II. András (Endre) (1176 körül – 1235. szeptember 21.) 1205 és 1235 között volt Magyarország királya, regnálása a magyar történelem egyik legtöbbet emlegetett időszaka. Nemcsak azért, mert András energikus külpolitikájával az egész Balkán-félszigetet behálózta és több szomszédos területet is meghódított, hanem azért is, mert a belpolitikában olyan modern törvényeket alkotott az Aranybulla 1222-es kiadásával, melyek kisebb-nagyobb változtatásokkal egészen 1848-ig hatályban maradtak.

Az uralkodói hatalom korlátozásának első fontos eseménye volt az arany függőpecséttel ellátott oklevél. Hét példányban készült el, de egy eredeti sem maradt az utókor számára, szövegét hiteles másolatokból ismerjük (az első másolat 1318-ból az esztergomi Prímási Levéltárban elérhető), formáját pedig II. Andrásnak a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzött korabeli oklevelei adják. Az évszázadok során az uralkodók természetes módon formálták, módosították az Aranybullát (ezek voltak az átiratok), ám rendre hitet is tettek mellette, tehát megerősítették az írásos dokumentum érvényességét, s  ezáltal fokozatosan bevonták a nemesség széles rétegeit a kormányzásba. Mai Alaptörvényünkben is szerepel utalás az Aranybullára.

Nevét a rajta függő hitelesítő pecsétről, az aranyból készült díszes bulláról kapta. A kettős aranypecsét az oklevél hártyájának felhajtott alsó részén, a plicaturán függött. A függőpecsétnél plicát (plicatura) hoztak létre az oklevél alsó szélének visszahajtásával és azon keresztül vezették a pecsét függesztésére szolgáló zsineget. 
A középkorban a pecsét a különféle oklevelek hitelesítésének fő eszköze volt, ami a 14. századra már kizárólagossá vált. Tágabb értelemben az aranybulla azt az aranyból készült pecsétet jelenti, mellyel a magyar királyok – III. Bélától kezdődően – megerősítették és hitelesítették fontosabb okmányaikat.

Az Aranybulla jelentőségét mutatja az is, hogy szerkezete és tartalma is hasonlít az Angliában alig hét évvel korábban kiadott híres Magna Chartához. A Magna Charta 63 cikkelyből, az Aranybulla 31 pontból áll. Mindkettőben olyan elveket fogalmaztak meg, amelyek a későbbiekben alapot adtak a nemesi adómentesség hangoztatásához, illetve szabályozták a kötelező hadba vonulást. Biztosították, hogy szabad embert csak törvényes bírói ítélettel lehessen elfogni, vagy javait elkobozni. Szabad embernek ebben az időszakban többnyire csak a nemesek, a királyi szerviensek, a birtokos közszabadok és a külföldi vendégek számítottak. A Magna Charta Libertatum a társadalom szélesebb rétegeinek érdekeit szolgálta, továbbá ez volt az első olyan okirat, amely a nők jogaira is kitért. Az Aranybulla szintén foglalkozott a nőkkel, s ekkor került bevezetésre az ún. leánynegyed, az apai vagyonból a leányt örökségként megillető rész. A két dokumentum legkiemelkedőbb pontja kétségkívül a Charta 61., és az Aranybulla 31. cikkelye. Ezek ellenállási jogot biztosítottak a nemeseknek abban az esetben, ha a király nem tartaná be az oklevélben foglaltakat.

Az Aranybulla kiadásának pontos okai és előzményei ma is kutatás tárgyát képezik. Az egyik lehetséges magyarázat szerint II. András uralkodását megelőzően a korábbi királyok rendelkezésére álló, egybefüggő birtokrendszer tette lehetővé a stabil kormányzást az alattvalókkal való egyeztetés nélkül is. András túlzásba vitt birtokadományozásainak köszönhetően azonban a birtokok új tulajdonosai rendkívüli gazdasági hatalomra tettek szert. Ők pedig – András Német-római Birodalomból származó felesége, Meráni Gertrúd révén – elsősorban a német érdekeltségű nemességet jelentették. Az uralkodó költséges halicsi és keresztes hadjáratai tovább fokozták az elégedetlenséget, ami ellenállási mozgalmakat, lázadásokat szült. Érdekes módon leginkább egyháziak voltak a szervezők. A szembenállás nem vezetett el fegyveres harcig, mint Angliában, de azért elég fenyegető lehetett, ha a királyt rá lehetett venni arra, hogy megerősítse a nemesek korábbi kiváltságait (szabadságait), és a bulla még az ellenállás jogát is deklarálja. 1222-ben palotaforradalom tört ki, amelynek élén a magyar világi elit egy része állt, kikényszerítve az uralkodótól jogaik írásos rögzítését, az Aranybullát.

Az oklevél 1222. évi formája nem volt végleges: kilenc esztendővel később, fokozott egyházi nyomásra II. András a bulla megújítására kényszerült, komoly kiváltságokat adományozva az új változatban a klerikusoknak (pl. haszon a sókereskedelemből). Az Aranybullát IV. Béla király is megújította az 1267-es esztendőben, majd 1351-ben I. (Nagy) Lajos is, aki az ősiség (aviticitas) törvényének beiktatásával évszázadokra meghatározta az öröklési rendszert. Mária királyné 1384-ben, Hunyadi Mátyás 1464-ben cselekedett hasonló módon, de koronázási esküjében valamennyi magyar király fogadalmat tett az oklevél jogi rendelkezéseinek megtartására. Némi változást csak az 1687-es soproni országgyűlés hozott, ahol a rendek Buda visszafoglalása után eltörölték az ellenállási záradékot.

Az Aranybulla egyfelől modernizálta a késő Árpád-kor jogrendszerét, másfelől lerakta a rendi társadalom jogi alapjait, szabályozva a kiváltságokat és kötelességeket, évszázadokon keresztül. Monumentális emlékműve Székesfehérvár Öreghegy városrészében, annak legmagasabb pontján, a Csúcsos-hegyen áll, mivel a hagyomány szerint ezen a helyen hirdette ki II. András a nevezetes dokumentumot az 1222-es székesfehérvári országgyűlésen. A ma is látható emlékmű a második: az eredeti a második világháborúban megsérült. A hegyre 1970-ben egy szovjet harckocsi került, mint a világháború mementója. A ma is látható emlékművet 1972-ben, az Aranybulla kiadásának 750. évfordulójára készítette Rétfalvy Sándor.

Forrás: https://rubicon.hu/

https://www.parlament.hu/

https://hu.wikipedia.org/

https://www.szekesfehervar.hu/

Borítókép: Az Aranybulla 1222-ből (https://hu.wikipedia.org/)