1943. január 12-én Magyarország történelmének egyik legszomorúbb eseménye történt, hiszen a Don-kanyarban vívott harcok során rengetegen vesztették életüket, sérültek meg vagy kerültek hadifogságba. Az ő hősies helytállásukra emlékeztek a Deák téri II. világháborús emlékműnél tartott ünnepségen. Koszorút helyezett el dr. Farkas Ciprián polgármester, dr. Csiszár Szabolcs alpolgármester, valamint dr. Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője. A megemlékezésen részt vett több önkormányzati képviselő is.
Dr. Farkas Ciprián polgármester elmondta:
Több mint 500 hagyományőrző és tartalékos katona gyülekezett kora reggel, hogy teljesítse a doni katasztrófa hősei előtt tisztelgő 35 km-es emléktúrát, a 7 ellenőrzőponton pedig a hagyományőrzők élőképet is bemutattak.
Dr. Pozsgay Péter tartalékos főhadnagy, a MATASZ vármegyei elnöke elmondta, a megemlékezés kiindulópontja a tavalyi 80. évforduló volt, akkor az ország leglátogatottabb eseménye volt a soproni.