A karriernapon pályaválasztási tanácsadással, továbbképzési tájékoztatóval és egyéb szakmai előadásokkal várták az érdeklődőket. A kiállító egészségügyi intézmények felvonultatták képzési kínálatukat és állásajánlataikat. A kórházak standjainál a végzős hallgatók személyesen is megismerkedhettek az egészségügyi intézményekkel.
A Soproni Gyógyközpont szervezeti felépítését, kórházi struktúráját, oktatási-tudományos tevékenységét, valamint az elmúlt időszakban megvalósult fejlesztési programjait dr. Fejes Gábor orvosigazgató ismertette. Mint elhangzott: a rezidensek és szakorvosjelöltek képzéséhez a soproni kórház kiváló munkahelyi körülményeket, fejlett orvostechnikai hátteret biztosít. Az újonnan belépett fiatal kollégák képzését és oktatását magasan képzett és elhivatott szakembergárda segíti. Az elmúlt évben 12 rezidens orvos választotta képzési helyszínéül a soproni intézményt, további 56-an szakorvosképzésben, 2-en pedig szakgyógyszerész-képzésben vettek részt.
Az érdeklődő szakdolgozók és orvostanhallgatók részletes tájékoztatást kaptak dr. Zsirai Erzsébet igazgatási főosztályvezetőtől és Nagyné Horváth Henriett képzési referenstől a Soproni Gyógyközpontban elérhető álláshelyekről, a felvételi folyamat lépéseiről, valamint a szakképzési és továbbképzési lehetőségekről.