| 2024. március. 15. | 2 perc olvasás

1848 - Te a népek hajnalcsillaga!

A hagyományokhoz hűen Sopron március 15-én az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról a Petőfi téren emlékezett meg. Az ünnep szónoka dr. Farkas Ciprián polgármester volt, aki beszédében kiemelte: „a mi nagy példaképeink közé a Lackner Kristófok, a Széchenyi Istvánok és a Thurner Mihályok tartoznak. Azok az elődök, akik a hazának és a városnak jó gazdái, nem pedig más gazda jószágai kívántak lenni. Mi úgy gondoljuk, hogy ez a testtartás, ez a szemlélet a helyénvaló akkor is, amikor napjainkban mások akarják nekünk megmondani, hogy hogyan és kivel éljünk együtt. A szuverenitásunkért pedig ma is városról városra kell megküzdenünk, ahogyan azt tették a márciusi ifjak is.”

 

A műsorban Lukács Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész Petőfi Sándor Dalaim és a Föltámadott a tenger… című verseit adta elő, Varga Miklós előadóművész az Egy gondolat bánt engemet című verset és a Nemzeti Dalt énekelte el.

fotó:Griechisch Tamás
fotó:Griechisch Tamás
fotó:Griechisch Tamás

Dr. Farkas Ciprián beszédében hangsúlyozta:

a mi zászlónkra itt helyben az van írva, hogy nekünk Sopron az első! Ez a kiindulópont az, amiben nem ismerünk kompromisszumot, ez a cölöp az, ahonnan nem tágítunk. E zászló alatt összegyűlve tudtuk közös erővel egy olyan fejlődési pályára állítani városunkat, amire Trianon óta nem volt példa.
fotó:Griechisch Tamás

"A célunk a jövőben sem lehet kevesebb, mint az, hogy továbbra is lendületben maradjon Sopron fejlődése. Meggyőződésünk ugyanis, hogy Sopron legszebb napjai még előttünk állnak.

Ehhez a munkához a mai nemzeti ünnepük is erőt ad. Amikor 176 év elteltével is kokárdát tűzünk a szívünk fölé, jelzi, hogy Petőfiék küzdelme sem volt hiábavaló.

A feladatunk az, hogy továbbadjuk Petőfiék lángját a következő nemzedékeknek, hiszen tudjuk jól, hogy haza nélkül a világban csak az otthontalanság várna rájuk.

A tét nem kevés sem Sopronban, sem pedig Brüsszelben. Ne hagyjuk, hogy mások újra bajt hozzanak a fejünkre. Ne hagyjuk, hogy újra tönkretegyék és eladósítsák a városunkat, hogy megtörjék a lendületünket! Ne hagyjuk, hogy mások mondják meg, hogy mi, magyarok és mi, soproniak hogyan éljünk!”

Az ünnepség végén dr. Farkas Ciprián polgármester, dr. Simon István alpolgármester, dr. Csiszár Szabolcs alpolgármester, dr. Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, valamint intézmények, szervezetek vezetői megkoszorúzták Petőfi Sándor szobrát.

Közreműködött a Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület, a Pendelyes Kulturális Egyesület, a Fajkusz Banda, Ölveczky Tamás népzenész, Fajkusz Benedek Lukács, Sopron Város Fúvószenekara, a Juventus Koncert Fúvószenekar, a Sopron Járás Területvédelmi Század, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület soproni tagozata.
fotó:Griechisch Tamás
fotó:Griechisch Tamás

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek