Kittenberger Kálmán, Széchenyi Zsigmond, és Hidvégi Béla, akinek Sopronban is van kiállítása – hogy mi a közös bennük? Más legendás magyar felfedezőkhöz hasonlóan ők is jártak Afrikában, a kontinensen, amely teljesen rabul ejti tudósok, kalandorok, és szakemberek százait, időtlen idők óta.

A Fauna és Flóra Alapítvány és a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kara közötti gyümölcsöző együttműködésnek köszönhetően 2018 nyara óta már az utóbbi intézmény négy vadgazda mérnök hallgatója, valamint a Csányi Alapítvány 2 gyermeke is csatlakozhatott ehhez az örök érvényű klubbhoz. A szervezők egy alapos pályázat révén döntötték el, hogy ki mehet Afrikába. 

- Motivációs levelet és önéletrajzot kellett írnunk, aztán minden pályázót behívtak egy beszélgetésre, ahol az alapítvány elnökasszonyával és a hallgatók elkísérésére vállalkozó oktatókkal kellett kötetlenül társalognunk – részletezte a szigorú feltételeket magában foglaló procedúrát Janovics Artúr, a Soproni Egyetem vadgazdamérnök hallgatója. A jelentkezőkre egy hónapos „feszült csend” várt – aztán tudta meg Artúr is, hogy készülhet a legendás kontinensre.

A hallgatókat a Soproni Egyetem oktatói folyamatosan készítik fel arra, hogy a jövőben hogyan tartsák fent az egyensúlyt a flóra, fauna, és ember között a hazánkban, azonban amit Afrikában láttak, az felülmúlta minden elképzelésüket. Kalandjuk az alaposság jegyében 3 területet is érintett: delta torkolatot, átmeneti vidéket, és a filmekben sokat látott, szavannás Afrikai tájat, ahol a horizont végtelennek tűnik. 

- Afrika egy kicsi, de annál színesebb részét vettük a talpunk alá – kezdte így Janovics Artúr. - Az egyik helyszínünk az Okavango-delta volt, amely Afrika állatvilágának nagy részét bevonzza. Ráadásul ezek a területek egy különleges kísérletnek vannak alávetve, amelynek keretében 2014 óta nem folyik rajtuk vadászat. Így az élet itt teljesen a saját medrében tud folyni: rengeteg méretben és színben mutatkozott meg számunkra, az egészen pici, pompás énekesmadaraktól a kecses gazellákon át a tekintélyes zsiráfokig és elefántokig. Természetesen olyan állatokból is akadt jószerivel, amiknek az ember már a látványától is borzong, gondolok itt a hiénára, keselyűre, leopárdra és oroszlánra – fejtette ki.

A fiatal felfedezőknek ezt az élővilágot kellett izgalmas feladatokon keresztül feltérképezniük, és megfigyelniük, profi idegenvezetők segítségével. – Már a repülőről leszállva belecsöppentünk egy ismeretlen világba, amelyben az élőhelyek, és a körülmények is teljesen mások, mint amilyet hazánkban megszokhattunk – emelte ki Dr. Sándor Gyula, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kara Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézetének egyetemi docense, a hallgatók egyik kísérője a felsőoktatási intézmény részéről. – Mivel sem a tanulók, sem mi kísérőoktatók nem voltunk korábban kint Afrikában, ezért a legfőbb feladatuk az egész napos tanulás volt. Hajnalhasadtától pirkadatig bombáztak minket a vezetőink érdekes, izgalmas információkkal. Este sem volt pihenés, például voltak éjszaka, projektorral, lepedőre vetített előadások a dzsungelben, amelyekhez a megismételhetetlen, afrikai éjszakai égbolt alatt ropogó tábortűz biztosította a hangulatot – részletezte az egyetemi docens, aki hozzáfűzte: a Soproni Egyetem képviselői is tartottak előadásokat, amelyek keretében magától értetődően a selmeci hagyományokról is meséltek az afrikai közönségnek. – Ez teljesen magával ragadta őket – mondta Dr. Sándor Gyula.

A kalandorok hamisítatlan szafarin is részt vehettek, és számos különböző módon tanulmányozhatták az élővilágot – ezzel kapcsolatban jónéhány fortélyt ellestek a túravezetőktől. – Elképesztő, ahogy a porban lévő apró nyomokból kitalálják, hogy milyen állat mikor járt ott, de az sem maradhat titok a számukra, hogy hány éves, és milyen nemű volt az egyed – részletezte Janovics Artúr. A kameracsapda is számos izgalmat tálalt a hallgatók és kísérőik számára. – Miután huzamosabb idő elteltével beszedtük ezeket a szerkezeteket, rengeteg érdekes dolgot fedeztünk fel rajtuk, többek között szinte kizárólag éjszaka mozgó, rendkívül ritka állatokat is – mesélte a hallgató, majd hozzáfűzte: nem kevésbé volt hátborzongató, egyben lelkesítő a vadállatok hangjának tanulmányozása sem.

A Soproni Egyetem képviselői számos érdekes információt megtudhattak a 2014 óta tartó, az általuk is bejárt területen történő vadászást tiltó kezdeményezés fejleményeivel kapcsolatban. – Ez legjobban az elefántok populációjában látszik meg – szögezte le Janovics Artúr. – Ugyanis nagyon sok van arrafelé belőlük. Amikor a kaland kezdetén megláttuk az első elefántokat, nagyon rácsodálkoztunk a fenséges óriásokra. Az idegenvezetők ekkor azt mondták, hogy a tanulmányút végére megunjuk az agyaras óriásokat. Nem lett igazuk – jelentette ki mosolyogva. – Az utolsó nap is úgy tudtunk örülni kettő elefántnak, mintha először látnánk a szabadban ilyen állatot. Viszont az kétségtelen, hogy mivel nincsenek szabályozva, ezért az állományra fokozottan érvényes az „elefánt a porcelánboltban” mondás. Hatalmas termetük és feneketlen bendőjük miatt óriási pusztítást végeznek a növényzetben, elsősorban a lágyszárúak, és cserjék körében. Ugyanezen tulajdonságaik révén számos problémájuk akad a lakossággal is, akiknek főleg az ültetvényeit károsítják – fejtette ki. A leendő vadgazda mérnök kiemelte: a területen ragadozóból is jócskán akad, ugyanis azok érzékelték, hogy rengeteg növényevő, például antilop él ott. 

Ember és vadállat - szükségük van egymásra?

- Vajon képes ember és vadállat együtt, harmóniában élni? – Tette fel a kérdést Dr. Sándor Gyula. – Ez mindenhol izgalmas kérdéskör, ezen a területen viszont különösen éles, ezért nagyon örülök neki, hogy a helyiek sok tapasztalatukat osztották meg velünk az ottani viszonyokkal kapcsolatban. Nyilván jócskán akadnak ezen a területen a mi országunkban előforduló helyzeteknél sokkal durvábbak, ugyanakkor az ott élők mégis rendkívül keményen dolgoznak azon, hogy fenntartsák ezt az élővilágot, ugyanis Botswana nagyon szegény ország, és rengeteg pénzük származik az állatokat csodáló turistákból – emelte ki az egyetemi docens, aki menten hozzáfűzte: az ottani szakemberek kétségkívül lelkiismeretesen végzik a munkájukat, de még rengeteget kell azért dolgozniuk, hogy megteremtsék a valódi harmóniát a földjükön az ember, és az anyatermészet között.

Vérfagyasztó izgalmak vártak a Soproni Egyetem csapatára!

Ez a bátor, kissé szeszélyes állatvilág nem csak az ott élőknek, hanem a Soproni Egyetem csapatának is okozott – olykor vérfagyasztó – meglepetéseket. Éjszaka rendszeresek voltak az üvöltések, visítások, kósza kacajok, amelyekről az afrikai vadonban avatatlan oktatók és hallgatók aligha tudhatták, hogy milyen állattól eredhetnek. A vadállatok azonban gyakorta nem csak a hangjukkal, hanem a jelenlétükkel is megtisztelték a sátortáborban szunyókálókat. - Nem hiába volt nálunk minden este síp és lámpa – mondta Dr. Sándor Gyula. - Több állat, például a hiénák is megnézték a táborunkat. A sült hús illata csábította őket a közelünkbe, de volt, hogy kevesebbel is beérték, például az autó kerekének kupakjával, amit elcsentek. Az Okavango-deltában jelentős volt a vízilóállomány is, több tucat élt az érdekes óriásokból tőlünk alig pár lépésnyire – emlékezett vissza. - Nekem igazán akkor állt el a lélegzetem, amikor egy oroszlán alig karnyújtásnyira sétált el a terepjárónktól - fűzte hozzá saját kalandját Janovics Artúr. 

Elragadó, ahogy a természetet tisztelik

Azonban a fiatalokat nem csak az izgalmas vadvilág ragadta meg Afrikában. - Az ott élő emberek elképesztőek, őszintén elcsodálkoztunk azon, hogy milyen közvetlenek – osztotta meg velünk Janovics Artúr. - Amikor megláttak minket, valahányan integettek nekünk, a gyermekek pedig utánunk is futottak. Az pedig őszintén meghatott minket, hogy mennyire tisztelik a természetet – hangsúlyozta. - Ezekkel az emberekkel már az elejétől fogva fantasztikus kapcsolatot ápoltunk. Több barátság még az elképesztő földrajzi távolságot is túlélte. A tanulmányutunk emberileg nagyon sokat adott nekünk – vallotta be.

- Érdekes volt látni a változást a diákokon – emelte ki Dr. Sándor Gyula. - Rengeteg mindent tanultak, például önállóságot, és problémamegoldást is. A tanulmányút lényegét azonban nem csupán a kalandok, vagy a tananyag adta. Persze fontos, hogy ellesték a kameracsapda kihelyezésének fortélyait, a nyomolvasás titkait, és az állománybecslésről is sok érdekességet megtudtak, de az expedíció csak úgy válhatott teljessé, hogy a hallgatók számos olyan problémásabb helyzettel szembesültek, amelyeket önállóan kellett megoldaniuk. Ez a komplex egész változtatta meg a diákok világszemléletét. Ugyan erre a kincsre messze földön tettek szert, de itthon is jótékonyan tudják alkalmazni. Gondolok itt az étel megbecsülésére, vagy a természet tiszteletére. Például, ahol jártunk, a 20 fős táborainkat úgy eltakarították, hogy ha visszanéztünk, akkor csupán a letaposott fűből látszott, hogy ott ember járt. Tehát, ugyan az ember jelen van a természetben, de érdemben nem avatkozik bele, ha pedig belenyúl, akkor számol annak a következményeivel, hogy mit boríthat meg ebben a komplex rendszerben – fejtette ki.

Dr. Sándor Gyula nagyon kíváncsi volt arra, hogy valóban létezik-e az „Afrika-láz”. - Valahány beszámolót olvastam, mindenhol áradoztak erről a jelenségről. Most már tudom, hogy létezik, és valóban teljesen magával ragadja az embert – szögezte le.

Janovits Artúr is biztos abban, hogy egyszer még visszatér az oroszlánok birodalmába. Mint mondta: ha azt mondanák neki, hogy holnap mennie kell, csak összepakolná a legfontosabb felszereléseket, és már a reptéren is lenne.  

Fotók: Csányi Erika, Dr. Jánoska Ferenc, Dr. Sándor Gyula