Veres András ünnepi beszédében Soproni József munkásságát és gazdag életművét méltatta. A győri megyéspüspök hangsúlyozta: A zeneszerző egész életében szoros kapcsolatot ápolt szülővárosával. A város nevében Dr. Farkas Ciprián Sopron polgármestere búcsúzott a művésztől.
A néhai érdemes és kiváló művész Sopronban született 1930-ban, itt kezdett zongorázni már hatévesen, később a Zeneakadémián Viski Jánosnál tanult zeneszerzést, 1956-ban diplomázott.
Ezután a Bartók Konzervatóriumban, majd 1962-től a Zeneakadémián is oktatott, 1968-tól docensként, 1974-től egyetemi tanárként; 1984-től rektorhelyettesként, aztán 1988-tól két cikluson át, 1994-ig rektorként is tevékenykedett. Vezetősége idején kezdődött a csembaló és a jazz oktatása az egyetemen. Alapító tagja volt 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.
Munkásságát többek közt Kossuth-, Erkel-, Bartók–Pásztory-díjjal és kiváló művészi címmel, 2000-ben szülővárosa, Sopron díszpolgári címével, 2020-ban pedig a Nemzet Művésze díjjal ismerték el.