Lánzsér (Landsee) nem csupán az egykori Nagy-Magyarország, hanem Közép-Európa egyik legnagyobb várromja is, amelyet 2015-ben Burgenland legszebb helyévé választottak. Domináns alakzatai a  627 m magas Várhegyen már messziről láthatók.

Lánzséron a göttweigi apátság egyik oklevele alapján már 1158-ban lehetett legalább egy lakótorony. A tornyot és az ahhoz csatlakozó késő gótikus udvart négy falgyűrű veszi körül. A külső védőfalat sokszögletű és kerek bástyákkal erősítették meg, a falak között árkok húzódnak. Az első várkapun az 1668-as évszám olvasható, a második és a harmadik kapu fölött torony emelkedik. A sokszögletű lakótorony nyugati fala 10 m vastag, keletről egy 15. századi gótikus lakószárny csatlakozott hozzá. Az utoljára épült felső várban látható a barokk szárny, benne a Szent Miklós kápolnával. Az erődítményt három fal és két árok védte. A várrom 4 hétig volt a forgatási helyszíne az 1993-ban készült „A három testőr” amerikai-osztrák-angol kalandfilmnek.

Egyes vélemények szerint a várat 1173-ban építtette az Erchinger család. Más vélemény szerint II. András király egyik szentföldi kísérője, majd az ország nádora a Szák nemzetségbeli Bárcz fia Miklós építtette a szentföldi lovagvárak mintájára. Mivel fia Herránt magister 1250 körül fiú örökös nélkül halt meg a vár a királyra szállt. 1263-ban IV. Béla király főasztalnokmesterének az Aba nembeli Lőrincnek adta. Ekkor említi először oklevél "Castrum Laanser" alakban. A vár neve a német Landesehre (ország becsülete) névből származik.

A török háborúk idejére a várat szinte bevehetetlen erődítménnyé építették ki, de a harcokban kevés hadászati szerepet játszott, egyszer sem ostromolták meg, inkább menedékül szolgált a környék lakóinak.

A belső lakótornyos, szabálytalan alaprajzú erődítmény az évszázadok alatt sűrűn cserélt gazdát. Tartozott többek között a Garaiakhoz, a Habsburgokhoz, az esztergomi érsekhez, majd a Dersffy család hozományaként 1612-ben került Esterházy Mikós tulajdonába, és azóta is a család tulajdona.

A vár 1508 és 1524 közötti történetéhez tartozik az ún. „lánzséri viszály”. Weißpriach Ulrich halála után özvegye Gertraud ugyanis nem engedelmeskedett II. Ulászló parancsának a vár átadására, hanem rablóvezéreket fogadott a szolgálatába. A rablások és zsarolások fő elszenvedője Sopron városa volt, melynek kereskedőit a rablók rendszeresen megkárosították. A király erre Sopron városkapitányát Trenka Györgyöt bízta meg soproni fegyveresekkel a vár bevételével. Az ostromra végül nem került sor, mert a viszálynak Gertraud asszony fogságba ejtése, majd hároméves fogva tartása véget vetett. II. Lajos király és Ferdinánd főherceg pedig megállapodtak abban, hogy vegyes bizottság vizsgálja ki és kezelje a határ mindkét oldalán elterjedt erőszakoskodásokat. Lánzsér végül Weißpriach János tulajdonába került.

1553-ban a birtokot Oláh Miklós esztergomi érsek vásárolta meg. 1561-ben unokaöccse Császár Miklós kapta ajándékba, azután pedig házasság révén Dersffy Ferenc lett a birtokosa. Miután 1612-ben Dersffy Orsolya Esterházy Miklós felesége lett 1624-ben a vár is Esterházy birtok lett, akik ezzel a házassággal alapozták meg későbbi nagy vagyonukat. Az új birtokos a szűk, kényelmetlen középkori várat több évtized alatt 1668-ra korszerű, erős és tágas erődítménnyé építtette át. 1620-ban Bethlen Gábor hadait már könnyűszerrel verte vissza megmentve ezzel a nádor itt őrzött kincseit. 

A Rákóczi szabadságharc idején 1707-ben osztrák katonaság szállta meg a várat, akkor robbant fel a lőportorony és semmisült meg az épület nagy része. Később helyreállították, de 1772-ben egy hatalmas tűzvész elpusztította. Az uradalmi központot ezután áthelyezték Lakompakra (Lackenbach), a várat már nem építették újjá. Azóta lakatlan. Jelenleg is az Esterházy család kezében van, az alapítvány üzemelteti az időközben fákkal benőtt nagy kiterjedésű romokat.

A vár legrégebbi része a XII - XIII. századi lakótorony, falai a 10 méteres vastagságot is elérik. Ehhez csatlakozik a XV. századi belsővár udvara. A belsővár lakószárnyait a XVII - XVIII. századokban barokk stílusban bővítették. A vár védőgyűrűi, árkai, kapui a XVI - XVII. században készültek el.

Fényes Elek szerint "Lánzsér, német falu, Sopron vmegyében, Ausztria szélén Sopronhoz 4 mfld. 602 kath. lak. Határa hegyes völgyes és sovány; van 419 h. urbéri szántóföldje, 48 h. rétje; a majorsági birtok nem tudatik. Spritczbach nevü patakja van. A helységtől nem meszsze áll egy nagyszerü várnak omladéka, 1772-ben égett le. Hajdan Eördög család birta; ugyan ezen vár alatt látható egy régi malom omladéka, mellyel az itteni németek maig is Teufelsmühlenek neveznek, végre egy másik emelkedettebb hegyen a Camaldulensisek zárdájának romjai lepik meg a vándort, mellynek főépületfalai még egészen, az egyes celláknak pedig alapjai láthatók; e ezen hely e vidéken legkiesb, hol sok utas gyönyörködve mulat. Birja a helységet h. Eszterházy."

Lánzsér az 1876. évi községrendezéskor végképpen elveszítette mezővárosi rangját, és ezután egyszerű kisközségként tartotta meg önállóságát egészen az 1971. évi község-összevonásokig, amikor Sopronszentmárton mezővároshoz csatolták.

A trianoni békeszerződésig Sopron vármegye Felsőpulyai járásához tartozott.

Forrás: varlexikon.hu

wikiwand.com

kirandulastippek.hu

Borítókép: Légifotó Lánzsér váráról (forrás: https://www.burgenland.info.hu)