Pataki András, a teátrum igazgatója elmondta: az új szezon kezdete előtt személyesen szeretnék a közönséget meghívni az előadásaikra. Ezért a színészek és a Sopron Balett tagjai jelmezben járják majd az utcákat, tereket, közösségi helyeket és invitálják a nézőket az ünnepi évad produkcióira. Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése 1991-ben határozott arról, hogy a településen megalapítja az önálló Soproni Petőfi Színházat. Erre emlékezett az intézmény ebben az évben, s ősztől több programsorozattal tisztelegnek a jubileum előtt.
- Hiszek a személyes találkozások energiáiban. Szerintem annál nagyobb szervező-és marketingerő nincs, mint az, amikor közvetlenül azokat hívhatjuk meg hozzánk, akikért mi dolgozunk, akikért a színház létezik. A társulat összes tagja támogatta az ötlet és szeretnénk jókedvűen, barátságosan, nagy szeretettel meghívni hozzánk a soproni embereket. Huszonkét kerületre osztottuk a várost és a környékét, a társulat tagjai kettesével-hármasával néhány mondat kíséretében nyújtják át a műsorfüzetünket – hangsúlyozta az igazgató, aki Demcsák Ottóval, a Sopron Balett vezetőjével szintén részt vesz a kezdeményezésben.
A teátrumban szeptember 24-én nagyszabású nyílt napot tartanak, majd október 8-án a Chioggiai csetepaté című előadással kezdődik a Korok és stílusok évada.