A pesti Nemzeti Zenedében már 35 évvel korábban is folyt középfokú zeneoktatás, de felsőfokú zenei képzést nyújtó intézmény akkoriban még nem volt Magyarországon. A zenei magaskultúra iránti igény a fővárosi polgárosodás éveiben jelent meg egyre hangsúlyosabban, növekedését mutatja az a tény is, hogy 1853-tól a Nemzeti Színház zenekarára alapozva megkezdte működését Erkel Ferenc vezetésével a Filharmóniai Társaság, amely átmeneti szervezési nehézségek után 1865-től a Vigadó nagytermében tartotta koncertjeit. Itt zajlottak le Liszt Ferenc egyre sűrűsödő pesti nyilvános hangversenyei is. Gobbi Henrik, a kiváló zongoraművész és zeneszerző 1869-ben így festette le hazánk zenei viszonyait a Zenészeti Lapokban: „(...) az alkotmányos ujjászületés óta nincs oly ága a magyar állam anyagi és szellemi közéletének, mely a kormány, az állam részéről kisebb-nagyobb mértékben anyagi pártolás, gyámolitásban ne részesült volna, kivéve egyedül a zenemüvészet nyilvános közegeit (...) A legelső lépés lenne egy valódi nemzeti konservatorium felállitása és annak állami segélyzése, ellátván azt a szükséges helyiségekkel, hol a legnagyszerübb előadások is könnyen létesithetők lennének. Továbbá, az intézet tanárainak évi dijazása sem lehetne kevesebb, mint más államiskolák tanáraié.” 

Ezután az akadémia létesítésének ügye csakhamar az országgyűléshez került. Csengery Antal, Deák-párti politikus szerint a „közoktatás terén bármely irányban beruházott összeg meghozza az országnak kamatait”, ezért javasolta egy Színi és Zenei Főiskola alapításának tervét, hogy a tehetséges tanítványoknak ne külföldön kelljen tanulniuk.

Liszt Ferenc (Doborján, 1811. október 22. – Bayreuth, 1886. július 31.) éppen ettől kezdve töltött egyre hosszabb időt a magyar fővárosban, 1871-ben már állandó lakást is bérelt Pesten, sőt, Weimarból és Rómából számos könyvet, hangszereket hozatott pesti lakásába. Liszt a negyvenes évek elején Weimarban az udvari színház karmestere volt, ott népszerűsítette és vezényelte kortársai műveit, és tanította a kontinens minden részéről érkező pályakezdő zenészeket és komponistákat. Élete utolsó évtizedeit Weimar, Róma és Budapest között osztotta meg.  Az 1970-es évek elején jelenléte élénkítően hatott fővárosunk zenei életére, hiszen nem csak ő maga adott gyakran hangversenyeket, de kedvéért olyan neves művészek látogattak Pestre, mint Delibes, Saint-Saëns, Sarasate és Wagner. 

Ittléte kiemelt jelentőségű volt, amit nemcsak a művészeti életben, de a képviselőházban is felismertek – egy vita során az egyik képviselő felszólalásában a Zeneakadémia létrehozása melletti érvként említette 1873-ban. Liszt Ferenc több levélben is kifejtette elképzeléseit az intézményről, például Trefort Ágoston közoktatásügyi miniszternek, aki „szivén hordozván hazánkban a művészet ügyét s teljesen felfogván az országgyűlés által felállitani határozott orsz. zeneakadémia horderejét”, egy nagyobb ankétbizottságot hívott egybe, amelynek határozatait Liszt kedvezőnek ítélte meg. 1873 őszén a Duna-partnál lévő Hal téren (ma Március 15. tér) egy 16 szobás házat bérelt ki a minisztérium a Zeneakadémia céljára, amelynek az 1. emeleten Liszt számára alakítottak ki lakást. 1875 márciusában Liszt Ferencet a magyar parlament kinevezte a leendő Zeneakadémia elnökévé, szeptemberben pedig Erkel Ferenc kapta kézhez igazgatói kinevezését. A megnyitóra 1875. november 14-én került sor, másnap 5 tanárral és 38 növendékkel meg is kezdte működését a Zeneakadémia a Hal tér 4. számú ház 2. emeletén. 

Négy évvel később, az Erzsébet-híd építésekor a házat lebontották, és az intézmény számára önálló épületet építettek a Sugár (ma Andrássy) úton. Az ötödik tanév már itt indult meg és az intézmény további csaknem négy évtizedig itt működött. Liszt elnöki lakását az első emeleten rendezték be, szalonjából közvetlen átjárás volt a hangversenyterembe, Erkel Ferenc igazgatói lakása a második emeleten volt. Liszt és Erkel a zongora tárgyat tanították, a zeneszerzés professzora pedig Volkmann Róbert, a szászországi születésű magyar zeneszerző volt, aki 1841-ben telepedett le Pesten. Hármukat „a magyar zeneművészet fényes triászaként” említették.

Budapest főváros hatósága Liszt Ferenc 50 éves művészi pályájának jubileumi ünnepségén 1873-ban létrehozta a Liszt Ferenc alapítványt, amellyel évente a zeneakadémia három jeles növendéke részesülhetett támogatásban, akiket élete végéig Liszt, azután az intézmény igazgató tanácsa jelölhetett ki.

Az új épületben a kedvezőbb körülmények lehetővé tették a hallgatók számának növelését és új szakok indítását, valamint új tanárok − Erkel Gyula, Gobbi Henrik − kinevezését. Az 1882/83-as tanévben öt új tantárggyal bővült az oktatás: orgona, magánének, karének, magyar nyelv és prozódia, olasz nyelv, amelyek oktatására új tanárokat hívtak meg, köztük Passy-Cornet Adélt, Pauli Richárdot, Hans Koesslert. Az 1884/85-ös tanévben a hegedűoktatás is elkezdődött, az első tanár Huber Károly, a Nemzeti Színház zenekarának egykori koncertmestere és karnagya volt. Volkmann 1883-as halála után a zeneszerzés oktatását Koessler vette át, aki nem csupán kiváló zeneszerzéstanár volt, hanem tehetséges orgonista és karnagy is, sőt még az egyházzene területén is tevékenykedett. A 20. század első felének valamennyi magyar zeneszerzője és jeles orgonistája az ő növendéke volt, pl. Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Huszka Jenő, Jacobi Viktor, Kodály Zoltán, Kókai Rezső, Szendy Árpád, Szirmai Albert, Weiner Leó, Antalffy-Zsiross Dezső, Hammerschlag János, Járay-Janetschek István, Zalánfy Aladár.

A Sugár úti épület a fejlődés következtében a századfordulóra szűknek és korszerűtlennek bizonyult, ezért 1904-1907 között új, szecessziós ház épült a Zeneakadémia számára, amely mind egységes művészi hatásában, mind nagyságában új, eredeti és jelentős alkotás volt. Belseje freskókkal, festett üveggel, mozaikokkal gazdagon díszített, hangversenyterme a hazai és nemzetközi zenei élet egyik legjelentősebb helyszíne. 2020-ban a neves brit Quacquarelli Symonds (QS) oktatási ranglistán kategóriájában az ötven legjobb között végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, ezen belül az intézményi hírnév szempontja alapján a még előkelőbb 21. helyet szerezte meg.

Az akkoriban a Magyar Királysághoz tartozó, Sopron vármegyében található Doborján nevű faluban született Liszt Ferenc páratlan előadóművészi pályája, a zenetörténeti hagyományt progresszív szemlélettel ötvöző kompozíciói és önzetlen személyisége olyan örökséget képez, amelyből a zeneakadémiai muzsikusképzés a mai napig táplálkozik, és amely mércéül szolgál a legmagasabb szakmai minőség számára. A Zeneakadémia zongoraprofesszorainak „felmenői” kivétel nélkül Lisztig vezethetők vissza, közvetve valamennyien Liszt növendékei. Liszt élvezte a tanítást −„Legjobb óráim azok, amikor professzorkodom az új zeneakadémián."−, és rengeteget koncertezett jótékony célból, a Zeneakadémiát − Legány Dezső írása szerint – ketten tartották el: az állam és Liszt.

Idén szeptember 24-én Vendégségben Liszt Sugár úti otthonában című új időszaki kiállítás nyílt a Liszt egykori lakása helyén berendezett Emlékmúzeumban. A tárlaton tárgyi emlékek és dokumentumok idézik fel, hogyan is zajlott az élet egykoron a művész lakásában, hogyan teltek mindennapjai, milyen társadalmi életet élt. A kiállítás 2021. szeptember 20-áig látogatható.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/

https://zeneakademia.hu/

Borítókép: https://zeneakademia.hu/