A trianoni békediktátum aláírásának napján egy másik tragédia is történt, ami elsősorban a bányásztársadalom számára jelentett szinte pótolhatatlan veszteséget. Összeomlott a Sopron- akna. Azért, hogy története ne vesszen feledésbe megemlékezést tartottak szombaton, a Hermesi úton, az akna egykori területén és emlékkövénél.
– Ez azért volt jelentős história abban az időben, mert a brennbergi bányának a fő szállító és behúzó aknája volt a Sopron-akna. Gyakorlatilag ezen szállították ki Brennbergbányából az összes szenet. Összeomlása hatalmas problémát vetett fel a bánya továbbélése szempontjából. Az eset után mintegy két év elteltével tudták csak átépíteni az Ilona-, és a Borbála - aknát főszállító aknává, addig a Jóremény-külfejtés látta el szénnel a bányát, ennek volt köszönhető, hogy az üzem fenn tudott maradni - részletezte dr. Szemán Attila, a Soproni Múzeum Központi Bányászati Múzeum főmuzeológusa.
- Döbbenetes lehetett az összeomlás, hiszen szinte egyik pillanatról a másikra tűnt el a mélyben az aknatorony és a lenti biztosítás. Azért történt mindez, mert a víz kimosta lenn, a vető közelében a területet, akkora üreget teremtve, hogy abban elfért az egész akna. A víz ádáz munkájáról nem tudtak a bányászok, hiszen a belső biztosítás nagyon pontos volt, nem folyhatott be semmi, de a baleset idejére az akna már 103 méter mélységben gyakorlatilag a semmiben lógott, csak idő kérdése volt mikor kezd el csúszni – mondta a főmuzeológus.
Az eset a brennbergi bányászok körültekintő hozzáállásáról is tanúságul szolgál, hiszen mindenki időben elhagyta a területet, így haláleset és személyi sérülés nem történt.
A megemlékezésen emlékszalagot kötöttek Brennbergbánya zászlajára és koszorút helyezett el többek között Stöckert Tamás a részönkormányzat elnöke, önkormányzati képviselő. Jelen voltak az emlékezők között a Brennbergbányai Önsegélyező Egyesület és a Görbehalmi Bányászati Hagyományőrző Egyesület képviselői is.