| 2024. szeptember. 25. | 2 perc olvasás

Új térkép készült Magyarország erdeiről

Elkészült Magyarország erdőségeinek aktuális térképe a Soproni Egyetemen az Agrárminisztérium koordinálásával. Ehhez hasonló falitérkép, amely a faállománytípusokat ilyen pontosan ábrázolná, 140 éve készült utoljára. A térképen az erdők színes feltüntetése mellett tanulmányozható az ország vízrajza, az úthálózat, a megyehatárok és valamennyi település elhelyezkedése.

„A Magyar Állam összes erdőségeinek átnézeti térképe az egyes községek határában uralkodó főfanemek kitüntetésével” – ezzel a címmel jelent meg 1885-ben Magyarország erdőségeinek átnézeti díszes fali térképe először. Dr. Bedő Albert államtitkár és országos főerdőmester utasításai szerint dolgoztak az akkori szakemberek. A reprint kiadásoknak köszönhetően jól ismert Bedő-féle térkép korszerű változatának elkészítése időszerűvé vált. A projekt ötlete Nagy Frigyes Vincétől (erdészeti szakmai referens, Erdészeti Fejlesztéspolitikai és Innovációs Főosztály, Agrárminisztérium) származik, a megvalósító dr. Czimber Kornél, a Soproni Egyetem szakembere.

Az Erdőmérnöki Kar dékánhelyetteseként dolgozó egyetemi docens elmondta, ez a térkép mostantól akár félszáz évig fontos információkkal szolgál az erdészek, erdőgazdálkodással foglalkozók és az érdeklődők számára.

Hacsak jelentős változások nem jönnek (klímamelegedés, fafajcsere, erdőterület-csökkenés/-növekedés), úgy gondolom, hogy 2-5 évtizedig érvényben lehet. A főtérképen néhány területen a faállományok változhatnak, de összességében az erdőterületek, a jellemző faállományok (főleg a lassan növő fafajok állományai) megmaradnak

- hangsúlyozta dr. Czimber Kornél.

Magyarország erdőségeinek térképe angol és magyar nyelvű megírással két változatban készült el, mérete 100x75 cm, de ennél nagyobb méretben is sokszorosítható.

A főtérkép a 18 faállománytípus csoport szerint színezett erdőrészeleteket mutatja. Ezen a térképen megjelenik a vízrajz, az úthálózat, az ország- és megyehatárok, és valamennyi település területe és felirata. A végleges munka 5 ún. gyámtérképet is tartalmaz diagrammokkal, valamint helyett kapott rajta a magyar erdők fafajösszetétele területdiagram és egy területkimutatás táblázat is.

Az első gyámtérkép az erdők tulajdonviszonyait, erdőfelügyeleti illetékesség és erdőtervezési körzethatárokat mutatja. A második gyámtérkép az erdőgazdasági zrt.-k működési határát, kezelt erdőterületeit, központjait és erdészeteit ábrázolja. A harmadik támogató térkép különleges, mert az erdészeti tájakat és erdészeti klímazónák alapján színezett erdőterületeket mutatja, ahol a klímazónák a 2020-2050 közötti időszakra készültek a FAI (erdészeti aszályindex) és 6 klímamodell alapján. A negyedik gyámtérkép az erdők elsődleges rendeltetése szerint készült a Natura 2000 területek átfedésével. Az ötödik támogatótérkép a 6 természetességi kategória szerint színezi az erdőrészleteket.

Az összeállított térképek jól bemutatják Magyarország erdeinek aktuális 2024. évi állapotát, gazdálkodási, védelmi, klímaváltozási vonatkozásait.

 

Legnépszerűbb cikkek