Kétségtelen, hogy beköszöntött az ősz, a reggelek és az éjszakák már hűvösek, a természet fokozatosan új köntösbe öltözik, új színeket varázsol magának.

„ ... ősszel a föld / Csak elalszik, nem hal meg; / Szeméből is látszik, hogy csak / Álmos ő, de nem beteg. / Levetette szép ruháit, / Csendesen levetkezett; / Majd felöltözik, ha virrad / Reggele, a kikelet.”
Petőfi Sándor költeménye az irodalom egyik legszebb őszi verse, amely csodálatos hangulatú tájakra nyit kaput, utánozhatatlanul tárja elénk a földerengő ősz képét és érezteti az évszakra jellemző melankóliát, merengést.  

A szeptember azért is különleges hónap, mert még nyár és már ősz is. Míg a meteorológiai ősz a szeptember 1-től november 30-ig tartó naptári időszakot jelenti, a csillagászati ősz kezdete a napéjegyenlőséghez köthető, amely idén szeptember 23-án, magyar időszámítás szerint 03:03-kor következett be. Ennek az eseménynek akkor jön el az ideje, amikor a Nap az északi égboltról a délire tér át, áthaladva az Egyenlítőn. Így a nappali és az éjszakai területeket elválasztó árnyékhatár vonala áthalad a bolygó északi és déli pólusán. A különleges szögnek köszönhetően egyetlen napig, évente kétszer, bolygónk minden részén nagyjából ugyanolyan hosszú a nappal és az éjszaka.

Az őszi napéjegyenlőség napján a Nap 90° magasan delel az Egyenlítő felett, így definíció szerint a nappal és az éjszaka mindenhol, a Föld mindkét féltekéjén ugyanannyi ideig tart. Megtévesztő lehet azonban, hogy a világos, vagyis a nappali órák hossza ezen a napon valójában 12 óra 11 perc, míg az éjszaka 11 óra 49 perc. Ez az eltérés a légkör fénytörő hatásának köszönhető. A légkör hatására ugyanis a Nap fényét már 5-6 perccel azelőtt is érzékeljük, mielőtt maga a Nap a horizont fölé emelkedne, és ugyanígy miután eltűnik a horizont mögött, a fénytörésnek köszönhetően még világos van kb. 5-6 percig.
E napon ér véget az Északi-sarkon tartó állandó nappal, és kezdődik a fél éves éjszaka, illetve a Déli-sarkon következik a féléves nappal.
Míg a Földön az északi féltekén szeptember 23-án az ősz kezdődik, addig a déli féltekén éppen fordítva, a tavasz veszi kezdetét.

Bár jellemzően szeptember 23-ára esik, az őszi napéjegyenlőség mozgó dátum, szökőévekben, illetve közvetlenül egy évvel utána 22-én fordul elő, illetve a nyugatabbra található időzónákban – ritkán – 21-én este köszönt be a csillagászati ősz.

A csillagászati eseményt már az őskor óta szakrális időpontként kezelik, a legtöbb kultúrában számos régi szokás kapcsolódik hozzá. Amióta létezik földművelés, az őszi napéjegyenlőség a Földanya, a Nagy Anya napja, őseink ilyenkor hálát adtak a természet bőkezű ajándékaiért, a termények sokaságáért. Régen ezen az éjszakán ünnepet ültek, az aratást és az utána következő pihenést helyezve előtérbe.

A régi kelták és a kínaiak nem vártak a napfordulóra, ők már augusztus elején megülték az ősz kezdőünnepét, náluk az őszi napéjegyenlőség napja az évszak zenitje volt. A kínai naptárban az ősz augusztus 7-én kezdődik és november 6-ig tart, s az "őszpont" az évszakot majdnem pontosan kétszer másfél holdhónapra, 46 illetve 44 napra osztja.

Az ősi kelták Mabonnak -, aki a Földanya Istene - nevezték a nyári termés és a kemény munka befejezésének ünnepét. Miután levágták az utolsó kévét, áldozatokat mutattak be az istenségnek, máglyákat gyújtottak, mézsört ittak és elraktározták a termést télire.  Az őszi napéjegyenlőség idején elégették egy férfi isten bábuját vagy képmását a szántóföldön. A bábu elégetése a gabonaisten testének rituális megsemmisítését jelképezte. Oltárt emeltek, amit gyümölcsökkel, falevelekkel, virágokkal díszítettek és gyertyát gyújtottak az ünnep tiszteletére. Fontosnak tartották megélni az örömöt a bő termés miatt, amiért egész nyáron át dolgoztak. És fontosnak tartották, hogy hálát adjanak érte az istenüknek. Így tudtak harmóniában élni együtt a földi dolgokkal és a szellemvilággal, és így tudtak nyugodtan visszavonulni a téli időszakra.

A kereszténység felvételét követően is megmaradt Mabon ünnepe: Nagy-Britanniában és Írországban ekkor zarándokoltak el a temetőkbe, és ott tüzet gyújtva elijesztették az ártó szellemeket. Ilyenkor, az éjszaka és a nappal egyensúlyi helyzete miatt biztonságban végezhették el ezt a szertartásukat.

A görögök szerint ezen az őszi napon indult el Perszephoné az alvilágba. A lenti mélység ura, Hadész annak dacára vette feleségül a csodálatos szépségű istennőt, hogy Perszephoné nem akart hozzámenni. Frigyüket az istenek egy része támogatta, míg mások ellenezték. Végül abban állapodtak meg, hogy a boldogtalan feleség az év nagy részét a többi isten között, az Olümposz hegyén töltheti, és csak ősszel tér vissza az alvilágba. Ilyenkor hideg és sötét lesz az idő, majd hamarosan hó lepi be a világot. Hadész azonban odalent csak a tavaszig örülhet a feleségének, aki ekkor visszatér a fenti világba. A görögök így magyarázták a tavaszi újjászületést.

A keresztényég elterjedésével megváltoztak a szokások és a hagyományok. Az őszi napéjegyenlőség szeptemberre, vagyis Szent Mihály havára esik. Számos szép szokás kapcsolódik a hónaphoz, és mindenekelőtt a nevét adó arkangyal alakjához, melyeket egy következő cikkünkben mutatunk be.

Forrás: https://www.eumet.hu/

https://netfolk.blog.hu/

Borítókép: Pixabay