A horpácsi birtok a 17. század második felétől, 1677-től egészen a második világháború végéig, 1945-ig a nagy múltú Széchenyi család tulajdonában állt. A régebbi időkben többek között Draskovics Miklósé volt, akitől Széchényi György érsek egy ideig zálogban bírta, majd megvette a sárvár-felsővidéki birtokkal egyetemben. 

A Széchényiek közül elsőként gróf Széchényi László lakott Horpácson (1738-1760), még nem a mai épületben, hanem a mai park szélén egykor állt, úgynevezett kis kastélyba költözött, amely a XVIII. század elején épülhetett. Az építkezésnél valószínűleg megritkították a kis kastély körüli részen az erdőséget, de a korra jellemző francia, vagyis mértani elrendezésű kert kialakítására semmi nyom nem utal. Feltehetően ebből az időből származik a park legöregebb és az egész ország egyik legméretesebb gyertyánfája. Később a birtok átszállt Széchényi Zsigmondra, aki a herceg Esterházy családtól a már hosszú éveken át zálogban tartott Széplakot is birtokolta. 1771-ben, amikor az Eszterházy herceg visszaváltotta birtokait, a Széchenyi család kénytelen volt Horpácsra költözni. A mostani kastély még földszintes elődjét gróf Széchényi II. Zsigmond özvegye, Cziráki Mária építtette fel 1771 és 1774 között. Olasz munkásai lassan haladtak, így csak 1772-ben kerül rá a tető, és 1773-ban még nem volt beüvegezve. Az épületen és berendezésein bécsi asztalosok és egy soproni szobrász is dolgozott. Anyósa, Széchényi Antalné a dénesfai Cziráky-kastélypark mintájára szorgalmazta, hogy a horpácsi kastélyt övező ligetből tájképi parkot alakítsanak ki. Akkor ültettek a kertbe természetes úton is felújuló kocsánytalan és kocsányos tölgyet, magas és magyar kőrist, mezei szilt, platánt, vadgesz­tenyét és tiszafát, majd egyre több, részben a Kárpát-medence más tájain őshonos fafajt, részben, pedig egzótákat.

Hajnóczy József 1778-ban került Széchényi Ferenchez, itt készítette el a horpácsi Széchényi-könyvtár katalógusát. A hét nyelven beszélő jogász nemcsak a gróf könyvtárosa és titkára, de jó barátja is volt. Hajnóczyt 1795. május 20-án a Vérmezőn végezték ki.

Széchényi Ferenc és neje az 1780-as évek közepén Horpácsról könyvtárastól, régiséggyűjteményestől Cenkre költözött, és a kastély nyolc évig használatlanul állt. Amikor 1788-ban egy hatalmas szélvész lesodorta az épület tetejét, Széchenyi Ferenc rendbe hozatta, 1800-ban pedig Lajos fia számára egy emelettel kibővíttette. Ringer József herceg Eszterházy udvari építésze és Finkoir Ferenc, a gróf mérnöke irányították a munkát. Az épületen Müller Ferenc soproni szobrász, Shauer lakatos, bécsi kályhás és kőfaragók, valamint soproni kőművesmesterek dolgoztak. A kastély 1801. szeptember 1-én készült el.
A gróf 1802-ben nemzeti közcélokra ajánlotta fel magángyűjteményeit, adományával életre hívva az Országos Széchényi Könyvtárat és a Magyar Nemzeti Múzeumot. E nagyvonalú esemény méltó megörökítésére 1802-ben Horpácson − a család jelenlétében − egy hársfát ültetett a kastély déli parkbejáratával szemközt. Ez a Széchényi-emlékfának nevezett példány azóta faóriás lett. A körülbelül 20 méterre kinyúló, földre "könyökölt" oldalágai meggyökereztek, így az anyafa körül úgynevezett fiókfák nőttek. Ma is a park rendkívüli látványossága ez a szakmai szempontból is különleges együttes.

1814-ben Széchényi Ferenc három elsőszülöttségi hitbizományt alapított fiai számára, a maradék szabad birtokait pedig felosztotta közöttük. A legfiatalabbé, Istváné lett Cenk, a középső testvéré, Pállé Gencsapáti, a legidősebb, Lajos Horpácsot kapta. Így a horpácsi kastélyba Széchényi Lajos gróf és felesége, Clam-Gallas Alojzia költözött. 1817 és 1830 között gróf Széchényi Lajos gyermekeinek nevelője a 19. századi magyar művelődéstörténet egyik legkiválóbb alakjává vált fiatal Mátray Gábor (eredeti nevén Rothkrepf Gábor) volt. Munkája részben ide, részben a család pesti és bécsi palotájához kötötte. A császárvárosban megismerkedhetett a zenetörténeti kutatások módszereivel, eredményeivel, bejáratos lett a főúri házi hangversenyekre, és látóköre sok irányban kiszélesedett. Mátray a horpácsi kastélyban is dolgozott rendkívüli jelentőségű művén, amelynek A Muzsikának Közönséges Története címet adta, és amely munka az első magyar nyelvű egyetemes zenetörténet. Ennek elismeréseként a zenetörténészt 1833-ban az MTA levelező tagjává választották.
Lajos gróf − öccséhez, Széchényi Istvánhoz és édesapjához, Széchényi Ferenchez hasonlóan − reformgondolkodású és cselekedetű főúr volt. 1848-49-ben a szabadságharc mellett foglalt állást, majd az aradi 13 vértanú kivégzésének hírére még 1849 késő őszén emlékükre 13 platánt ültetett a parkban. Ezzel a tettével Bécs szemében kegyvesztetté vált, és ezért 1855-ben bekövetkezett haláláig minden közszerepléstől eltiltották. Ezek a platánfák a település kegyeleti helyévé váltak.

1857-ben lebontásra került a kiskastély, 1864-ben pedig, Széchényi Imre gróf idejében a kastély alsó részét alakították át. Ugyancsak ő alakíttatta át 1872-ben az egész kastélyt, akkor készült a hatalmas üvegház is. A nagyon művelt humanista nemcsak a vagyoni arisztokrácia és a politikai hatalom képviselőit látta gyakran vendégül. Vendégei voltak olyan világhírű művészek is, mint például az akkor hatvanas éveiben járó Liszt Ferenc, aki három alkalommal (1870 elején, 1872 őszén és 1874 januárjában) is hetekig vendégeskedett a horpácsi kastélyban. Liszt az 1870-es évek elején barátkozott össze a művészi hajlamú gróffal, akinek egy magyar indulóját zongorára is feldolgozta. A horpácsi kastélyban alkotta meg Petőfi emlékére, Jókai szövegére „A holt költő szerelme” melodrámát. Harmadik látogatásakor Liszt elfogadott egy meghívást, hogy újra koncertet adjon Sopronban, abban a városban, ahol csodagyermekként életében először lépett közönség elé. A hangversenyre Sopronba utazott Franz Lenbach, a híres festő, aki aztán a horpácsi kastélyba is a társasággal tartott, és ott vázlatrajzot készített Liszt környezetéről. A Széchényi család sokáig nagy kegyelettel őrizte a zongorát, amelyen Liszt játszott, ahogy Joseph Kriehuber 1846-ból származó rajzát is, amelyen a művész Lisztet baráti körben ábrázolta, valamint Lenbach itt készült ceruzarajzát. Ezen emlékeknek a második világháborúban nyomuk veszett, csupán Lenbach vázlata maradt meg egy folyóiratcikk illusztrációjaként. 

Apja hivatásából kifolyólag Széchényi Imre a bécsi udvarban együtt nőtt fel Ferenc Józseffel és Maximiliannal, a későbbi osztrák és mexikói császárokkal, így Ferenc József 1884-ben ifjúkori játszótársánál vendégeskedett Horpácson. II. Vilmos német császár 1893-ban a kőszegi hadgyakorlat idején látogatott el a kastélyba, amely eseményről a korabeli sajtó így írt: „Horpács sopronmegyei kis község eddig csak saját környéke előtt volt ismeretes. Most egyszerre híres lett hazánk határain túl is. Híressé tette az a ritka esemény, hogy II. Vilmos német császár találkozni óhajtott régi, kedves ismerősével Széchényi Imre gróf volt berlini nagykövettel; de a gróf beteg, s így nem mozdulhatott horpácsi kastélyából, ezért a császár ment el az egyszerű faluba, a magyar főúr meglátogatására.”

A front átvonulásakor (1945) a kastély gazdátlanságát kihasználva orosz katonák, de helybeli és vidéki civilek is a kisebb berendezési tárgyakat elhordták, másokat tönkretettek, sok könyvet elégettek. Az épület ma műemlékmű besorolású, de hosszú évek óta üresen áll. Parkja is megsínylette a háborút és az utána következő időket, ám annak ellenére, hogy elhatalmasodtak benne a gyomfák és a vad bokrok, máig vannak növényritkaságai. A kastélyparkot 1954 végén természetvédelmi területté nyilvánították.

Forrás: Énekes Kálmán: A sopronhorpácsi kastély. Soproni Szemle. 1938. II. évfolyam 5–6. szám.

https://www.arcanum.hu/

https://sopronhorpacs.hu/

Borítókép: Sopronhorpács, Széchenyi-kastély

Forrás: Wikipédia