A Rába hazánk harmadik leghosszabb folyója, a Duna legjelentősebb magyarországi mellékfolyója. Ausztriában a stájer Fischbachi-Alpokban ered 1200 m magasságban. Ausztriában 95 km-t tesz meg, Alsószölnöknél lép hazánk területére és 188 km után Győrnél a Mosoni-Dunába ömlik. Viszonylag nagy esésű, szélsőséges vízjárású folyó, mely intenzív kanyarépítéseket is végez. Így a 19. század végi szabályozáskor átvágásokkal jelentősen lerövidített hossza újra növekszik. Szélessége a hazai szakaszon 30-50 méter között váltakozik, átlagos mélysége 1-2,5 méter; aszályos években gázlók kialakulása sem ritka.

Nem hajózható, de a római korban még jelentős szállítási útvonal volt. Magyar neve kelta vagy illír eredetű latin elnevezéséből: Ar(r)abo származik. Ennek szótövében a sötétvöröses, barnás jelentésű indoeurópai orob melléknév rejtőzik. Az első írásos források a Rábát az országhatártól Keszőig nem is folyóként, hanem szinte kizárólag „silva Rába”, azaz a Rába erdeje néven emlegették. Ekkoriban több kilométer széles ártéri erdő kísérte és itt nem alakultak ki emberi települések, szinte háborítatlan állapotban volt. Értékét és fontosságát mutatja, hogy kezdetben a király kizárólagos tulajdonát képezte, aki később egyes befolyásos nemzetségeknek (Jákok, Nádasd nemzetség, Vasvár városa) a Rába erdőben haszonvételi jogokat adományozott.

Arra vonatkozóan is van adat, hogy az erdőnek voltak őrei. Az államalapítás és a vármegyerendszer kiépítésének idején külön királyi erdőispánság felügyelete alatt állt a Rába erdeje. A folyó már a kora Árpád-korban is fontos védelmi szerepet töltött be. Több helyütt várak létesültek, vannak adatok hídőrzőkről is. A Rábamente képe a 13. századtól változott meg gyökeresen. Mivel a Rába és mellékvizei is megbízhatóan bővizűek voltak, alig volt olyan falu, ahol nem építettek vízimalmot. Ez a középkori technikai eszköz számos „műtárgyat”, ill. beavatkozást is igényelt a folyón: gátakat, malomcsatornákat (ösztörű). Ezek által a folyó sodrása meglassult, egyik malomfőtől a másikig folydogált. Árvizek esetén veszélyessé vált, tetemes károkat okozott.

A 17. század során már törvények, rendeletek sora foglalkozott a Rábával: az 1622. évi XLII. törvénycikkben elrendelték medrének tisztítását. 1630 körül végeztek is bizonyos szabályozási munkálatokat, de a malomtulajdonosokkal nem bírtak. 1699-ben bizottság járta be a Rába-völgyet és jelentésében ismét a malmokat találta az árvizek okozóinak. A 18. században 58 olyan vízimalom volt a Rábán, amelyekre a vizet rőzsegátakkal vezették.

A folyami malmok - hasonlóak a ma a szatmári Túristvándinál láthatóhoz, de sajnos felénk nem maradt fenn közülük -  lisztelő, őrlő malmok voltak, de volt, amelyik másodlagosan mellé telepített deszkametszőt is üzemeltetett. Kétszakaszos lapátú vizeskerekeket készítettek hozzá. Amikor nem kívánták üzemeltetni, leeresztették a kerék elé a tiltó deszkázatát, ami megszüntette a víz áramlását a kerekek előterében. Indításkor a tiltót felhúzták és rögzítették, ekkor a folyónak a malomgát által duzzasztott árama a kerekekre zúdult, s a malom gépezetét mozgásba hozta. A vízi kerék viszonylag lassú, vízszintes tengelyű forgását fogaskerék-áttétellel meggyorsították, függőleges tengelyűvé tették s a kőpad tengelyére vezették. A kövek mellett szakaszos mozgású, rázó szitarendszert is üzemeltettek, hogy az őrleményt megfelelően osztályozhassák. Ha a malomház a part szélénél beljebb állt, a malomhoz kis hídon lehetett bejutni. A felszereléséhez tartozott egy-egy nagyobb dereglye és csónak is, hogy a malmot a folyó mindkét partjáról igénybe lehessen venni, másrészt, hogy a vízben levő berendezéseit, építményeit javítani, gondozni lehessen. A rőzsegátak előnye volt, hogy télidőben a jeges torlaszokat könnyen felszakíthatták, kevéssé okoztak jeges árvizet, duzzasztást.

A kisebb malomgátak ekkorra már számos pereskedésre is okot adtak. Az „inzsenérek” több meghökkentő elképzeléssel álltak elő ezek rendezésére. A legnevezetesebb ilyen terv Beszédes Józsefé volt, aki úgy vélte, a malomgátak miatti viszályokat egycsapásra meg lehetne szüntetni, ha a Rába kisérő vízének tekinthető Csörnöc (Herpenyő) medrébe terelnék a Rábát; a régi folyómeder pedig mint afféle ipari csatorna forgatná a malomkerekeket. A terv szerencsére hamar feledésbe merült.

A vízépítő mérnökök a 19. században fedezték fel maguknak a Rábát. Igen fontos műtárgy lett a Kis-Rába-toroki gát, amely Nicknél a Rába vizének egy részét a Kis-Rába malmaira terelte. Sopron és Vas vármegyék határain feküdt és a két vármegye 1801-ben egyezséget kötött egy sarkantyú építésére, amely a Rába vizének harmadát a Kis-Rábába, fennmaradó részét az öreg Rábába vezette. Mi sem bizonyítja jobban a vízimalmok fontosságát, mint hogy az építési költségeket a vármegyék a malomkerekek számának arányában osztották meg.

A lakosság fokozatos növekedésével egyre nőtt a termőföldek iránti igény is, amit itt a Rába szabályozásával és kordában tartásával lehetett leginkább növelni. A folyó völgye a szabályozások előtt évente kétszer is víz alá került, egyrészt a meder elhanyagolt, feltöltődött állapota, másrészt a malmok rőzsegátjai miatt. A szabályozás a 19. század eleji próbálkozások után a század 60-as, 70-es éveiben indult meg. 1872-ig elbontották jó pár malom túlságosan magas rőzsegátját és 23 malom tulajdonosával állapodtak meg a malmok megszüntetésében és megváltásában.

A Rába medrét 1886-91 között 80 átmetszéssel 48 kilométerrel rövidítették meg. Ezzel kapcsolatban érdekesség, hogy egyes területek a szabályozás után a túlsó partra kerültek, így tulajdonosaik csak úgy tudták megközelíteni azokat, ha a több kilométerre található hídon át kerülték meg a Rábát. Ilyenkor jó esetben a hasonlóan járt gazdák megegyeztek egymással földcserében a nekik megfelelő oldalon.

A Rábán kívül voltak malmok a Kis-Rábán és a Répcén is. Beleden például a Kis-Rábán három ilyen építmény volt: a kettős, a Rajts és a vicai malom. A város címerében máig szerepel a községen áthaladó folyóvíz és a vízimalom képe. A víz folyamatos haladásával egyrészt az idő múlását jelképezi, másrészt mindig az újat hozza. Sodrásával a vízimalmokat működtetve azt az energiát szolgáltatta, amely az első lépést jelentette a búzakalász éltető erőt jelentő kenyérré válásához.

A Rába ma elsősorban vízienergia- és ivóvízforrásként, továbbá mezőgazdasági és turisztikai szempontból jelentős. 1896-ban Ikervárnál a Rábán épült fel Magyarország első, ma is működő vízi erőműve, 2009-ben pedig már az ötödik rábai erőmű, a nicki duzzasztógát mellett épült kenyeri kezdte meg a termelést. A folyó menti települések a Rába-parti kutakból nyerik ivóvizüket és az öntözéses növénytermesztéshez is felhasználják a folyó vizét. Nyaranta sok fürdőzőt és csónakázni, kajakozni, kenuzni vágyó turistát vonz a Rába annak ellenére, hogy zsilipkamra nélküli duzzasztógátjai nehezítik a csónakázók dolgát.

Források:

Wikipedia

kenyeri.blog.hu

kerekerdo.org

beled.hu

mek.oszk.hu

Borítókép forrása: Sopron Média