1921. december 14-én rendkívül fagyos, hideg napra virradt Sopron lakossága. Szerda volt. A Széchenyi téri óra még reggel is tizenkét órát mutatott, mert mutatói a hideg éjszakában egymáshoz fagytak. Elterjedt a hír, hogy az osztrák küldöttség távozni készül a városból, mivel az antant nem volt hajlandó eleget tenni kérésüknek és nem halasztotta el a szavazást. Éjféltájban elnéptelenedtek az utcák, csak a sarkokon posztolt néhány A.F.I. (Anglia, Franciaország, Itália) feliratú karszalagos rendőr. Reggel annál többen lepték el a város utcáit. Megteltek a templomok, ahol könyörgéseket tartottak Magyarországért és régi egyházi énekek mellett a himnuszt is elénekelték. Az üzletek, hivatalok zárva tartottak, teljes munkaszünet volt.
Nagy volt a forgalom a kávéházakban, vendéglőkben és a Kaszinóban is. A vendéglőkben a kihirdetett szesztilalom miatt alkoholt nem szolgáltak ki. A helyieken kívül számtalan idegent, tudósítót és érdeklődőt lehetett látni. Két nappal korábban az antant bécsi, illetve budapesti képviselői felszólították mind a két kormányt, hogy a határt a népszavazási területtel szemben zárják le. A szavazásra jogosító igazolványok tulajdonosain kívül december 12-én déltől e területre utazni csak Ferrario tábornok engedélyével lehetett. 

A szavazók kisebb csoportokban álldogáltak a kijelölt épületek előtt. Az antant katonák meghatározott időközönként négy-öt fős csoportokat engedtek be a szavazni.

A szavazóhelyiségek a következők voltak: az Orsolyiták Bauer-féle háza a Széchenyi tér és a Várkerület sarkán a kereskedelmi iskola az akkori Kis utcában; a Polgári Fiúiskola a Halász utcában; az Iparos tanonciskola a Fövényvermen; az Irgalmas nővérek rendháza a Fürdő utcában; az államrendőrség Ősz utcai épülete; az Evangélikus Tanítóképző és a Felső Leányiskola a Deák téren. 

 

Voksolni reggel nyolc órától délután hat óráig lehetett. A Képezde utcai szavazóhelység első látogatója – stílszerűen – Thurner Mihály, a város első embere volt, aki rögtön a nyitás után kívánt élni szavazati jogával. Az épület előtt már lelkes éljenző tömeg fogadta és utat engedett az érkező polgármesternek. Sopron nemzetgyűlési képviselője, Klebelsberg Kunó délelőtt fél tizenegykor jelent meg az Ősz utcai szavazóbizottság előtt, hogy leadja szavazatát. Délután háromnegyed egy óra tájban az Orsolya rendház emeletén berendezett szavazó helyiségébe felvezető csigalépcső a szavazásra várók súlya alatt leszakadt. A sebesültek előbb leadták szavazatukat, csak azután fogadták el az orvosi kezelést, illetve a kórházba szállítást.  

A Magyarországra szavazók, miután átadták a városi tanács aláírásával és a tábornoki bizottság francia körbélyegzőjével ellátott, november 25-i keltezésű szavazóigazolványaikat, az elnöktől átvettek egy kék színű (magyar) és egy sárga színű (osztrák) szavazócédulát a hozzá tartozó borítékkal, majd beléptek a kijelölt fülkébe. Ott az Ausztriát szimbolizáló, kettétépett, és a Magyarországot jelképező, épen hagyott, kék színű cédulát belehelyezték a borítékba. A leragasztott borítékot ezután a bizottság mellé beosztott antant-tiszt kezébe adták, aki azt − mindenki szeme láttára − beledobta az urnába.
Amikor a szavazás lezárult, a voksokat tartalmazó urnákat gézszalaggal lezárták, valamint több helyen lepecsételték az antantmisszió bélyegzőjével. Ezt követően egy szobában helyezték el őket, melynek ajtaját szintén lepecsételték és külön őrséggel őriztették. A borítékok felbontására és a szavazatok megszámlálására csak a szavazás teljes befejezése után került sor. 

 

December 14-15-én Sopronban és Brennbergbányán, 16-án a nyolc községben – Ágfalván, Balfon, Fertőbozon, Fertőrákoson, Harkán, Kópházán, Nagycenken és Sopronbánfalván – tartották meg a titkos szavazást. A végeredményt december 17-én a Zrínyí Ilona Tiszti Leánynevelő Intézetben hirdették ki. Sopronban és a nyolc faluban a 26.900 szavazásra jogosult polgár közül 24.063-an éltek döntési jogukkal, közülük 15.334-en Magyarországra, 8277-en Ausztriára voksoltak. A nyolc községben a szavazatok aránya 45-55% volt Ausztria javára. Érvénytelenítettek 502 szavazatot. Ausztria tiltakozott a Nagykövetek Tanácsánál és megpróbálta megsemmisíttetni a népszavazás végeredményét. December 23-án azonban Párizsban elutasították az osztrák panaszokat, öt nappal később pedig Hainisch osztrák szövetségi elnök aláírta azt a nemzetközi okmányt, amely a békeszerződéseket módosítva, Sopron nélkül is elismerte Nyugat-Magyarország elcsatolását. A győztesek egyúttal felhatalmazták a magyar kormányt a népszavazási terület hivatalos átvételére, amire 1922. január 1-jén került sor. 

A soproni lapok rendkívüli kiadásban adták ország-világ tudtára, hogy „7107 szótöbbséggel magyarok maradtunk". A népszavazás végkimenetelében fontos szerepet játszott a helyiek lokálpatriotizmusa és a vegyes anyanyelvű lakosság hazafias érzülete, az a tény, hogy Sopronban még „a nyelvet nem ismerő is matyarnak mondta magát” (a német ajkú szavazópolgárok ekkor mintegy 48%-át tették ki a város lakosságának). A poncichterek nem akaratuk ellenére szavaztak Magyarországra, hanem önként, meggyőződésből.
Bár a vidéki falvak lakói 54,5 %-ban Ausztriára voksoltak (kiemelkedő kivétel Nagycenk, a horvátok lakta Kópháza és a katolikus német Fertőboz), Sopron 72,8%-kal (!) Magyarország mellett döntött.

A Sopronban és környékén végrehajtott népszavazás nagyarányú magyar sikerével véget ért végre a Nyugat-Magyarország területi hovatartozása körül kialakult viszálykodás. 
 
Ma, száz év távlatából nagyot dobbanó szívvel gondolunk vissza arra a zimankós decemberi napra és az azt megelőző hetekre, hónapokra. Alázattal és hálával telve állunk itt a mi ünneplőbe öltözött Sopronunkban, itt, ahol 1921-ben szép számban akadtak elszánt, rátermett férfiak, akik komolyan vették azt a több ezer éves elvet, hogy a haza földjét akár életünk kockáztatásával is meg kell védeni. Tisztelettel és büszkeséggel emlékezünk a száz évvel ezelőtti hősökre és soproni polgárokra, akiknek fontos szerepe volt megrendült nemzeti önbecsülésünk megmentésében. Nekik köszönhetően ma is piros-fehér-zöld lobogókat lenget a szél Sopronban, magyar földben pihennek őseink és anyanyelvünkön tanulhatnak gyermekeink, unokáink.

„Van egy történetem a szavazással kapcsolatban. Azon a dicső napon a cenkiek is szavaztak. Déli tizenkét óra előtt pár perccel, a szavazó urnák lezárása előtt történt, hogy egy úr érkezett öles léptekkel magyaros mentében, és közölte, szavazni szeretne. A szavazóbizottság elnöke az ívről fel sem nézve kérdezte az érkező nevét. Az azt mondta: Széchenyi István. Az elnök erre felkapta a fejét, s közölte: ilyen név nem szerepel a listán, s különben is, Széchenyi már meghalt. A mentés magyar azt válaszolta: ez igaz uram, de én nem az élők, hanem a holtak nevében jöttem voksolni.” (Zentai László, író, újságíró)

A alábbi galériában látható képeket köszönjük a Soproni Múzeumnak.

Forrás: ifj. Sarkady Sándor: A Nyugat-magyarországi felkelés és a soproni népszavazás. (http://w3.sopron.hu/)

Dr. Tóth Imre PhD: Miért is volt, hogy „magyarok maradtunk”? Út az 1921-es soproni népszavazáshoz.