Borostyánkőnek már az elnevezése is érdekfeszítő. Sokan gondolják, hogy köze van az értékes sárga féldrágakőhöz. Ez legfeljebb annyiban igaz, hogy az ókorban erre haladt a Borostyánkő út, a jelentős kereskedelmi útvonal, amely Aquileiát kötötte össze a Balti-tengerrel. A település neve sokkal inkább származik a középfelnémet „perenstein”, azaz medvekő kifejezésből, melynek -kő utótagja a várra utal.  Ha borostyánt nem is, de szerpentinkövet már az őskor óta bányásznak Borostyánkőn. A könnyen megmunkálható, zöldes ásvány nemes zárványaiból a falu kőfaragói ma is különleges dísztárgyakat és ékszereket készítenek, a közönséges szerpentint pedig az építőiparban hasznosítják. Működik a településen egy nagyszerű gyűjtemény is, az ún. Sziklamúzeum (Felsenmuseum), ahol nemcsak a szerpentin, de a település környékén a 12. századtól kezdve hét évszázadon át folyó vasérc-, kén-, réz-, ezüst-, arany- és antimonbányászatnak is méltó emléket állítanak.

A községet 1249-ben említette először oklevél. Erődje a gyepűk felszámolása után, a 13. században épült királyi várként, nyugati határváraink közül az egyik legjelentősebb volt. 1231-ben Frigyes osztrák herceg foglalta el, ám 1235-ben IV. Béla serege visszaszerezte. A tatárjárás után a Németújvári grófok tulajdonába került. A magyar királyok és az osztrák hercegek között váltakozó szerencsével folyt a harc birtoklásáért. A Kanizsaiak 1388-ban Zsigmond királytól zálogba kapták a „porostyáni” birtokot, 1392-ben a tulajdonjogát is megszerezték. A várat 1532-ben a török ostromolta, 1536-ban felrobbant a lőportornya. Ma is látható hatalmas bástyái 1546-90 között készültek. 1617-ben ismét a lőportorony felrobbanása rongálta meg, s ez már megpecsételte a régi falak sorsát. A romos részeket újjáépítve immár kastélyszerű megjelenést nyert, majd az 1644-től a Batthyány család birtokába került várat új tulajdonosai a 18. században bővítették a mai méretére.

Magyarország vármegyéinek és városainak 19. századi monográfiája szerint „Borostyánkő, regényes, szép fekvésű nagy község, 209 házzal és 1263, jobbára németajkú lakossal, kik vallásra nézve r. katholikusok és ág. evangelikusok. Postája helyben van, távírója Lékán. A falu 619 méter magasságban fekszik és fölötte emelkedik a hatalmas borostyánkői vár, mely még ma is teljes épségben, jól lakható állapotban áll fenn. A község hegyeiből kerültek ki azok a kigyla (szerpentin) kőeszközök, a melyeknek kőkori maradványai a vidéken szétszórva találhatók. Most e szerpentinkő feldolgozása kisebbszerű iparrá fejlődött ki és ízléses, szép dísztárgyakat állítanak elő belőle. (…) Regényes fekvésénél és szép, egészséges vidékénél fogva, kedvelt czélpontja a turistáknak és a nyaralóknak.” /Borovszky Samu/

Batthyány Gusztáv 1865-ben az angol Edward Egannek adta el birtokot, akinek az örökösétől 1872-ben vásárolta meg a várat Zsadányi és Törökszentmiklósi Almásy Ede, a Magyar Földrajzi Társaság egyik alapító tagja. Unokája, a későbbi neves Afrika-kutató, Almásy László Adolf Ede György Mária 1895-ben itt látta meg a napvilágot. A várkapu alatt egy német nyelvű tábla őrzi ennek emlékét. Édesapja az Ázsia-kutató Almásy György, édesanyja Pittoni Ilona volt. A házaspár még 1892-ben költözött Borostyánkőre és három gyermekük született; Lászlónak egy János nevű bátyja, valamint egy Georgina nevű húga volt. A család az Almásyak köznemesi ágából származott, tehát nem volt jogosult a grófi cím viselésére. Ezért is nem szerepelt Almásy hivatalos okmányaiban és kiadott könyveiben a grófi cím a neve előtt, bármennyire is gondolták a kortársak közül sokan azt, hogy ő is gróf volt. A borostyánkői vár tovább erősítette a külvilág szemében a rangot, ugyanis azt is kevesen tudták, hogy a vár igazából a bátyja, János nevén volt.

Almásy László –, ahogy a helyiek becézték: „Laci úrfi” – gyerek- és fiatalkorában gyakran tartózkodott a nagyapja által könyvekkel és térképekkel bőven ellátott több ezer kötetes, ma is jelentős könyvtárában. Nagy hatással volt rá Chernel István ornitológus munkássága, akinek írásait rendszeresen olvasta. Itt ébredt fel benne a madarak vonulási szokásai iránti érdeklődés és a repülés utáni vágy. Tanulmányai segítették később az afrikai Zarzura oázis felfedezését: a vonuló fecskék repülési szögének megfigyelése vezette el a dús növényekkel teli egykori folyóvölgybe. Nagyban segítette későbbi felfedezőmunkáját annak a megfigyelése is, amikor apja expedícióra készült. Ilyenkor láthatta, hogy az alapos, sokoldalú előkészületek és felkészülés elengedhetetlen feltételei a sikeres kutatómunkának. Középiskolai tanulmányait Grazban kezdte, de egy szerencsétlen véletlen után (kerékpárjával elütötte a gimnáziumigazgatót) távoznia kellett.

A falu központjából egy szép fasorral szegélyezett feljáró vezet a keleti szárny felől nyíló bejárathoz. A szabálytalan sokszög alaprajzú kastély körül részben megmaradtak a régi várfalak és bástyák. Az egységes tetőzet fölé csak az északkeleti oldal barokk tornya emelkedik.

Az első világháború után a család gazdasági okokból kezdte el a várbeli szobák kiadását. 1953-tól pedig már üzemszerűen működött a szálloda a vár ódon falai között, melyet máig az Almásy család leszármazottjai irányítanak. Valamennyi szobát és lakosztályt korabeli bútorzattal rendeztek be: az ágyak, a szekrények, a festmények, a dísztárgyak rendkívüli eredetiséget biztosítanak. Központi fűtés nincs, a szálló az októberi hűvösebb napok beköszöntével bezárja kapuit és csak tavasszal nyit újra. Fantasztikus élmény itt megszállni, a vendég tényleg egy időutazáson vehet részt, úgy érezheti magát, mint egy arisztokrata a 19. században, aki átutazóban megszállt az Almásy családnál. Az étkezéseket a vendégek a családtagokkal együtt fogyasztják a régi lovagteremben. Közben nem telefonálhatnak, nincs internet vagy televízió a várban. Helyette vacsora után használhatják a könyvtárszobát, kártyázhatnak vagy más társasjátékot játszhatnak, beszélgethetnek, sétálhatnak a hangulatos várkertben.

Előzetes bejelentkezéssel az erre kirándulók is látogathatják a várat - legalábbis bizonyos részeit, hogy a szállóvendégek nyugalmát ne zavarják. Így megtekinthetik a privát kastélykertet, az étteremként funkcionáló reneszánsz lovagtermet, mely a kastély legszebbje és gazdagon faragott ajtón át közelíthető meg a díszes lépcsőházból. Tükörboltozatos mennyezetét figurális stukkódíszítés borítja. A szintén látogatható 18. századi barokk várkápolna esküvők, keresztelők kedvelt helyszíne is. Az impozáns várfalak mentén és a gyönyörű külső várkertben pedig bármikor szabadon lehet sétálni.

Források:

hu.wikipedia.org

Panoráma Regionális Útikönyvek: Burgenland. Írta: Németh Adél. Budapest, 2003.

kirandulastippek.hu

Nők Lapja 2015/35.

Borítókép forrása: varlexikon.hu