Napjainkban is nehéz olyan embert találni, aki ne ismerné a Titanic szomorú történetét. A tragédia óta eltelt 110 év alatt számos mítosz és elmélet született arról, hogy vajon mi az oka, miért történhetett meg a szörnyű baleset, és miért követelt olyan sok emberéletet. „A Titanic rejtélyének az igazi kérdése a következő: hogyan süllyedhet el egy 46 ezer tonnás hajó ilyen gyorsan?” – olvasható Richard Corfield brit tudós és író gondolata a Physics World 2012. áprilisi számában. Vannak, akik szerint túl nagy volt a hajó sebessége, ami elfogadhatatlan az Atlanti-óceánnak azon veszélyes részén, mások az időjárást okolják a történtekért, illetve közismert, hogy az őrszemnek nem volt távcsöve, kevés volt a mentőcsónak, és a rádiósok sem álltak a helyzet magaslatán. 1998-ban egy olyan alternatív elmélet is felmerült, miszerint valójában nem is a Titanic, hanem testvérhajója, az Olympic süllyedt el, amelyet egy biztosítási csalás keretében tulajdonosa, a Nemzetközi Kereskedelmi Hajózási Társaságot ellenőrző, s 1902-ben a White Star Line-t is megszerző amerikai pénzember, J.P. Morgan utasítására Titanicnak álcáztak.

A 21. század elején a legtöbb történész egyetért abban, hogy a hajó süllyedésekor volt egy komolyabb tűzeset, ám hogy ez egészen pontosan mikor történt, a mai napig vita tárgyát képezi. Az is vitatott, hogy a tűz valóban meghatározó tényező volt-e a katasztrófában, vagy az ütközés önmagában akkora erejűnek számított, hogy azt a hajótest semmilyen körülmények között sem bírta volna ki. Corfield a hajó strukturális hiányosságait és az 1912. április 14-i eseményeket mélyebben megvizsgálva megállapította: „nem egyetlen dolog esküdött össze a Titanic ellen. Ez egy klasszikus dominóelv lehetett”. A szerző szerint a belfasti hajógyárban használt rossz minőségű szegecsek és a hajó 60 százalékának vízzel való elárasztása még nem vezetett volna a luxushajó elsüllyedéséhez. A karibi térség éghajlata nagyban hozzájárulhatott a katasztrófa bekövetkeztéhez.

A szerencsétlenül járt luxusgőzöst egy óceánjáró hármas második hajójaként tervezték a White Star Line hajótársaság megbízásából, a projekt 1907-ben kezdődött. Az előbb elkészülő Olympic és a Titanic teljesen azonos méretekkel rendelkeztek, ugyanazon tervek alapján készültek, viszont a Titanic fedett sétafolyosói megnövelték a hajó hivatalos bruttóregisztertonna értékét 1328 tonnával, így az azonos méretek melletti nagyobb befogadóképesség miatt reklámozták a világ legnagyobb hajójaként. A Titanicot az észak-írországi Belfastban, a Harland és Wolff hajógyárban építették: az 52 ezer tonnás monstrum 270 méter 28 méter széles és olyan magas volt, mint egy 18 emeletes ház, vagyis több mint 53 méter. Három, egyenként 98 tonna súlyú hajócsavar hajtotta az úszó palotát, amit kétezer darab, mintegy két és fél centiméter vastag acéllemezből állították össze. Ehhez hárommillió szegecset használtak fel. Fedélzetén kényelmesen elfért 3500 utas, akiknek egy része hihetetlen luxust élvezhetett: a hajón úszómedence, törökfürdő, tornaterem, squashpálya és lift is volt, nem beszélve a minden kívánalmat túlszárnyaló étteremről és konyháról. Nem volt ilyen bőség a mentőcsónakok tekintetében, ugyanis mindössze 20 darab kapott helyet a fedélzeten, ami azonban összhangban állt a korabeli törvényekkel, amelyek kimondták, hogy egy tízezer tonnánál nehezebb hajó 16 mentőcsókot köteles magával vinni. A Titanic építésének tervében eredetileg 64 mentőcsónak elhelyezése szerepelt, de – arra hivatkozva, hogy elsüllyeszthetetlen szerkezetről van szó, illetve hogy a csónakok túl nagy teret vennének el az utasoktól a csónakfedélzeten – ténylegesen mindössze tizenhatot helyeztek el, de az előírtakat végül 4 pótmentőcsónakkal mégiscsak megtoldották. Így a teljes mentőcsónak-állomány befogadóképessége 1176 személyre terjedt ki. Ez azonban még mindig csak a 30 százalékát tette ki a hajó teljes kapacitásának. Miután a hajó elsüllyedt, és nyilvánvalóvá vált, hogy az áldozatok számának nagyságában ez is közrejátszott, a tragédia következtében ezt az elavult szabályt megváltoztatták.

A Titanic 2224 utassal a fedélzetén 1912. április 10-én délben indult el Southampton kikötőjéből New York felé. Négy nappal később, április 14-én, vasárnap 23:40-kor ütközött jéghegynek, minek következtében a hajótest lemezei behorpadtak, szegecses illesztésük szétnyílt, a betörő víz pedig elárasztotta a hajó első öt vízzáró rekeszét (egyel többet, mint amennyivel a Titanic még úszóképes maradt volna). Az elsüllyeszthetetlennek tervezett gőzhajót 15-én éjjel 2 óra 20-kor nyelték el az Atlanti-óceán hullámai. A személyzet tagjai és az utasok közül 1517-en vesztették életüket a mínusz 2 Celsius-fokos vízben. Akik nem jutottak mentőcsónakhoz, a hideg óceánban várták a halált, amely általában 15-30 percen belül nagyrészt szívmegállás formájában érkezett. Habár a mentőcsónakokban még körülbelül félezer hely volt, csupán 13 átfagyott embert sikerült kimenteniük a vízből.
A luxushajó esetleges magyar utasairól több mint száz éve folynak találgatások. A baleset után két soproni áldozatról és két túlélőről cikkeztek a lapok, majd jelentkezett két másik túlélő is, Elter Tamás tengerkutató-szakíró azonban ezeket mind a városi legendák és a szándékos félrevezetés kategóriájába sorolja, véleménye szerint az eddigi kutatások alapján kizárható, hogy a Titanicon magyar állampolgár utazott volna.
A Titanic kettétört roncsait 1985-ben találta meg Newfoundlandtől 550 kilométerre délkeletre négyezer méteres mélységben az Argo mélytengeri kutatóhajó.

A Titanic számos vészjelzést leadott, a Cunard Line hajótársaság Carpathia nevű, főként kivándorlókat szállító, ekkor éppen Európába tartó hajójára 1912. április 15-én éjjel fél egy előtt öt perccel futott be az egyik jelzés. A katasztrófa helyszínétől mintegy 25 kilométerre lévő SS Californian volt a legközelebb a Titanichoz, ahol még láthatták is a jelzőtüzeket, mégsem ők értek elsőként a süllyedés helyszínére, hanem a 93 kilométerre lévő Carpathia. A hajnali négy körül megjelenő gőzös mentőtevékenységéről többek között a magyar Lengyel Árpád hajóorvos beszámolóiból tudunk. A Titanicról a fedélközbe érkező megmentettek állapotáról először Lengyel Árpád adott gyors és pontos diagnózist, s ő döntött arról is, kinek, milyen orvosi segítségre van szüksége. A mentés során a 26 éves magyar doktor 42 sebesültet részesített sebészeti ellátásban, sok volt a zúzódás és a töréses eset. Sokan teljesen átfagytak, a legtöbben sokkos állapotban voltak. A Carpathia végül reggel 8 óra 50 perckor 705 túlélővel (Lengyel feljegyzése szerint 712-vel) indult vissza New York felé.

A kutatók több mint két évtizede érvelnek azzal, hogy a hajó azért törhetett olyan gyorsan ketté és süllyedhetett el, mert a szegecsek gyenge minőségűek voltak, a fejük könnyen lepattant és beengedte a jeges tengervizet. A hajóépítő cég levéltárából előkerült iratok is arról tanúskodnak, hogy a rossz minőségű szegecsek és az építő cég korlátlan ambíciója −, hogy egyszerre építsék meg a világ három legnagyobb hajóját (a Titanicot, az Olympicot és a Britannicot) − olyan életveszélyes kombináció volt, amely csak rosszul sülhetett el. Amikor a szegecsek minőségét (először a 20. század legvégén) megkérdőjelezték, az építőcég elutasította a vádat, mert szerintük nincs olyan dokumentum, amely ezt igazolná. 

Forrás: https://mult-kor.hu/

https://ng.24.hu/

Wikipédia

Borítókép: https://www.thetravel.com/