1202-ben Imre király adománylevelében említették először, ekkor az uralkodó Benedek vajdának adományozta a korábban a budai káptalan birtokában lévő falut. 1314-ben már Villa Martini maior néven különböztették meg minor Mortin-tól, azaz Kismartontól. 1346-ban Villa Nogmortun-t országos vásártartó helyként emlegetik, 1371-ben pedig Nogmarton néven szerepelt a korabeli forrásokban, mint a Nagymartoni család központja. A Nagymartoniak aragóniai família leszármazottjaként kerültek a környékre, ahol rövid időn belül hatalmas uradalomra tettek szert. A városban bírt jogaikat 1434-ben a Molnáriakra ruházták át, maguk új lakhelyük utána Fraknói nevet vették fel. Rövidesen azonban tékozló életmódjuk miatt birtokaikat kénytelenek voltak Albert osztrák hercegnek elzálogosítani.

A várost 1529-ben, majd 1532-ben újra feldúlta a török. A 16. század közepén Sopronból jelentős számú zsidó telepedett le, zsidónegyedét 1644-ben említették először. 1671-ben I. Lipót parancsára a zsidóknak el kellett hagyniuk birtokaikat, majd 1678-ban, mikor visszatérhettek, újra meg kellett vásárolniuk őket. Időközben a terület urai az Esterházyak lettek, alattuk békében élhettek és kereskedhettek. A zsidó negyed 1903-ban egyesült a város többi részével, ma emlékét őrzi a zsidó temető és a kő emléklap, mely az egykori zsidó imaház helyét jelzi.

A 17. századtól nehéz idők köszöntöttek Nagymartonra: 1683-ban a Bécs ellen vonuló török pusztította, 1713-ban pestisjárvány tizedelte a lakosságot; 1774-ben és 1856-ban ismét nagy tűzvészek pusztítottak. Előbbinek a fő tér összes háza, utóbbinak a helység épületeinek kétharmada lett az áldozata. Ez az oka, hogy ma a magaslaton álló templom kivételével a település nagyjából összes háza 19. századi vagy annál fiatalabb.

1757. február 3-án Nagymartonban látta meg a napvilágot Kitaibel Pál, aki később a soproni bencés gimnáziumban tanult és neves botanikus lett.

A 19. század elejétől a Ziegler János alapította keménycserépüzem számos lakosának biztosított megélhetést. Enyhén sárgás színezetű edényei a bécsi porcelángyár klasszicista stílusát követték, viszont kedvezőbb áruk révén hamar népszerűvé váltak a környékbeli háztartásokban. 1847-ben megnyílt a Bécsújhely - Sopron vasútvonal, mely nagyot lendített a környék fejlődésén és ráadásul Nagymarton új nevezetességgel is gazdagodott: a Vulka völgyének áthidalására egy látványos 250 m hosszú vasúti viaduktot építettek. Ez lett a történelmi Magyarország másodikként átadott vasútvonala, az 1846. július 15-én átadott Pest-Vác szakasz után és 11 nappal megelőzve a Pest-Szolnok-vasútvonalat.

A Bécs–Gloggnitzi Vasút 1841. júniusában nyitotta meg Bécs–Bécsújhely közötti vonalát. A soproni vonalszakasz építését 1845 márciusában kezdték meg a Sopron–Nagymarton szakaszon. A vonal legimpozánsabb műtárgya a Vulka-völgy fölött 18 méter magasan átívelő 20 nyílású völgyhíd, mely szinte teljes egészében téglából épült és a mai napig használatban van. Az első próbamenet 1847. augusztus 2-án haladt végig a 32 km hosszú vonalon, de egy nagyobb eső utáni földcsuszamlás miatt a megnyitást augusztus 20-ra halasztották.

Nagymarton legrégibb és legértékesebb műemléke a Szent Márton tiszteletére avatott temploma. Feljegyzés ugyan csak 1390-ből származik róla, de minden bizonnyal jóval korábbi lehet, hiszen a település nevét is a templom védőszentje után kapta. Fontos megemlíteni, hogy magának a tartománynak is a szombathelyi születésű püspök a védőszentje, így nem véletlen, hogy Burgenland területén öt olyan település is van, melynek neve a szenttől származtatható és jelenleg hét – történelmileg tizenhárom - templomnak, köztük a kismartoni (Eisenstadt) székesegyháznak, akárcsak az 1960-ban alapított püspökségnek is ő a védőszentje.

A védőfallal övezett plébániatemplom dombtetőn áll, hosszú lépcsősor vezet fel hozzá. Körülötte ma is láthatók a kuruc harcok során emelt sáncok nyomai. Régen több kutató feltételezte, hogy ezen a dombon állt a 12. században a Nagymartoni grófok első vára. Valószínűbb azonban az az újabb elmélet, mely szerint itt a templomdombon csak egy megerősített háza volt a grófi családnak.

1343-ban, amikor Nagymartoni Pál Avignonban járt követségben VI. Kelemen pápánál, kérte, hogy a templomot szenteljék Szt. Márton tiszteletére. Kérését azzal indokolta, hogy nemrégiben kibővítette az épületet. Feltételezhető, hogy a kis román stílusú templomot a gótikus központi hajóval, az északi mellékhajóval és a kórus hozzáadásával bővítette. Az eredetileg lapostetős hajó valószínűleg az 1446-os tűzvészben megsérült, majd 1496-ban a kórussal együtt újra boltozták. A templom lőréses körítőfala a 15-16. században készülhetett, a szentélyen és a hajón kulcslyuk alakú lőréseket alakítottak ki a boltozat felett.

1659-ben épült a szentély északi falához kapcsolódó 4 szintes torony – miután 1781. július 15-én villám csapott bele és 5 embert ölt meg, csak 1907-ben állították helyre. 1683-ban a várost felégették a Bécset ostromló török csapatok, valószínűleg a templomot is kirabolták és felgyújtották. Az 1707-es kuruc támadáskor is sérülhetett az épület. A 18. század folyamán két oldalhajóval és a Szent Anna- kápolnával bővítették, ebből az időből származnak harmóniát sugárzó berendezésének tárgyai is: Mária oltára, szószéke az evangélisták alakjaival, Pestis oltára, két kórusszéke, aranyozott apostol szobrai, s a jobboldali hajó díszes gyóntatószéke. Szent Mártont Szent Györggyel és Dorottyával ábrázoló főoltára neogótikus, 1895-ben állították fel, mert az elődje 1886-ban elégett.

A templomtól északra álló Mária és Anna-oszlop a 17. század végén készült.

Nagymarton utcáit-tereit ezen felül is számos kápolna és kőszobor díszíti – nem véletlenül, hiszen a régi korok emberi tűzvészek, pusztító járványok idején ilyenekkel engesztelték a Jóistent, kérték Szűz Mária és a védőszentek támogatását.

A Marz felé vezető úton emelkedő késő barokk Csermely-kápolna (Rinnsalkapelle) a 17. században épült búcsújáróhely. Az oltáron lévő kegykép a Czestochowai Fekete Madonnát, a szoboralakok pedig Szent Annát és Szent Joachimot ábrázolják.

A Schubert parkban álló Halterkreuz-nak nevezett kőoszlop 1446-ből való, valószínűsíthetően a város legrégibb emléke.

Források:

Panoráma Regionális Útikönyvek: Burgenland. Írta: Németh Adél. Budapest, 2003.

varlexikon.hu

hu.wikipedia.org

iho.hu

katholisch.at

Borítókép forrása: hu.m.wikimedia.org