok extra munkaóra vállalása hosszabb távon, lecsökkent pihenési idő, monotonitás; kényszer a túlzottan nagy felelősségvállalásra, elismerés hiánya - akár erkölcsileg, akár anyagilag.  Ha az illető aránytalanul magas vagy éppen ellentmondásos elvárásokkal szembesül; visszajelzés elmaradása, gyakori méltánytalanságok; állandósult bizonytalanság: félelem a munkahely, az anyagi biztonság elvesztésétől. Szintén erősen növeli a burnout kockázatát az elvárás a folyamatos rendelkezésre állásra: például este vagy hétvégén telefonon, ami megnehezíti a munka és a magánélet határozott szétválasztását, vagy éppen 24 órás szolgálat a tartósan ápolásra szoruló családtag mellett.

A járványhelyzet pedig további kiégéshez vezető tényezőket teremtett, hiszen home office-ban dolgozva még nehezebb térben és időben elhatárolni a munkát a családi élettől, ideális napi rutint kialakítani.

A külső körülményeken kívül vannak olyan belső lelki tényezők - személyiségjegyek, hozott minták - , melyek hajlamosíthatnak a kiégésre. Ilyen például a tökéletességre való törekvés az élet minden területén: ha valaki nem érzi, hogy vannak helyzetek, amikor az „elég jó” is bőven megfelel. Ugyanígy fokozza a kiégés veszélyét a képtelenség a nemet mondásra - vagy, mert az illető nem érzi saját teherbíró képessége határait, vagy, mert nem meri kinyilvánítani igényeit. Ha valaki rosszul viseli a kritikát, illetve nem tudja elfogadni, hogy nem sikerülhet mindig minden. Jobban ki van téve a kiégésnek az is, aki nem bízik a saját értékeiben és a környezetétől vár folyamatos megerősítést.

A kiégés tünetei felléptükkor ugyan még nagyon hasonlítanak egy kiadós fáradtsághoz, mégis vannak olyan jegyek, amelyekre érdemes figyelni és mielőbb „nyakon csípni” őket. Először mindig az érzelmi tünetek mutatkoznak: levertség, üresség érzése, szorongások felerősödése vagy éppen közönyösség, ingerlékenység, érzelmi kitörések; ugyanakkor visszahúzódás, érzelmi és esetleg fizikai távolságtartás az emberektől, a társas kapcsolatok tehernek érzése. A kiégéstől szenvedő ember gyakran visszahúzódik kuckójába, kerüli az emberi érintkezést, szinte ösztönösen menekül az elől, hogy újabb gondokkal, problémákkal szembesüljön. Ha ez mégis megtörténik, gyorsan ingerlékennyé válik. Mindeközben mintha megszűnne kapcsolata a belső világával.

A kiégést testi jelzések is kísérik: folyamatos fáradtság-, levertségérzés – ugyanakkor az érintett nem tud nyugodtan aludni: nehezen alszik el, alvása felszínes - sűrűn felriad, rémálmok gyötrik. Reggel elmerevedett izmokkal ébred, nehezére esik kikelni az ágyból, napközben is felléphetnek izomfájdalmak. Jellemző az immunrendszer gyengülése: gyakran megfázik, gyötörhetik allergiaszerű panaszok. Előfordulhatnak pszichoszomatikus tünetek is: megemelkedett pulzusszám, vérnyomásproblémák, emésztőrendszeri zavarok. Fontos jelzés, hogy a többletpihenés önmagában nem enyhíti a tüneteket.

A testi fáradtság pedig kihat a szellemi teljesítményre is: csökken a koncentrálóképesség, előfordulhat memóriazavar. Az érintett kreativitása csökken, gondolkodása sablonossá válhat, szinte ösztönösen hárítja az újdonságokat. Jellemző az elvárások erőn felülinek érzése, motiválatlanság, teljesítménycsökkenés.

A kiégésnek több szakasza van, időben történő felismerésében nagy szerepe van a környezetnek: a családtagok, munkatársak, munkahelyi vezető odafigyelésének, törődésének. Ha kiégés gyanúja merül fel, érdemes az érintettet mielőbb szakemberhez irányítani, aki beszélgetés, tesztek segítségével azonosítja a burnout szindrómát és segíti a gyógyulás folyamatát.

Nagyon fontos szerepe van ennél a tünetegyüttesnél a megelőzésnek. Ha valaki a kiégés veszélyének erősebben kitett szakmában dolgozik vagy az aktuális életkörülményei növelik a burnout előfordulását, célszerű, hogy tudatosan odafigyeljen a kiégés megelőzésére. Ebben segít a jó időbeosztás, amikor elegendő idő jut a pihenésre és a rendszeres kikapcsolódás: a természetjárás, a jóga, a relaxáció és az autogén tréning önállóan is végezhető gyakorlatai. Jó, ha van olyan családtag, barát, akivel jókat tud beszélgetni, és aki gyorsan visszajelzi, ha esetleg változást lát a viselkedésében. Ha egy ideje fokozott terhelés éri, és érzi ennek a fáradtságát, tudjon változtatni még azelőtt, hogy elérné a burnout. Ha szükséges, ne féljen ehhez külső segítséget igénybe venni – legyen az egy rokon, aki pár délután elhozza a gyerekeket az iskolából vagy egy szakember. Hosszabb távon pedig nagy segítség a biztonságos otthoni és munkahelyi környezet, ahol felvállalható és megértéssel fogadják, ha valakinek éppen rosszabb napja van és nincs a teljesítőképessége csúcsán.

Források:

hu.wikipedia.org

Dr. Antalka Ágota: Modern világunk népbetegsége – a kiégés. Mentor Kiadó, Budapest 2020.

Dr. Füredi Júlia: ELÉG! Kiégtem. Most hogyan tovább? Kulcslyuk Kiadó, Budapest 2021.

Borítókép: hrportal.hu