A biblioterápia elnevezés a görög eredetű biblion (könyv) és therapeia (gyógyítás, segítés, kísérés) szavak kapcsolatából született. A módszert egyéni vagy csoportos formában alkalmazzák, segítő szakember vezetésével.

A könyv a lélek orvossága, ami a mű és az olvasó személyes találkozását szolgálja. „Valóban arról van szó, hogy mindazt a tapasztalatot, amit a könyvek, az olvasás, az irodalom jótékony hatásáról felhalmozott az emberiség, egyszerre átfordították tudatosan alkalmazott módszerré, gyógyító céllal, szándékolt hatás kiváltására” – írja Bartos Éva.

– A szépirodalmi művek befogadása a személyiség valamennyi területének aktív mozgósítását igényli. Az érzékelés, az észlelés elemi feltétel, de az emlékezet, az asszociációs készség, a reproduktív fantázia és az érzelmek mozgósítása is nélkülözhetetlen a folyamatban – tudtuk meg Gödéné dr. Török Ildikótól, aki a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógia Karán tanított többek között biblioterápiát. – A biblioterápia egyik ága a meseterápia, ami – Boldizsár Ildikó meseterapeuta szavaival élve – azon a felismerésen alapul, hogy nincs olyan élethelyzet, amelynek ne lenne mesebeli párja.

A mesét azért lehet olyan jól alkalmazni az élet minden területén – kiváltképp a gyógyításban és a felnőtté válás, valamint a felnőttkor útvesztőiben –, mert az egyensúly megbomlása alaphelyzetnek számít a mesékben, s a mese hősei nem csinálnak mást, minthogy megmutatják azokat az utakat, amelyek kivezetnek az adott vészhelyzetből vagy problémából. Persze a kivezető utak a valóságban mindig veszélyeket és kudarcokat rejtenek magukban, s nincs ez másképp a mesékben sem. A lényeg az, hogy a hős elinduljon, ne ijedjen meg a változás lehetőségétől, hiszen épp erre építheti további életét, méghozzá egy újabb, vélhetőleg magasabb fejlődési fokon. A mesék egyik áldásos hatása a terápiában épp az, hogy erőt adnak az első lépések megtételéhez, azaz kimozdítják a pácienst a holtpontról.

A szavak erejébe vetett hit egyidős magával az emberrel. A szóbeliség korában a közös mesélés, a mítoszok, legendák, történetek elbeszélése, meghallgatása eszközként szolgált a lelki egyensúly fenntartásához. Amióta olvasnak az emberek, azóta tudják, hogy a könyvek hatással vannak a személyiségünkre, lelkünkre. Hangulatváltozásokat idéznek elő, katarzis élményt adnak, felszabadítanak vagy mélyen elgondolkodtatnak. A könyveknek mindig is volt önsegítő szerepük. Az első ilyen önsegítő könyvnek a Bibliát tartjuk, hiszen egy bizonyos megközelítésből életvezetési tanácsok gyűjteménye, de a legkülönbfélébb lelki vívódásokra is választ kaphatunk belőle.

– A könyvet Ozimandiasz egyiptomi király már Krisztus előtt gyógyszernek nevezte – folytatta Ildikó. – Az ókori Théba könyvtárának bejárati ajtaján a következő felirat volt olvasható: „A lélek szent helye”. Hasonló felirat fogadta az alexandriai könyvtár látogatóit is: Psyches Iatreion – a lélek orvossága. Apollón, az orvostudomány görög istene a költészet patrónusa is volt. A római orvosok is úgy találták, hogy a mesélés jót tesz a betegek lelkének. Platón ugyancsak felismerte, hogy az irodalom érzelmi és fizikai erőt ad. A lelki egészségért való mesélésnek, olvasásnak nemcsak Európában voltak hagyományai, hanem a messzi Indiában is felfigyeltek rá.

A közel-keleti országokban is az irodalom egyfajta lelki támasz szerepét töltötte be, ugyanakkor tájékoztatott, ismereteket közvetített, jó tanácsokkal szolgált és fegyelmezett, hozzájárult az egyén azonosságtudatának kialakulásához. Legismertebb példa erre Seherezádé, aki ezeregy éjszakán keresztül mesélt Sahriár királynak, egy megcsalt, bosszúra éhes férjnek, amíg annak lelkében le nem csillapodott a bosszúvágy, a féltékenység. Az Ezeregyéjszaka című mesegyűjtemény kerettörténete felfogható egy lelki beteg uralkodó mesékkel véghezvitt gyógyításaként.

Hazánkban évszázadokon keresztül szerves része volt a család és a faluközösség életének a közös mesélés, éneklés, történetmondás. Hasonlóan a világ többi részéhez, ennek fő szerepe – a szórakozás mellett – az volt, hogy szabályozza az emberi együttélés, a viselkedés normáit, lelkierőt, lelki támaszt és vigasztalást nyújtson.

A mese sajátosságaival megérinti az emberi lelket, útmutatást ad a legbonyolultabb problémák megoldására is. Ezzel gyógyít, ezzel szolgálja a célt, az emberi lélek harmóniájának helyreállítását. A mese mindig egy szebb, boldogabb jövőt tár a hallgató elé. A mesehősök nem másokat győznek le, hanem önmagukat és a bennük lévő rosszat. A mese célja, mondanivalója, hogy a nehézségeket nem lehet elkerülni, a jutalom, a gazdagság elnyerhető, csak küzdeni kell érte. Ezt a fontos feladatot vállalja magára a meséken keresztül a meseterápia.

Források: irodalomterapia.hu

              Gödéné dr. Török Ildikó: A mesék élni tanítanak…

Képek forrása: pixabay