Az elismerést fiatal orvosként, a belső fülben lévő egyensúlyszerv fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkáival érdemelte ki, amelyeket a bécsi klinikán megkezdett klinikai és kísérleti vizsgálataival alapozott meg. Bárány Róbert mindennapi tevékenysége során figyelt fel egy érdekes jelenségre: pácienseit vizsgálva rendszeresen használt fülöblítő folyadékot, és időnként azt tapasztalta, hogy a betegek szédülést éreztek, ami idővel elmúlt. Bárány egy idő után rájött, hogy a szédülés az öblítő folyadék hőmérsékletétől függ - langyos vízzel öblítve nem szédült el a beteg, míg hideg, illetve túl meleg vízzel öblítve szédülés jelentkezett. Ennek magyarázata az, hogy a belső fül ívjárataiban keringő nyirokfolyadék hőmérséklete körülbelül 37 °C (ezért kell a fülmosást 37 °C fokos vízzel végezni). Ez a folyadék hőmérsékletváltozásokra áramlani kezd és hideg, illetve meleg hatásra más és más ívjáratokba áramlik, ami szédülést vált ki. Ezzel tulajdonképpen a testhelyzetünkről való tájékozódás szenved zavart, és ezt a szemgolyók mozgása, rezgése jelzi. Ezt, a tengeri betegség jelenségével is összefüggő élettani reflexmechanizmust Bárány-féle kalorikus reakciónak nevezik. A háború után Bárány Bécsben nem kapott egyetemi tanszéket, ezért Svédországban telepedett le, és haláláig az uppsalai egyetemen dolgozott. A Nobel-díjon túl munkásságát több magas szakmai kitüntetéssel is elismerték, így Politzer-díjjal (Boston, 1912), Guyot-díjjal (Groningen, 1914), a svéd Orvostársaság Jubileumi Érmével (1925). Nevéhez fűződik az egyoldali siketség kimutatására szolgáló Bárány-féle lármadob kifejlesztése.

Gyökerei Várpalotához kötődnek, a kisvárosban 1750-ben telepedett meg a Bárány-család. Az édesapa, Ignác Pesten, majd Rohoncon élt, ahonnan Bécsbe költözött és elvette egy prágai történész, Simon Hock leányát. Róbert volt hat gyerekük közül a legidősebb. Gyerekkorában csonttuberkulózist kapott, emiatt térdízülete maradandóan merev maradt, bár ez nem akadályozta abban, hogy rendszeresen teniszezzen, túrázzon, hegyet másszon. Erős akarata tanulmányaiban is megmutatkozott: Bécsben szerzett orvosi diplomát 1900-ban, majd Frankfurtban és Heidelbergben képezte tovább magát a belgyógyászat és a pszichiátria területén. 1905-ben a Bécsi Egyetemen helyezkedett el a fülészeti klinikán, 1909-ben magántanári képesítést kapott.

1914 nyarán az I. világháború kitörésekor önként jelentkezett frontszolgálatra. Bár beteg térdízülete miatt felmentést kaphatott volna a frontszolgálat alól, Bárány Róbert mégis úgy döntött, hogy jelentkezik a hadseregbe, mert a fejsérülést szenvedett katonákat akarta gyógyítani. Így került Przemysl hamarosan ostrom alá kerülő várába, ahol katonaorvosi beosztást kapott. Amikor a vár elesett (1915. március), ő is orosz fogságba, a turkesztáni Merv város mellett fekvő fogolytáborba került. Svéd kezdeményezésre a hadviselők magasabb képesítésű foglyaikat megkülönböztetett bánásmódban részesítették. Ez kijárt Báránynak is, aki kórházi könyvtári búvárkodásba merülhetett. Itt az öntudat anatómiai és élettani magyarázatát kereste spekulatív alapon.

A háború ellenére a svéd Nobel-bizottság nem tétlenkedett és az 1914-es orvosi Nobel-díjat 1915 derekán Báránynak ítélte. Amikor a bizottság értesült arról, hogy a díjazott fogolytáborban van, szabadulása érdekében diplomáciai akciót indított. Bárányt először Turkesztánból Moszkvába szállították, de kellett valamilyen formális ok is erre. A rangos tudományos kitüntetés odaítélése ehhez kevés lett volna. Egy orosz orvoskollégája ekkor azt tanácsolta neki, hogy nyilváníttassa magát rokkantnak. Ehhez beteg lábai okán minden alapja megvolt. Egy tábornok hadirokkantnak is nyilvánította és elrendelte a szabadon bocsátását. Bárány még ekkor is restelkedve magyarázta, hogy nem háborús sérülés okozta a rokkantságát, mire a tábornok így mordult rá: „Hogy ki a hadirokkant, azt én döntöm el, nem maga!”

Ezt követően Finnországba szállították és az orosz-svéd határnál szabadon engedték, így 1916. szeptember 11-én megtarthatta a díj átadásakor elmaradt Nobel-előadását.

Svédországból visszatért szülővárosába, ám Bécsben nem fogadták barátságosan, sőt egy plágiumper kellős közepén találta magát − azzal gyanúsították meg, hogy saját neve alatt tüntette fel valakinek a munkáját. Természetesen nem sikerült ezt rábizonyítani, és bíróság előtt is tisztázta magát, ennek ellenére a bécsi egyetem tanácsa megtagadta a professzori kinevezését. Mivel a Nobel-díj nemcsak nagy megtiszteltetéssel és jelentős pénzjutalommal jár, hanem felkínálja a kitüntetett számára a svéd állampolgárságot és a svédországi letelepedést is, Bárány Róbert élve ezzel a lehetőséggel Stockholmban telepedett le. 1926-tól haláláig az uppsalai egyetem fül-orr-gégészeti tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára volt. Világháborús tapasztalatai alapján kidolgozta a friss lövési sebesülések sebészeti ellátási módszereit, valamint műtéti eljárást javasolt az idült homloküreg-gyulladás gyógyítására. Ott is hunyt el két héttel hatvanadik születésnapja előtt.

Bárány egész munkássága tulajdonképpen a fülészet és az ideggyógyászat határterületén zajlott. Az általa kifejlesztett Bárány-féle forgószéket napjainkban is használják utazási betegség kezelésekor, pilótatréning során és egyensúlyvizsgálathoz.

Magyarországon a közvélemény előtt kevéssé ismert személye, nevét nem őrzik intézmények, közterületek sem. Leginkább Kertész Imre Nobel-díja terelte a figyelmet a korábbi, magyar származású díjazottra. Svédországban azonban már 1960-ban megalakult a Bárány Társulat, mely szimpóziumait ötévenként tartja. Karinthy Frigyes is hivatkozik az egyik, Bárány által kifejlesztett eljárásra az Utazás a koponyám körül című művében. Bárány Róbert 1909-ben feleségül vette Ida Felicitas Bergert. Három gyerekük született, valamennyien az orvosi hivatást választották.

Forrás: https://tudosnaptar.kfki.hu/

https://hu.wikipedia.org/

https://ma7.sk/

Borítókép: https://mult-kor.hu/