Szilárd Leó (Budapest, 1898. február 11.– La Jolla, Kalifornia, 1964. május 30.) volt az első, aki 1933-ban, röviddel a neutron felfedezése után felismerte a nukleáris láncreakció lehetőségét. London utcáin séta közben tett felfedezése nemcsak felvillanyozta, hanem meg is rémítette. Rögvest felmerült benne a láncreakcióra alapozott bomba gondolata, de ekkor még nem tudta, hogy melyik elemmel lehet láncreakciót létrehozni. Kutatásaira pénzt kért, hogy ebből a szempontból megvizsgálhassa a periódusos rendszer elemeit, kérését azonban visszautasították. Elgondolását szabadalmaztatta is, ezzel kapcsolatban két bejelentést tett: egy nyilvánosat a nukleáris láncreakció energiatermelésben való alkalmazása tárgykörében 1934-ben, és egy titkosat az atombomba működésével kapcsolatban 1936-ban. A szabadalmi leírásban a neutronduplázó elem lehetőségeként a berilliumot, brómot és az uránt javasolta.

Leo már 13 évesen a fizika iránt érdeklődött, de zavarta az akkori politikai feszültség, és úgy gondolta, hogy Budapesten a fizikai ismeretekkel optimális esetben is csak középiskolai tanár lehet, ezért inkább villamosmérnöknek tanult. 1917-ben behívták az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregébe, ahonnan az összeomlás előtt sikerült visszatérnie Budapestre, és 1919 nyarán öccsével útlevélért folyamodott, hogy Berlinbe költözhessenek. Mérnöki tanulmányait félbehagyva fizikai tanulmányokba kezdett a Berlini Egyetemen, ahol többek között Albert Einstein, Max von Laue, Erwin Schrödinger tanítottak. 

Barátja, Wigner Jenő, Nobel-díjas magyar-amerikai fizikus így nyilatkozott róla:
„Mihelyt rájött, hogy mindenek fölött a fizika érdekli, Szilárd a rá jellemző közvetlenséggel egyszerűen bemutatkozott Albert Einsteinnek – és rávette az igen kevés kurzust tartó Einsteint, hogy indítson egy statisztikus mechanikai szemináriumot. Emellett Max Planck érdeklődését is sikerült felkeltenie. Max von Laue nemcsak felvette relativitáselmélet kurzusára, de a diplomamunkájának is konzulense lett. Szilárd gyakran hazakísérte Einsteint a folyóirat-olvasóból, és a nagy tudós szívesen beszélgetett az ifjú tehetséggel.”

Szilárd Leó 1927-ben a berlini egyetem fizika előadója lett, 1928-tól a kvantumelméletről tartott előadásokat Neumann Jánossal. Nyolc év (1925-1933) alatt több mint harminc szabadalmat nyújtott be, közülük nyolcat Albert Einsteinnel közösen. 1929-ben szabadalmaztatta a részecskegyorsítót, 1931-ben az elektronmikroszkópot, majd 1931. március 2-án Einsteinnel közösen egy új típusú hűtőszekrényt.

Európában a háborús feszültség egyre nyilvánvalóbb lett, ezért Szilárd 1938-ban az Egyesült Államokba költözött. Egyre intenzívebben foglalkozott az atomelmélet fegyverként való megvalósításával, de mivel ismert volt, hogy a német nukleáris kutatások előrehaladott állapotban vannak, úgy érezte, hogy kutatásaik eredményét vissza kell tartani a publikálástól. Kollégáival, Wigner Jenővel és Teller Edével abban bíztak, hogy támogatást kapnak az Amerikai Egyesült Államok kormányától a kutatások teljes finanszírozására, és bebizonyíthatják, hogy lehetséges nukleáris láncreakciót elindítani. 

1939 januárjában tudomására jutott, hogy Németországban felfedezték az urán hasadását, aminek során az két könnyebb atommagra hasad szét. A kísérleteket Chicagóban a fizikai Nobel-díjas Enrico Fermi is elvégezte, ezzel is igazolva Szilárd sejtését, aki félelmetes eshetőségnek tartotta, hogy először esetleg Németország fejlessze ki az atombombát. Szilárd Leó meggyőzte Albert Einsteint, hogy írjon levelet Franklin D. Rooseveltnek, amiben körvonalazza a láncreakció megvalósítását és annak nemzetvédelmi jelentőségét, illetve hangsúlyozza, hogy ebben nekik kell elsőnek lenniük. A levelet németül Szilárd fogalmazta meg, postázta Einsteinnek, a kijavított változatot Wigner fordította angolra, majd Einstein írta alá. 1939 augusztusában átadták Alexander Sachsnak, az elnök egyik barátjának azzal, hogy juttassa el Franklin D. Roosevelt elnökhöz. A levél azonban csak októberben jutott el Roosevelthez, mert az elnök Lengyelországnak a németek általi lerohanásával volt elfoglalva, és végül is ez a támadás jelentette a II. világháború kezdetét.  

Roosevelt azonnal bizottságot állíttatott fel az ügy vizsgálatára, 1939. október 21-ére hívta össze az Uranium Committee („Uránbizottság”) első találkozóját. Ezzel indult be az atombomba-fejlesztés, vagyis a Manhattan projekt, amelyben a reaktortervezés Enrico Fermi és Szilárd Leó, a kémiai problémák megoldása Wigner Jenő, a matematikai számítások elvégzése pedig Neumann János feladata volt, sok más amerikai és emigráns tudóssal együtt. 1942 nyarán megkezdődött az atombomba előállításához szükséges gépek és alkatrészek gyártása az Oak Ridge völgyében, a titkos helyet Manhattan Districtnek nevezték. A németek ekkor már felhagytak az atombomba-készítéssel, mert nem értek el megfelelő eredményeket, de az amerikaiak ezt még nem tudták. 1942. december 2-án, Fermi, Szilárd és munkatársai bemutatták az első nukleáris láncreakciót a Chicagói Egyetemen, egy rögbistadion egyik lelátója alatt épült hatalmas méretű grafit reaktorblokkban. Ez a sikeres kísérlet volt Szilárd atomelméletének gyakorlati igazolása.

1945 tavaszán Szilárd barátjával, Einsteinnel együtt figyelmeztette az elnököt az atombomba bevetésének szükségtelen voltára − megpróbálta elérni, hogy az atombombát ne vessék be Japán ellen, de igyekezete sikertelen maradt. 1947-ben levelet írt Sztálinhoz, amelyben felszólította a világ vezetőit, hogy folytassanak tárgyalásokat a hidegháború csillapítása érdekében. Az amerikai és szovjet tudósok együttműködését szorgalmazta a fegyverkezési verseny megakadályozására, de 1949-ben a Szovjetunió végrehajtotta az első kísérleti atomrobbantást, és ettől kezdve a hidegháború és a verseny intenzívebbé vált. Szilárd ekkor elfordult a politikától, és biológiával kezdett foglalkozni.

1960-ban elnyerte az atomenergia békés felhasználásáért folytatott munkásságáért a Washingtoni Tudományos Akadémia „Atommal a békéért” (Atoms for Peace Award) díját.

Utolsó munkája egy tanulmány volt az emberi emlékezet szerkezetéről és felépítéséről. Halála előtt két nappal nagy lelkesedéssel újságolta Magyarországra készülő húgának, hogy végzett ezzel a munkával. 1964. május 30-án álmában szívroham érte. Emlékét őrzi többek között egy, a Holdon róla elnevezett kráter is. Hamvainak egyharmada a Kerepesi temetőben, a Magyar Tudományos Akadémia parcellájában található, ahova 1998-ban helyezték. A második harmad Amerikában maradt, a harmadikat pedig az elhunyt kívánságára léggömbbel szélnek eresztették.

Kivételes képességű és mélyen gondolkodó, energikus kutató és megfigyelő volt. Wigner Jenő így jellemezte: „Hosszú életemben, amit tudósok között töltöttem el, soha nem találkoztam senkivel, akiben több lett volna a képzelőerő és az eredetiség, akinek a gondolkodása és a véleménye annyira önálló lett volna, mint Szilárd Leóé. Amikor ezt mondom, kérem, gondoljanak arra, hogy Albert Einsteint is jól ismertem”.

Forrás: https://www.sztnh.gov.hu/

https://hu.wikipedia.org/

Borítókép: Albert Einstein és Szilárd Leó, amint 1939-ben a Szilárd által írt levélen dolgoznak, amiben felszólítják Roosevelt elnököt az atombomba kifejlesztésére

Forrás: Manhattan Project / US Department of Energy